Hogyan tovább?

8 hónap telt el az utolsó sugárkezelés és 10 hónap az utolsó kemoterápiás kezelés óta. Amikor elkezdtem írni ezt a blogot 2015 őszén az volt a célom, hogy segítsek a történetemmel őszintén mindazoknak akik ugyanezen mennek keresztül és félnek, ahogy akkor én is féltem az ismeretlentől és ettől a halálosnak mondott betegségtől. Emlékszem mikor diagnosztizálták a rákot nálam folyton kutattam a neten olyan blog után ahol valaki őszintén leírja min megy keresztül, minden tapasztalatát részletesen, amiből én is megtudhatom mi vár rám. Lázasan kutattam és nagyon szerettem volna találni valakit akitől kérdezhetek. AKi tudja, hogy miről beszélek miért félek és miért sírok. Aki nem nevet ki és átérzi, tudja, hogy mi a helyzet és azt mondja nekem: ” ne aggódj megcsinálod, ahogy én is”. Sorstársakat kerestem de nem sok sikerrel. Az írás mindig is kikapcsolt és segített feldolgozni az életem negatív élményeit bár soha nem volt merszem ahhoz, hogy a családomon kívül bárkinek is megmutassam a kis történeteimet. Aztán rájöttem, hogy ha elkezdem ezt a blogot akkor nemcsak másoknak de magamnak is segítek vele. Azt viszont a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy alig másfél évvel a blog indulása után közel 20.000 olvasóm lesz és hetente több emailt kapok az olvasóimtól. Nagyon köszönöm a bizalmat, a biztatást és a sok kedves szót és hálás vagyok, hogy megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a blogot. Köszönöm, hogy az emailekben amiket kapok tőletek megosztjátok velem a történeteteket és igyekszem minden emailre mihamarabb válaszolni és segíteni ha tudok. Az első pár hónapban mikor írtam a bejegyzéseket nem tudtam kinek írom csak reméltem, hogy eljutnak a sorok azokhoz akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Nem mertem elhinni, hogy tényleg van valaki aki olvassa. Aztán elkezdtek jönni az emailek és azóta is folyamatosan találok rá azokra a sorstársaimra kiket akkor annyira kerestem. Csodálatos embereket ismertem és ismerek meg.

Ma már végre elmondhatom, hogy úgy érzem újra egészséges vagyok. Megvívtam a csatáimat és újra kiegyensúlyozott, erős és fitt vagyok. Fizikailag és lelkileg is. Kaptam egy új esélyt és élek vele. Tudatosan. Amint azt már írtam egy korábbi bejegyzésemben, ha valaki egyszer rákos lesz ott az esélye a kiújulásnak hatványozottabb. A tudatosság ezért alapvető és kiemelt fontosságú mikor a kezelések után a “Hogyan tovább?”-on gondolkozunk. A kemoterápia alatti 6 hónapban elég időm volt arra, hogy kitaláljam az én “Hogyan tovább?”-omat amit a legutolsó kemós kezelés utáni naptól szigorúan be is tartok. Ennek köszönhetem, hogy az összes laboreredményem hibátlan és újra rengeteg energiám van. Most biztos felmerül a kérdés, hogy miért pont az utolsó kemó utáni első naptól? Az én elméletem szerint a kemó – amely jelenleg a világon az egyik legdrasztikusabb és legerősebb gyógyszerekből álló több hónapig tartó kezelés – minden rákos sejtet, rákkezdeményt és abnormális elváltozást kitakarít a szervezetből. Igen tudom, hogy nem mindig sajnos és én is olvastam pro-t meg kontrát, de amikor az ember kemót kap akkor el kell hinnie és fogadnia, hogy ettől meggyógyul és ez valóban kitakarít minden “csúnyát”, nekem is muszáj volt elhinni és ezt is tettem. AZ emberi agy bonyolult szerkezet és igenis van ereje a hitnek. Ha valamiben nem hiszel hogy ez azért kell, van, hogy meggyógyulj akkor ne csináld, mert nagy eséllyel nem fog használni. Én anno eldöntöttem, hogy elfogadom és végigcsinálom a kezeléseket és biztos is voltam benne, hogy ez volt számomra a helyes döntés. Ezt a döntést mindenkinek saját magának kell meghoznia, de ha egyszer meghozta akkor tartson is ki mellette. Szóval visszatérve az elméletemhez: amig tart a kemó addig “védett” vagyok. Addig csak arra kell figyelnem, hogy ne gyengüljek le, egyek rendesen, szedjek vitaminokat. Azt már többször említettem a blogban, hogy a legfőbb szerepe az egészségben az étkezésnek van. A “védett” vagyok itt azt jelenti, hogy mindegy mit eszek csak egyek. A kemó alatt nem válogatunk. Az luxus, mivel ilyenkor az ember nem akar enni. Nincs rendes ízérzékelés, szinte állandó a hányinger, a gyomorproblémák, ilyenkor nem lehet válogatni. Ha megkívánsz valamit edd azt mert a megkívánás is szinte ismeretlen fogalom. Ha pedig nem eszünk legyengülünk ami ugyancsak nagy luxus ilyenkor. Aki ismer engem tudja, hogy mindig is nagyon édesszájú voltam. Viszont tudtam, hogy a rákmegelőző életmódómban a cukor erősen tiltólistás ergo ahogy vége a kemónak elköszönök az édességektől. De addig! Nos én úgy ünnepeltem az utolsó kemót, hogy a kórházba menet betértem egy fánkozóba. Biztosan tudjátok miről beszélek, ahol a kirakatban ott vigyorognak a szebbnél szebb cukormázas színes dekorált fánkocskák. Na oda. Vettem 3 fánkot és még utoljára életemben szépen lassan meg is ettem őket. Teljes relax volt, kikapcsolva az agyam nutrition funkciója – yaaaay, sok sok sok üres kalória, nulla tápérték, brutál de még annál is brutálabb cukortartalom, “kitudjahányszorhasznált” olajban sütve, vércukorszint az egekben, hasnyálmirigy dolgozik gőzerővel, jó úton a cukorbetegség felé… MIT CSINÁÁÁÁLSZ NEEEEE!!!! – csak élveztem az ízeket. Nem baj, akármi is lenne a kemó még utoljára kiirtja. Ma is vigyorgok mikor erre gondolok, de ja, tényleg így volt. Lassan egy éve volt. Aztán mikor kijöttem az utolsó kemóról nem volt kérdés, hogy mit kell (t)ennem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor kissé túlettem magam és azóta sem tudok ránézni a fánkokra:-) De nem is akarok és ez a legjobb ebben. Mert az eltelt 10 hónapban megtapasztaltam, hogy a tudatosság, a “Hogyan tovább?” stratégiám nagyon is működik és remekül érzem magam. Persze néha én is elgyengülök, de olyankor mindig eszembe jut, hogy nem vagyok abban a helyzetben és már soha nem is leszek ha egészséges akarok maradni, hogy kockára tegyem mindazt amit már elértem. Mert van egy dolog amit mindennél jobban szeretek és amihez mindenképpen ragaszkodom az pedig az életem. Ha Te is hasonló cipőben jársz és nem tudod hogyan tovább, akkor kövesd a blogot, mert a következő bejegyzésben új életet kezdünk és ahogy eddig is ezután is őszintén és részletesen megosztom veled a tapasztalataimat valamint azt, hogy hogyan legyen tovább.

