Rák: miért? Megelőzhető?

sejt

Miért lettem rákos? Meg tudtam volna előzni? Ha igen hogyan? Ezek a kérdések mindenkit érdekelnek, aki valaha rákos betegségen ment keresztül. A lelki vonatkozásait a ráknak egy korábbi bejegyzésemben már boncolgattam. Most a fizikai, életmódbeli kérdésekre fókuszálunk. Mikor nálam tavaly rákot diagnosztizáltak, összeszedve magam a legelső hatalmas sokkból legfőbb célom volt megérteni ezt a betegséget. Megismerni a testemet, minden egyes porcikáját és megtudni mi zajlik éppen és miért, hogyan tud kialakulni egy rákos folyamat. Egyáltalán mi az a rákos folyamat? Mitől függ, hogy a sejt egyszercsak abnormálisan kezd el burjánzani? Hiszem és vallom, hogy ahhoz, hogy a későbbiekben meg tudjam előzni a rák kialakulását, muszáj tudnom, hogy mi az a rák, mi zajlik a testemben ilyenkor és meg kell értenem ezeket a folyamatokat és okozóit. Ahhoz, hogy az ellenséget le tudd győzni, ismerned kell azt és a gyengéit. Én mindent, MINDENT tudni akartam a rákról. Úgy faltam a szakirodalmat, böngésztem kutatásokat és eredményeiket, akartam mindent tudni mint egy megszállott. Igyekeztem az önsajnálat helyett az energiáimat erre és a jövőmre fordítani. Döbbenetes dolgokat tanultam és egyre több információ után kutattam. Mindig is maximalista voltam, de most, hogy az életemről és a jövőmről, egy egészséges és boldog jövőről volt szó a motivációm nem ismert határokat. Ki kellett dolgoznom a stratégiámat és ahhoz szükségem volt erre a tudásra. Ha nem értjük meg miért alakul ki a rák lehetetlen megelőzni a jövőben, holott biztos vagyok benne kedves Sorstársam, hogy Te sem kívánsz újra rákkal küzdeni. Én nem az biztos. Akkor nézzük:

Rögtön az első két döbbenetes tény, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy:

  1. a rák a nyugati civilizáció kiemelt halálozási oka. Manapság minden 3. embernél rákot diagnosztizálnak és minden 4. meg is hal emiatt.
  2. a rák a 20. század betegsége! Az 5 leggyakoribb rákos betegség – tüdő, mell, prosztata, gyomor és vastagbél –  gyakorlatilag a 20. század előtt és legelején ismeretlen volt.

Ugye sejted miért? Igen pontosan: a 20. század nagy vívmányainak köszönhetően, mint az iparosítás és az újabb és újabb vegyszerek feltalálása és alkalmazása az iparban un. kemizáció. Gyakorlatilag minél fejletteb egy ország és minél több az egy főre jutó jövedelem, annál gyakoribb a rákos megbetegedések száma.

Rákos folyamat az, amikor a sejt kontrollálatlanul elkezd osztódni, burjánzani és terjedni. Nagyon leegyszerűsítve ez így néz ki: a sejtek osztódnak minden egyes másodpercben és az immunrendszerünk kontrollálja a folyamatokat, nem enged rossz jeleket küldeni a sejtek felé így megakadályozva az abnormális osztódást. Meglepő lehet, de minden ember testében alakulnak rákos sejtek, csak az immunrendszer sikeresen megtalálja és elpusztítja azokat. Hanem, ha az immunrendszerünk legyengül és nem képes kontrollálni ezen folyamatokat, a rákos sejtet nem állítja meg semmi és hihetetlenül gyorsan elszaporodik. Ha egy hibás sejt nem osztódik tovább abból jóindulatú daganat lesz. Viszont ha folyamatosan osztódik és újabb és újabb tápanyagforrásokat keres a még nagyobb terjeszkedéshez, akkor a sejt gazdája pár év múltán sokkoló híreket fog hallani az orvosától. A rákos sejt a növekedéséhez és fennmaradásához egyre több tápanyagot von el a szervezettől és kialakítja saját vérellátását. Sajnos nem túl jó hír, hogy a legtöbb ilyen rákos daganat sokáig nem okoz tüneteket, emiatt a beteg nem is sejti, hogy mi zajlik a testében. Ezért is nagyon fontosak a szűrővizsgálatok és a testünk jelzéseire – a legapróbbra is! – figyelnünk kell.

