Tegnap volt a rák világnapja és szeretném én is megosztani veletek a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Nagyon szomorú, hogy a ráknak is már világnapot szentelünk, mert ez azt jelenti, hogy sok embert érint. Azt hogy milyen sokat, a legtöbben nem is sejtik. A statisztikák szerint minden 2. percben valaki kap egy rákdiagnózist. Minden órában valaki meghal rákban. Belegondoltál ebbe? 3 héttel ezelőtt Dublinban egy konferencián tartottam előadást a rákmegelőzésről. Az előadásom kezdetén megkértem a közönséget, hogy tegye fel a kezét akinek a családjában van-volt rákos beteg. Az összes – közel 100 – ember feltette a kezét…
A rák valóban egy rettegett betegség. CSak az tudja igazán mennyire aki közel került hozzá, aki átment rajta vagy aki közvetlen közelről végignézte a szerettein. És igen, legyen is világnapja, hívjuk fel az emberek figyelmét és ne fordítsuk el a fejünket, ne legyen tabu. Mindenki azt hiszi vele nem történhet meg. Sajnos a rák nem válogat. A kérdés, hogy mi mit teszünk? Minden érintett ember, akik nekem is sorstársaim, keményen küzd, olyan keményen ahogy azt mások el sem tudják képzelni. Nap mint nap megküzdenek a fájdalmaikkal, a félelmeikkel a démonaikkal és fogalmuk nincs mi vár rájuk holnap, egy hét múlva vagy egy év múlva. Fogalmuk sincs lesz e még számukra “egy év múlva”… és ha még ez nem lenne elég, szembe kell nézniük minden nap az aggódó szeretteikkel, a sajnálattal és sokszor inkább elbújnának csakhogy ne okozzanak fájdalmat és aggódást nekik. De hogy tudnák azt mondani, hogy “ne aggódjatok értem, minden rendben lesz”, mikor valójában ők maguk sem tudják, hogy mi lesz?
Hatalmas küzdeni akarás van ezekben az emberekben, soha nem látott energiákat képesek megmozgatni és túlélni a kezelések kegyetlen mellékhatásait, szembenézni az orvosokkal és rezzenéstelen arccal hallgatni az újabb és újabb híreket, reményt soha el nem veszítve bízni és bízni, hogy lassan eljön a várva várt javulás, és csendesen elbújva sírni ha mégsem…
Aki egyszer ezen keresztülmegy annak az élete örökre megváltozik. Onnantól nincs megnyugvás, az aggodalom állandó élettársuk lesz. Egy kis apró furcsa jel, fájdalom, gyengeség és újra ott lebeg a démon a fejük felett, hogy “mi van ha megint…”. Az életük egy örökös készenlét, egy örökös aggódás és megbékélés a tudattal, hogy ha így is de visszakaptuk az életünket. Az öröm más jelentést kapott már, hiszen minden egyes kicsinek vélt dolog öröm, “jól érzem magam, nem fáj semmim, van energiám” öröm, “tudok menni, tevékeny vagyok, erős vagyok” öröm, “kimehetek, érezhetem a napsütést, az esőt, a szelet és semmi nem fáj” öröm, “nincs több kórház, dolgozhatok, aktiv lehetek és energikus” öröm.
De nem mindenki olyan szerencsés, hogy van esélye aggódni. A rák kegyetlen betegség és kegyetlenül dönt életről és halálról. És a halál fájdalmas, annak aki itt marad, aki okolja magát, aki hibásokat keres és aki nem tud szabadulni a múlt démonjaitól. Mert a rák elvette tőle azt akit nagyon szeretett. Nem érti, nem tudja, hogy miért pont vele történt ez, miért pont az Ő szerettét vette el tőle a betegség. Ez a nap róluk is szól, mert Ők is küzdők, Ők is érintettek. Küzdenek a sorssal, a hitükkel, saját magukkal és közben kétségbeesve zokogják, hogy “Miért”… Az Ő életük is örökre megváltozott. A rák miatt.
Emlékezek azokra is akik a rák miatt mentek el. Nekik már nincs küzdelem, nekik béke van. Ők már megvívták a csatáikat, ők már tudják, hogy a rák mire képes.
Kedves Olvasóm, a rák világnapja annak az üzenete, hogy soha ne kelljen megtudnunk, hogy a rák mire képes. Felhívás a küzdelemre, a kitartásra és a bizakodásra. Arra, hogy soha de soha ne add fel, hogy tegyél meg mindent az egészségedért és soha ne add fel a hitet. A hitet az erődben, a gyógyulásodban és az egészségedben. A hitet magadban. Mert csak egy életed van… egy amiről konkrétan tudsz, hát most a rák világnapján fogadjuk meg Te és én, hogy soha nem adjuk fel. Fogadjuk meg, hogy legjobb tudásunkkal, folyamatos kitartással és erővel minden eszközünkkel legyőzzük a rákot. Örökre.
A rettegett betegség 