Az utolsó hét kihívásai

Vágtam a centit, már csak 4 sugárkezelés volt hátra. Nagyon akartam, hogy vége legyen pedig önmagában a sugárkezelés teljesen tűrhető volt. A bőröm is jól bírta nem repedezett szét, nem sebesedett, nem viszketett. A bőr piros volt de ha nem látom a tükörben akkor még ez sem tűnt volna fel. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az orvos által felírt “vegyifegyvert” ami a bőr hidratálását volt hivatott szolgálni már régen száműztem és helyette kicsit mentem a magam feje után: aloe vera-t magát a növényt és annak húsos levelében megbújó zseléjét, bio nyers shea vajat és ugyancsak bio kókuszolajat használtam felváltva. Egyszer szóltam el magam a nővérkének, miután minden nap megjegyezte, hogy kivételes a bőröm mert már ilyenkor repedezik meg minden baja szokott lenni de az enyémnek semmi baja az enyhe bőrpíron kívül. Én naív azt gondoltam, hogy egye-fene beavatom a titokba és mikor elárultam neki mit használok az arca előbb fakó sápadt majd vörös lett, a szava elakadt és teljes felháborodásában nem is tudott mit mondani hirtelen. Na hamar levettem, hogy ezt nem kellett volna és gyorsan megnyugtattam, hogy én kis buta persze, hogy a krémet fogom csak használni amit ajánlott, esedezem bocsánatáért. Komolyan aggódtam, hogy ott kap infarktust holott azért ottani felállásban még mindig én vagyok a “beteg”. Eltartott pár percig mire visszarendezte az arcát a megszokott kedves mosolygós nővérkésre.

Szóval a bőröm rendben volt. Nem úgy én magam. Az utolsó héten sikerült bekapnom egy eléggé makacs felsőlégúti vírust. Egyik reggel torokfájás, majd estére már magas láz ami tombolt 2 napig és a visszamaradt nátha. Semmi gond: gyömbér, fokhagyma, méz, nagy dózis C vitamin azonnal hadrendbe állítva és a 3. nap reggelére kutya bajom nem volt. Szerencsére simán lezajlott az egész. A probléma nem is ezzel volt, hanem a már hetek óta fennálló hol erősebb hol gyengébb gyomorgörcsökkel, fájdalmakkal. Nem nagyon tudtam mire vélni és elkezdtem megfigyelni vajon kapcsolhatóak e ezek a fájdalmak bármilyen ételhez italhoz. Ilyenkor jönnek azok a dolgok, hogy ételallergia, glutén, laktóz meg mindenfajta modernkori nyavaja. Nutritionistként teljesen tisztában vagyok ezekkel így tudtam mit kell tennem. Pár hetes megfigyelés után aztán azt találtam, hogy egyáltalán nem ételallergiáról van szó. A tünetek teljesen véletlenszerűen jöttek-mentek. Egyik nap ettem valamit amitől fájt a gyomrom, másnap ugyanattól semmi bajom nem volt. Az utolsó héten aztán addig fajult a dolog, hogy pár vizsgálatot el kellett végezni. Minden eredmény jó lett, semmit nem találtak és végül egy dietetikusnál kötöttem ki. Miután megosztottam vele a tapasztalataimat és kizártuk mind a glutén mind a laktóz és egyéb ételallergiás problémákat csak egy maradt a listán. Az a betegség amit akkor diagnosztizálnak, amikor a tünetek nem múlnak de minden más ki van zárva: az IBS avagy irritábilis bél szindróma. Allítólag sok embernél aki kemón ment keresztül ez kialakulhat. Szóval ebben maradtunk és kaptam egy doboz borsmenta olaj kapszulát. Allítólag egy speciális diétán kívül ez a másik ami hatásos holott a betegségnek a mai napig nincs ellenszere. Ugyanakkor még bőven lehetnek a több hónapig tartó kezelések mellékhatásai mivel sokszor majd egy év kell, hogy az ember ezt kiheverje tehát ennek tudatában eldöntöttem, hogy dehogy van nekem IBS-em, szimplán csak ki kell hevernem az elmúlt jópár hónapot. Na ebben is maradtunk magammal. Azért a borsmenta olaj kapszulát mindig magamnál tartom és valóban nagy segítség.