Sokat hallottam embereket mondani, hogy “a rák genetikus betegség”. Az emberek többsége még mindig azt gondolja, hogy csak az lesz rákos akinek a családjában már volt ilyen, tehát a hibás géneket örökölte. Ezzel szemben a tény az, hogy csupán 5% a szerepe a géneknek a rákos betegségben! Tudod mi a fennmaradó 95%? Mutatom:

rak okai

Döbbenet, igaz? Pedig így van. Ezek szerint az ok 95%-ban környezeti és életmódbeli de ami még fontosabb, hogy 75%-ban életmódbeli tényezők, mint pl. dohányzás, helytelen étkezés, mozgás hiánya. Az emberiség az elmúlt két generáció évtizedei alatt több mint 10 millió új kemikáliát talált fel és ezek nagy része használatban van és szennyezi a környezetet és az ételeinket, vizeinket. A legtöbb ilyen kemikália az ételeinkben és italainkban van, amiket nap mint nap megvásárolunk a szupermarketek polcairól, a nagy rohanásban készételként megvesszük és bekapjuk a sarki gyorsétteremben, vagy éppen mi magunk tesszük bele ételeinkbe főzés közben. A helyzet az kedves olvasó, hogy akaratlanul is késsel, villával és kanállal ássuk a sírgödrünket. Emellett pedig a legtöbben még dohányoznak is és azokat is mérgezik akik a környezetükben kénytelenek a dohányfüstöt beszívni.

Ezek a kemikáliák folyamatosan roncsolják és támadják sejtjeinket és gyengítik immunrendszerünket, amely a nap minden másodpercében azért küzd, hogy megsemmisítse azokat a szabadgyököket amelyek a sejteket károsítják. Az immunrendszer pedig a helytelen táplálkozás és életmód miatt nem jut elég vitaminhoz és ásványi anyaghoz, ahhoz az “üzemanyaghoz” ami szükséges a működéséhez és csak gyengül és gyengül miközben az ellenség gőzerővel rendíthetetlenül támad. Az ellenség…. mi magunk… akik szépen adagoljuk magunkba a kemikáliákat. A kör bezárult. Ha ezt végiggondolod kedves Olvasó, akkor könnyű belátni, hogy miért van ennyi beteg és rákos ember. Időzített bombaként ketyegünk.

“Na de mit tehetek én? Képtelenség kikerülni ezeket a kemikáliákat! Nem lehet steril burokban élni!”  Ismerős? Kifogás hegyek… amik még logikusnak is hangzanak a legtöbb ember aztán itt be is fejezte a témát. De nem ÉN! és nem Te kedves Olvasó! Nem, mert mi már tudjuk, hogy mit okoz a rák, milyen hallani a diagnózist, milyen a kétségbeesés, a rettegés, a félelem. Milyen mikor a szeretteid szemében látod a rettegést és a sajnálatot. És milyen mikor a kezelések mellékhatásai miatt szenvedsz és kilátástalannak tűnik a helyzeted. Valamint azt is tudjuk, hogy eget földet megmozgatnánk, hogy a rák ne újuljon ki és ne támadjon újra! Nekünk nem kell kifogásokat keresni, mert mi a megoldást keressük. Most, hogy már Te is érted mi az a rák azt is kell, hogy értsd, hogy a megoldás Te vagy! Emlékezz: 95%! Amiből 75% közvetlenül a Te kezedben van!

Mit lehet tenni?