Aztán elérkezett!!! Az utolsó kezelés napja. Hihetetlen volt hogy végre végetérnek a kezelések. Mikor mentem be egyszerűen nem fogtam még fel, hogy holnap már nem kell jönnöm. A kórház már része lett az életemnek a mindennapjaimnak és be kell valljam soha nem mentem be rossz érzésekkel. Sok embert megismertem akik mindig kedvesen fogadtak, orvosok, nővérek ápolók nagyon hálás vagyok nekik a sok segítségért és figyelemért. Olyan otthonosan mozogtam már ott szinte egy nagy család voltunk. Ismerősen köszöntöttek mikor mentem és mindig beszélgettek velem pár szót. Tudom, hogy furcsán hangzik de biztonságot adott az a hely és most kicsit úgy éreztem, hogy kilépek a nagyvilágba és egyedül kell boldogulnom. Az utolsó sugárkezelés után a radiológia dolgozói kedvesen elköszöntek minden jót kívántak én meg megleptem őket egy kis édességgel köszönetképpen. Igen, itt nem szokás pénzt adni sem az orvosnak sem a nővéreknek. Viszont a csokit nagyon szeretik. Megölelgettek és utamra engedtek.

Én pedig izgatottan és kicsit nosztalgikus hangulatban léptem ki a kórház nagy üvegajtaján és csak remélni tudtam, hogy sem az onkológiára sem pedig a radiológiára nem térek vissza soha többet. 8 hónap folyamatos kezelések és kórházbajárások és most vége. Megtettek mindent annak érdekében, hogy kitakarítsuk a rákot a szervezetemből. Egy lelkileg és testileg is nehéz fejezete az életemnek lezárult de a történet még korántsem ért véget. Most rajtam a sor. Öveket becsatolni: a felépülés kemény időszaka következik!

…van élet a kemó után

“Neee….Már megint kemó-s téma??? De hiszen már majdnem túl vagy a sugárkezelésen is!! ” – mondjátok most biztosan magatokban akik megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a történetemet. De megnyugtatásul közlöm, hogy ez nem “olyan” kemós téma lesz, már túl vagyunk annak a fejezetnek a legnehezebb részein – szerencsére. Viszont sorstársaim akik ugyanúgy végigcsináltak egy kemoterápiás kezelést tudják, hogy ez nem múlik el se könnyen se nyomtalanul. Sokszor évek kellenek, hogy a szervezetünk magához tudjon térni a sokkból amit a kemó okozott hónapokon keresztül és teljesen regenerálódjon. Persze én megint nem hazudtoltam meg magam: már a kemoterápia utolsó heteiben megvolt a kész stratégiám a mielőbbi regenerálódásra. Így van ez… mióta tavaly Szeptemberben elindult ez az őrület velem azóta mást sem csinálok csak stratégiákat tervezek… hát látjátok erre is jó egy rákos betegség: ha eddig csak a mának éltél vagy a múltban akkor most megtanulsz előre gondolkodni valamint megtanulod azt is, hogy ez lesz a kulcsa a “túlélésednek”: tervezni, bízni, tudni és megint tervezni. S, hogy van e élet a kemó után? Persze, hogy van. A kérdés igazából az, hogy milyen. Főleg úgy, hogy a kezelések még nem értek véget és a testem újabb kihívásoknak van kitéve minden egyes nap. Valamint az, hogy én mit tudok tenni a saját gyógyulásom érdekében és azt megteszem e. Nem ígérem, hogy az én stratégiám mindenkinek elfogadható és működik de megosztom veletek.

Most amikor írom ezt a posztot mindössze 4 sugárkezelés maradt hátra a 33-ból. Egy hét múlva pedig pontosan 2 hónapja lesz, hogy megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelést. Hogy elhiszem-e hogy mindjárt vége és lezárul életem legkeményebb időszaka? Őszintén? Nem igazán 🙂 De nagyon örülök neki. A kemoterápia kezdetétől elhatároztam, hogy a következő 6 hónapot arra szánom, hogy megtanulom teljes részletességgel mit és hogyan kell változtatnom, hogy a rák lehetőleg ne újuljon ki. Higyjétek el, mikor az ember nap mint nap a kemó mellékhatásaitól szenved szinte szuper erőt és motivációt kap ahoz, hogy megreformálja az életét. Mert ugye azt senki sem hiszi, hogy önmagában a kezeléseken való részvétel garantálja a hátralévő évek rákmentességét? Aki rákos lesz ott valami nem jól működik. Meg kell találni és változtatni rajta. Ez nem egyszerű és ez sem garantálja a rákmentességet. Viszont én megállapodtam magammal, hogy kiderítem az okokat és változtatok. A változtatáshoz meg kell tanulni hogyan működik a testünk. Igen, elő kell venni a szakirodalmat és meg kell érteni a folyamatokat. Én is ezt tettem. Mint ahogy azt már egy korábbi bejegyzésemben említettem a legnagyobbaktól tanultam. Ez itt nem a reklám helye de bátran tudom ajánlani Patrick Holford és Colin T. Campbell könyveit. Persze mindenki maga dönti el mihez kezd az életével mint ahogy azt is kinek az útmutatásait fogadja el. Nekem Ők megmutatták az irányt. Részletesen, logikusan és érthetően magyarázzák el az összefüggéseket bizonyítékokkal alátámasztva. Nutrinionistként pontosan tudom, hogy amit eszünk és iszunk az a kulcsa az egészségünknek. Ők részletesen elmagyarázzák a hogyanokat és a miérteket.

Mire a kemoterápia befejeződött készen álltam az új életemre. Miért pont akkor? Mert a kemoterápia alatt nem kellett aggódnom attól, hogy a rák kiújul hiszen folyamatosan “mosták át az egész testemet”. Ezzel szemben a sugárkezelés csak helyi kezelés. Kizárólag azt a területet célozza ahol a rák volt. Az én agyamban ez így nézett ki: 1. lépés: rákos csomó eltávolítása. 2. lépés: egész test “átmosása”, hogy ha esetleg valahol maradt vagy alakult valami akkor annak kampec. (úgy is szoktam fogalmazni, hogy a kemóval az emberen nyomnak egy “reset” gombot 🙂 ). 3. lépés: a csomó helyének “tisztára takarítása”, ha esetleg ott akarna a rák újra felbukkanni, hát elmenjen tőle a kedve. Ezek után pedig készen állok. Reset gomb megnyomva és kaptam még egy esélyt.

Igen tudom… valami hiányzik. Hormonkezelés, hiszen a rák típusa ösztrogén pozitív. 4. lépésként a protokollba most a 10 éves (van akinél csak 5) Tamoxifen kezelés következik. Ez egy hormonkezelés, napi 1 tabletta, aminek az a célja, hogy ne engedje az ösztrogén felvételt a rákos sejteknek és így előzze meg a rák kiújulását. Nálam is ez a protokoll amit az onkológusom már jelzett is. Viszont én – és most nem leszek népszerű ezzel a lépésemmel pár sorstársamnál, de kérem fogadjátok el, hogy ez az én véleményem és az én döntésem – visszautasítottam ezt. Hangsúlyozom, hogy mindenkinek szíve joga úgy dönteni, ahogy akar és ahogy azt jónak látja. Én így látom jónak. Mi az okom? Nem bízok a kezelésben és nem hiszek benne. Ellenben számomra nagy kockázatnak tartom nem is igazán a mellékhatások miatt, inkább amiatt amiket ez a tabletta okozhat (más szervi rákok, stroke, embolia hogy csak néhányat említsek). A hormonkezelés egy preventív kezelés, aminek célja a megelőzés. Kutattam, osztottam szoroztam és mérlegeltem. Nem kell nekem ez. Kérlek kedves Olvasó, ha ugyanilyen cipőben jársz és döntened kell ne vedd az én döntésemet számodra is helyesnek. Mint ahogy minden kezelésnél ebben is mindenkinek saját magának kell mérlegelnie a kockázatokat és meghoznia a döntést. A döntés amit meghozol a legjobb lesz számodra akármi is legyen az. Én senkinek nem ajánlom, hogy ne vegyen részt hormonkezelésen, mint ahogy az én döntésem megosztását veletek sem vitaindítónak szántam.Nem akarok senkit meggyőzni és engem sem kell. Sajnos mikor valakinél rákot diagnosztizálnak nagyon komoly és nehéz döntéseket kell hoznia. Dönts úgy, ahogy helyesnek tartod de tájékozódj mielőtt döntesz. Én is ezt tettem és eme döntésemet az orvosommal is közöltem. Nem örült. Persze, hogy nem. De miután közöltem vele valami megmagyarázhatatlan nyugalom szállt meg és tudtam, hogy helyesen tettem. Persze kaptam ilyen kérdéseket, hogy: “hogy tudsz úgy élni, hogy nem tettél meg mindent, mert elutasítottad a kezelést? ” A válaszom ilyenkor, hogy én pont ezzel tettem meg mindent. A kezelések végetértével – amik arra irányultak, hogy teljesen kitakarítsák belőlem a rákot – a kezembe kívánom venni a sorsom alakulását és teljes felelősséget vállalok. Az én felelősségem, hogy a rák ne újuljon ki. Persze tudatában vagyok annak, hogy semmire sincs garancia. Mint ahogy Tamoxifennel és anélkül is lettek már újra rákosak. Viszont innentől én alkalmazni kívánom amit az elmúlt 6 hónapban tanultam.

Megtanultam, hogy a hormonális rákok fő okozója a hormonháztartás felborulása és a sejtek abnormális műkődése. Megtanultam, hogy a fő hormonzavaró a tej és tejtermékek. Azt is megtanultam, hogy mit okoz sejt szinten a húsfogyasztás főleg ami nem biogazdálkodásból hanem nagyipari gazdálkodásból ered. Pontosan tudom, hogy melyik zöldség mit tartalmaz és miért fontos a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyiségű napi fogyasztása. Tanultam arról is, hogy miért fontos a vércukorszint egyensúlyban tartása alacsony glikémiás indexű ételek és italok fogyasztásával. Nem utolsósorban pedig megtanultam, hogy hat a stressz a sejtekre és miért fontos a rendszeres testmozgás.

Június 28. óta – mióta hivatalosan is lezárult a kemó fejezet az életemben – új életet kezdtem és napról napra nyerem vissza az erőmet. Száműztem az összes tejterméket és húst az étrendemből. Nem eszek cukrot és édességet, valamint semmiféle gyorséttermi vagy kemikáliát tartalmazó kaját. Pontosan tudni akarok minden egyes összetevőről ami a számba kerül ételként vagy italként. Amelyik élelmiszeren nincs összetevő lista az nem kerülhet a konyhámba. A kenyeret már évek óta én sütöm soha nem veszek bolti kenyeret vagy cukros péksüteményt. Lelkesen tanulom a vegetáriánus konyha fogásait és nagyon izgalmasnak tartom. Továbbra is iszom a gyógyteákat és naponta iszok 3dl búzafűlevet. Gondosan ügyelek a napi vitamin és ásványi anyag bevitelre és ha tehetem biogazdálkodásból vásárolok. Visszamentem az edzőterembe heti kétszer egy órát futok, kardiózok és nyerem vissza a kondimat. Annál is inkább, mert Augusztus végén beneveztem egy 10 kmes mellrák kampányt támogató futásra:-)

Mivel ez egy blog nem az volt a célom, hogy tudományos leírásokat közöljek a fentiekről. Csupán megosztottam veletek az én általam számomra legjobbnak vélt stratégiát. Azt amelyet több hónapos kutatómunka és tanulás előzőtt meg. (Ha valakit érdekelnek a fent leírtak részletei vagy kérdése van nyugodtan írjon emailt a dkeblog.a.rettegett.betegseg@gmail.com email címre vagy írjon üzenetet a blog Facebook oldalára és szívesen segítek. )

Van e élet a kemó után? Igen van. De az, hogy milyen lesz az új életünk tőlünk függ. Döntéseinkkel rakjuk le ennek az alapköveit. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy megtervezzük a stratégiát. Aki itt tart az már a legnehezebb részén túl van. Jól érzem magam, mert napról napra erősebb leszek. Én vagyok felelős a sorsomért és mindent megteszek annak érdekében, hogy újra egészséges legyek. Hosszú út ez is és a közel egy éve tartó kezeléssorozat még mindig érezteti utóhatásait. Haladok az utamon…

Sugárkezelés

Az ember fia nem lehet eléggé résen, mindig készen kell állni… Miután elköszöntem az Onkológiától Június 27.-én, két napra rá kaptam a telefonhívást a kórházból, hogy akkor mehetek CTre és szimulációra. Már másnap. Aztán a szimuláció után rögtön meg is kaptam az első sugárkezelés időpontját: Július 5. Ami éppen 5 napra rá volt. Ennyit a 3 hét szünetemről 🙂 Na de nem bántam, mert ha hamarabb kezdem hamarabb is lesz vége. Valamint mivel Június 27-én végül is nem kaptam kemót így a sugárkezelés kezdete közel 2.5 hétre lesz az utolsó kemoterápiás kezelés után. Tudom, most sokan kérdezitek mi az a szimuláció, minek a CT. Kezdem az elejéről.

A sugárkezelés helyi kezelés, ami azt jelenti hogy csak és kizárólag az adott területet érinti. Jelen esetben a mellet. Arra szolgál, hogy az esetlegesen fejlődő és nem észrevehető rákos sejteket elpusztítsa. A sugárkezelés lényege a nagy energiájú ionizáló sugárzás gyógyító célú alkalmazása. A sugárzás a DNS károsítása révén gátolja a sejtosztódást. A sugárkezelést un. Líneáris gyorsító (linear accelerator) géppel végzik. Ez a gép eléggé rémisztően néz ki pláne mikor az ember körül önálló életre kel de minden hiedelemmel ellentétben a kezelés nem fájdalmas, sőt egyáltalán nem lehet érezni semmit.

Linearis gyórsító sugárkezelő gép

Mivel a sugárzás az egészséges sejteket is pusztítja nagyon fontos, hogy a lehető legpontosabban határozzák meg a sugárzás területét, a szöget és a mennyiséget. Emiatt van a szimuláció. Ez egy sugárterápiát megelőző konzultáció és CT scan. Felvételeket készítenek a sugározandó területről és pontosan meghatározzák a sugárzás szögét és mennyiségét. Ezek alapján készítik el a sugárkezelési tervet. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy le kellett feküdnöm a CT gép ágyára ahol külön tartó volt a fejemnek és a két karomnak. Csak deréktől felfele kellett levennem a ruhámat. Hanyatt feküdtem, a két karomat a fejem fölé kellett tennem a tartókba és olyan pózt kellett felvennem, hogy a lehető legkényelmesebben feküdjek. Ez azért volt fontos, mert miután kényelmesen elhelyezkedtem lemérték a pozíciót és ugyanebben a pozícióban kell majd feküdnöm minden egyes kezelésen. Ha kicsit is elmozdulok fennáll a veszélye, hogy a sugarak olyan területet is érintenek amelyet nem kellene, valamint a kijelölt területet nem olyan mértékben érintik ahogy azt kellene. A precizítást az is mutatta, hogy a légzésemet és az ezzel együtt járó hasi fel-le mozgást is mérték. Minden számít. Szóval miután meglett a kényelmes pozíció az orvos levette a méreteket majd a CTvel készítettek pár felvételt. Majd megkaptam a kis tetkóimat: apró jelöléseket rajzolnak a bőrre ami alapján beállítják majd a gépet és 3-4 helyen apró alíg látható pontokat tetoválnak (ez valóban tetoválás). Ezek a pontok lesznek a sugárkezelő gép segítségére a kezelendő terület meghatározásánál. Az egész procedúra nem tartott 30 percnél tovább. Azért őszintén bevallom a tetoválás nem volt kellemes és el is vette a kedvemet attól, hogy valaha tetkóm legyen 🙂

Az első sugárkezelésre kissé izgulva érkeztem. Olvastam róla, elméletben tudtam mire számítsak de tartottam tőle, főleg mivel nem hittem el, hogy nem érzek semmit. A gépet sem láttam még addig csak képen és eléggé letaglózott a látvány mikor ott álltam előtte… hatalmas és rémisztő szerkezet. De nagyon profinak nézett ki. Mindenki nagyon kedves volt. Elmagyarázták részletesen mi fog történni és megmutatták azt a szobát is ahonnan a gépet irányítják. Mintha a NASA egyik részlegében lennék 🙂 Monitorok, gombok, kezelők, távirányítók, kamerák minden volt. Elmagyarázták, hogy az első kezelés tovább fog tartani, mivel mindent többször is leellenőriznek de maga a sugárzás csak kétszer 30 másodperc. A sugárkezelés ideje alatt ők nem lesznek a helyiségben hanem innen a kezelőből figyelnek. Engem 3 kamera figyel és hallanak is szóval akármi gondom van azonnal tudnak reagálni. Ezután deréktől felfelé le kellett vetkőznöm, kaptam egy köpenyt és mehettem a tett helyszínére. Miután lefeküdtem és levettem a köpenyt elkezdődött a méregetés. Újabb jelölések a bőrömön és ellenőrizték a koordinátákat, beállítás szögeit mindent. A gép közben több felvételt is készített a kezelendő területről (ezt csak az első alkalommal kell elvégezni). Majd közel 20 perc után készen álltunk az első sugárkezelésre.

Mindenki kiment a szobából és egyedül maradtam a hatalmas géppel akivel jobb lesz mihamarabb összehaverkodni mivel elég sűrűn fogunk találkozni. Nem mozdulhattam meg de kényelmesen feküdtem: hanyatt, kezeim a fejem fölött nyugalomban, fejem kissé jobbra fordítva. Aludni is tudnék így. De nem most. Most túl izgatott voltam a történések miatt. Egyszer csak a vörös lámpa kigyulladt és a gép életre kelt. A hatalmas “feje” átfordult a bal oldalamra majd megállt. Rövid kattanó hang majd egy zúgó hang következett. Ez volt az első 30 másodperces sugarazás. Feszültem figyeltem vajon érzek e valamit. Semmi. A gép újra kattant és újra életre kelt: átvándorolt a jobb oldalamra egészen közel a fejemnél állt meg. Teljesen közelről láthattam, de semmit nem láttam mégsem abból amit csinált. Újabb zúgó hang, a második 30 másodperc. Semmi fájdalom, semmi bizsergés semmi érzés. Semmi.

Majd nyílt az ajtó, jöttek az asszisztensek és megdícsértek meg gratuláltak, hogy túl vagyok az elsőn:-) Kelhettem is fel mehettem haza. Alig hittem el:-) Se tű, se szúrás, se fájdalom. Bevallom a 6 hónap kemó után határozottan felüdülés volt és teljesen megnyugodtam. A doki azért elmondta, hogy az első kb két hét teljesen oké de utána várhatóak mellékhatások főképpen bőrégés, irritáció, viszketés és extrém fáradtság. Meglátjuk. A vitaminstratégiámat továbbra is tartom és a bőrömre is kaptam egy krémet amit napi kétszer kell használni. Ha nem segít még mindig ott van a kókuszolaj és az aloe vera. Nem aggódok emiatt. A kemó után erős méregtelenítésbe kezdtem, bevontam a “seregbe” a búzafűlevet, csalánteát tripla mennyiségben és elkezdtem az új életmódomat már ami az étkezést illeti: semmi tejtermék és semmi hús. Sok zöldség és gyümölcs. Van motivációm. Aki egyszer egy rákos betegségen és ezeken a kezeléseken keresztülmegy soha többé nem vágyik rá és még a lehetőségét is megpróbálja elkerülni. Engem sem kellett győzködni. Megtanultam, hogy az egészségem mindenekelőtt van és ezért tenni kell. Ma lesz a 6. sugárkezelés és jól vagyok. Bőrömön semmi jele és a fáradtság is csak a megszokott, nem lett rosszabb. Fokozatosan nyerem vissza az erőmet de az út még hosszú. Lépésenként kell haladni. Már csak ( és nem “Még” !!! ) 27 kezelés vár rám és lezárul egy közel egy éve tartó rémálom.

 

 

 

B.Ú.É.K. 2016

Új év új fogadalmak. Új esélyek és új remények.

A változás a blogot is érinti: 2016-tól a történetet nem hónapokra bontva fogom folytatni, hanem témakörökre osztom majd. Ennek oka nagyon egyszerű. Mint az a December címet viselő bejegyzésemből kiderült 2016 első 6 hónapja számomra biztosan a kemoterápiás kezelésről fog szólni. Mivel ez a kezelés meghatározott időnként történik a forgatókönyv minden alkalommal ugyanaz. Ellenben én szeretném kedves Olvasó ha ahelyett, hogy a “ma volt az x. kezelés így és így éreztem magam” című bejegyzésekkel untatnálak egészen pontosan 16-szor a 6 hónap alatt, inkább fontos tapasztalatokkal és információkkal valamint praktikákkal tenném számodra érdekessé a bejegyzéseket. Olyan információkkal, amik esetleg még segítséget is nyújthatnak ha bármiféle módon érintett vagy a témában. Mint azt az Előszó című menüpontban is leírtam a blog célja a segítségnyújtás és ösztönzés arra vonatkozólag, hogy ha bárkinek ilyen jellegű problémája van ne féljen beszélni róla és segítséget kérni.

A kemoterápia mindenki számára egy rettegett procedúra. Az emberek ha meghallják inkább negatívumokra gondolnak mintsem arra, hogy ez egy életet mentő beavatkozás. Nem volt ez velem sem másként. Mikor igen-t mondtam a kezelésre December 28-án, az első kezelés kitűzött időpontjáig – ami Január 11-e lett végül – volt két egész hetem. Két egész hetem gondolkodni, rágódni és rájönni, hogy valóban helyesen döntöttem e. Egyáltalán van e választásom? Persze – vágná rá mindenki azonnal. Miért ne lenne? Na de újra megkérdezem: Van e más választásom akkor, amikor több mint 20 % esélyem van rá, hogy a rák újra támad ha NEM-et mondok? Van e más választásom, ha nem akarok rettegésben élni? Nincs kedves Olvasó. Nincs választásom. A választásom az, hogy MINDENt megteszek a gyógyulásom érdekében. Elfogadom a hozzáértő orvosok segítségét, hiszen hogyan is tudnám felülírni bármiféle javaslatukat amikor ezek az emberek egy életen keresztül tanulnak és pontosan tudják mit miért mondanak, tesznek, javasolnak szemben velem aki ezt azt olvasott az interneten. A rák egy életveszélyes betegség. Bele lehet halni. Én semmiféle kockázatát annak, hogy belehaljak ebbe a betegségbe nem vagyok hajlandó bevállalni. Semmit. Ez most nem a kísérletezések ideje. Gondolok itt a különféle kizárólagos alternatív (természetgyógyászati) megoldásokra. Ha eddig nem tudtam úgy vigyázni magamra, hogy a rák elkerüljön, nem most fogok elkezdeni kísérletezni mindenféle csodaszerrel amikor az életem múlhat ezen. Pláne nem azért, mert 6 hónap kellemetlen mellékhatástól megriadtam. A döntésem helyes és végleges. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a kezelés mellett a természet által ajánlott “gyógyszerekkel” is elősegítsem a gyógyulásomat és mielőtt bárki félreértene nem a különféle aranyárban lévő MLMes csodaszerekre gondolok. Nálam a természetes valóban a természetest jelenti, mint gyógynövények, teák illetve vitaminok és enzimek formájában amelyeket az onkológusom sem ellenez. Saját jól felfogott érdekem együttműködni vele hiszen az ÉN életemről beszélgetünk….

Az új év elkezdődött. Optimista vagyok tele tervekkel és célokkal. Erős vagyok és kitartó. Fel vagyok készülve arra ami vár rám és nem riadok meg a nehézségektől. Nem vagyok rákos. A következő 6-8 hónapomat annak szentelem, hogy ne is legyek. Soha többé.

2016 az újjászületés éve számomra. Harcolok, kitartok és nyerek. Figyelek, hallok és kimondok. Segítenek, segítek és tanulok. Mosolygok, nevetek és meggyógyulok. Újjászületek.

2015 NOVEMBER

A November csendesen és lábadozással telt. Szépen gyógyultak a műtéti hegek és semmilyen panaszom nem volt. Teljesen jól éreztem magam és pár nap után már otthonról dolgoztam. Jó volt visszatérni a munkához, és bár az irodába nem mehettem be amíg a sebek be nem gyógyultak köszönhetően az internetnek napi szinten beszéltem kollégákkal és a csapatommal is. Nehéz két hónapon voltam túl de megbékéltem a helyzettel és magammal is. Most meg hogy már túl voltam a műtéten, teljes optimizmussal tekintettem a jövőbe. Két hét elteltével kellett visszamennem controllra ahol a professzorral többek között meg kellett beszélni a kezelési tervet is. A műtéti szöveteket Amerikába küldték vizsgálatra aminek az eredménye kb egy hónap múlva volt várható, így mikor két hét elteltével találkoztam az orvossal még nem volt meg a részletes vizsgálati eredmény. Amit viszont biztosan tudott mondani az az, hogy sugárkezelésre mindenképpen szükség lesz. A sugárkezelést mellráknál akkor ajánlják, ha mell-megtartó műtétet végeztek és eltávolították ugyan a rákos csomókat de fennáll az esélye, hogy maradtak még rákos szövetek a területen ami annyira korai, hogy a vizsgálatok még nem mutatták ki. (Egy rákos csomó 5-8 évig fejlődik mire eléri az 1cmes nagyságot!) A sugárkezelésnél csak az érintett területet sugarazzák. Az én esetemben ez 7 héten keresztül tartó naponta történő kezelések lesznek. Hétvégék kivételével. Az első kezelés időpontját nem tudta még megmondani, mert meg kell várnunk az amerikai vizsgálat eredményét ahhoz, hogy megtudjuk az onkológus javasol e kemoterápiás kezelést vagy nem. Ha a kemó szükséges akkor a sugárkezelés csak a kemoterápiás kezelés után kezdhető el. Ebben maradtunk valamint abban, hogy átadja az “aktámat” a kórház radiológus professzorának aki keresni fog és előzetes időpont egyeztetés után találkoznom kell vele, hogy átbeszéljük a sugárkezelés minden csínját-bínját.

Így is lett. November végén kaptam is időpontot és találkoztam a sugárproffal. Egy vidám jóhumorú nagyon szimpatikus középkorú prof volt aki ráadásul nagy mestere a szakmájának. Teljesen érthetően magyarázott el mindent amit a sugárkezelésről tudnom kell. Jó egy órán keresztül voltam nála és teljeskörű információt kaptam tőle ahoz, hogy el tudjam dönteni vállalom e a kezelést. Mint minden kezelésnek ennek is vannak előnyei és persze hátrányai is. A legfőbb előnye, hogy 99%os bizonyossággal írt ki mindenféle rákos sejtet a sugarazott területen. A hátránya, hogy maga a sugárkezelés rákot okozhat. Ezen azért nevettem kicsit. Ő is. Viszont megosztott velem pár statisztikai adatot is ami szerint annak az esélye, hogy a sugárkezelés miatt leszek rákos kb 15-20 év  múlva statisztikailag kb 0.4 – 0.5%. További hátránya, hogy a területen lévő egészséges sejteket is megöli de mivel teljes mértani pontossággal van beállítva a gép és így a kezelendő terület is minimális egészséges sejt fog elpusztulni. Mellékhatásként a nagykönyvben a fáradtság, bőrirritáció valamint hányinger-hányás szerepel még. Persze ez egyénileg változó.

Mérlegeltem és döntöttem: nem akarok újabb rákos hullámvasutazást szóval jöjjenek a sugarak. Abban maradtunk a proffal, hogy a következő randim az onkológus proffal lesz és annak függvényében mit mond tudja majd megmondani mikor kell kezdenem a sugárkezelést. Ismét nagyon tanulságos beszélgetésen voltam túl és bevallom lenyűgöző volt az orvostudomány. Érdekes és logikus. Igen tudom, hogy ez hatalmas üzlet mint ahogy a gyógyszeripar is az, ennek kapcsán én is eléggé kritikusan és kétkedően állok a témához. Viszont eddig minden kritikus kérdésemre logikus és egyértelmű választ kaptam az orvosoktól és ez megalapozta a bizalmamat bennük. A sugárkezelést illetően nem voltak ellenérzéseim, félelmeim. Teljesen egyértelmű számomra, hogy igenis maradhatott ott rákos szövet ami olyan korai stádiumú, hogy még nem tudják észrevenni. Ezek időzített bombák és a sugárkezelés hatásos ellenük. Félelmetes volt számomra abba belegondolni, hogy a kivett csomó majd 2cmes volt és közel 10 éve fejlődött ott!!!! Félelmetes ha visszagondolok az elmúlt 10 évemre és arra, hogy halvány lilám nem volt róla mi folyik bennem…. Félelmetes abba belegondolni, hogy bárhol lehet ilyen időzített bomba az ember szervezetében. Félelmetes……

November egy csendes hónap volt. Gondolkodós. Az elmúlt két hónapban fenekestől felfordult az életem. Minden ami eddig fontos volt a mindennapi kis bosszúságok, örömök, az örökös várakozás valamire, a napi robot egy jövőbeni cél miatt tovaszállt. Nem számít már. Át kellett értékelnem a mindennapokat. Az égiek küldtek nekem egy STOP táblát. Nem tudok tovább száguldani. Meg kell állni. Most. Ha akarom ha nem. És el kell gondolkodni. Mert valami nem jó. Nagyon nem jó. De mi a jó? Mi NEKEM a jó? Mit ér a siker, a pénz, a jó munkahely ha nem vagy egészséges? Miért nem vesszük észre a mindennapokban, hogy mennyire szerencsések vagyunk hogy egészségesek vagyunk? Miért bosszankodunk a forgalomban és nyomjuk a dudát mert 10 percet késünk? Miért kockáztatjuk az egészségünket mikor rohanunk stresszelünk és megfelelünk erőn felül?Miért hisszük azt, hogy ez velünk nem történhet meg? Miért legyintünk és hagyjuk figyelmen kívül a testünk jelzéseit és gondoljuk azt, hogy majd elmúlik? És miért nem kérünk segítséget azonnal ha a nagy hangzavarban és rohanásban a szervezetünk már ordítva és észrevehetően jelzi hogy baj van??? Mert nincs időnk rá. Semmire nincs időnk. Magunkra sincs időnk. Száguldunk és nem állunk meg a STOP táblánál. Nem állunk meg a piros lámpánál sem. Nem érünk rá mert sietünk. Mindig hajtunk és sietünk valahova. Hajszoljuk a jövőt.  Kockáztatjuk az életünket.

De egyszer mindenki kap egy STOP táblát. Egy olyat amin nem lehet áthajtani. Ahol meg kell állni. Sokszor hosszú időre. Ahol türelmet kell tanulni. Ahol meg kell ismerni önmagunkat. Ahol meg kell tanulni értékelni az egészségünket. Azt amivel oly sokszor hazárdírozunk nap mint nap. Ahol meg kell tanulni értékelni a jelent. A November egy csendes hónap volt. Gondolkodós.