  1. Megreformálni az étkezést és az életmódot. Ebbe beletartozik a rendszeres testmozgás is amiről az előző bejegyzésben már írtam.
  2. Csökkenteni illetve megszüntetni a kemikáliákat az ételben, italban. Első lépésként tessék tanulmányozni minden egyes terméknek amit a kosaradba teszel az összetételét. Ma már kötelező az EUban ráírni a termékekre az összetételt a legapróbb részletekig. Ha van a listán olyan amit nem ismersz egyszerűen ne vedd meg. Igen, több idő a vásárlás, de megéri! Az egészséged a tét! A nehezen visszaszerzett egészséged. Most biztos sokan azt mondanák: “ooh olyan termék nincs is már aminek az összes összetevőjét ismerem”. De van! Én már 2 éve csak olyanokat veszek és nem éhezek 🙂
  3. Támogasd az immunrendszeredet! Manapság épp a fennt említett okok miatt a zöldségek és gyümölcsök vitamin és ásványi anyag tartalma a töredéke csak az eredetinek mire az a háztartásokba jut. Leszedik éretlenül őket és hónapokig tárolják szállítják mire hozzád eljut. Példának okán, hogy megértsd: a gyümölcs vitamintartalma 100%os mikor éretten leszeded a fáról, bokorról. Onnantól, hogy leszedted minden egyes percben vészesen csökken a vitamintartalom. A zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma – mire eljut hozzád az otthonodba a boltok polcairól – halovány töredéke az eredetinek. Emiatt nem indok a vitaminpótlásra, hogy ha valaki rendszeresen eszik zöldséget, gyümölcsöt, hacsak nem a saját kertjében termelte azt meg és azonnal felhasználja leszedés után. A mai 21. századi embernek kötelezően kell(ene) vitaminokat és ásványi anyagokat szedni napi szinten ahhoz, hogy az egészséges immunrendszeri működést fenntartsa.
  4. Stresszkezelés: a stressz lassú gyilkos. Szépen lassan hosszú idő alatt megöl betegségek formájában. De mi is az a stressz? Amikor a szervezetedet olyan inger éri amire adrenalin termelődik, emiatt a szívverés felgyorsul, glukozzal teli vért pumpál az izmokba, hogy azok készen álljanak a támadásra, menekülésre, a hasnyálmirigy dolgozik, hogy “üzemanyaggal” lássa el a testedet, inzulint és glucagont termel, hogy a megemelkedett glukozszintet a vérben a máj le tudja bontani. A folyamatos stresszhelyzetben az izmok állandóan feszültek, a szív folyamatosan túldolgozik, a hasnyálmirigy és a máj folyamatos terhelés alatt van. Ugye milyen könnyű átlátni, hogy mennyi szerv sérülhet a folyamatos stressztől? A stresszkezelés és lecsökkentése életmódbeli változtatásokkal kiemelt jelentőségű.

A rák megelőzhető az esetek többségében de komolyan kell venni a fent leírtakat. Rajtunk múlik, hogy tápláljuk vagy pusztítjuk a testünket azzal a késsel, villával és kanállal.

Terveim szerint a következő bejegyzésekben részletesen megosztom veletek a fent leírt változtatásokat. Én már több mint 1 éve ezek szerint élek és az orvosaim a megmondhatói, hogy ezidáig működik:-) Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést gondolkodj el rajta és állj készen a változásra. Hidd el megéri!

Kérdésed van? Írj a dkeblog.a.rettegett.betegseg@gmail.com email címre.

 

Reklámok

(N)A mozgás (!)

Capture

A rendszeres testmozgással megelőzhető a betegségek 90 %-a… Te is hallottad már ezt? Biztos vagyok benne. Mint ahogy abban is, hogy a legtöbb ember már unja ezt és mondja, hogy “ja..ja.. persze” aztán ücsörög tovább.. ki a TV előtt ki a kanapén ki az irodában stb stb. Immunisak vagyunk már erre, mert ugye “könnyű azt mondani, hogy mozogj légy aktív“. Aztán jönnek a kérdések, bújtatott kifogások, hogy ” mikor van nekem erre időm?” meg ” aah nincs nekem pénzem edzőteremre” aztán meg “állandóan rossz az idő és különben is utálok futni..” és még sorolhatnám. Nem fogok egy tudományos bejegyzést írni a mozgás fontosságáról és arról sem, hogy miért fontos, ezzel rengeteg cikk foglalkozik a neten. Ennek a bejegyzésnek az a célja, hogy a saját példámon keresztül bizonyítsam, hogy ez működik és hogy meggyőzzelek, hogy igenis a rendszeres testmozgás az új életünk kiemelkedően fontos része. Kellemes mellékhatásai pedig többek között, hogy egészségesek leszünk, vidámak és nem lesz súlyproblémánk sem.

Az ülés lassú gyilkos. A mai ember élete minimum felét ülve tölti. Holott nem erre lettünk kitalálva. A sok ülés eldeformálja a csontokat, lassítja az anyagcserét miáltal a méreg és salakanyagok nem tudnak rendesen kiürülni, panganak aztán komoly problémákat okoznak. Az izmok sorvadnak az izületek kopnak a sejtek nem kapnak elég oxigént az egészség romlik. Nem sorolom. Az ülés lassan és biztosan megöl. Nem beszélve arról ha az ember még túl sokat is eszik emellé. Persze itt most többen mondhatják, hogy “én nem eszem túl sokat“.. nade mi a túl sok? Ideális esetben az embernek csakis annyit kellene ennie amennyit az életmódja megkövetel, magyarul amennyit fel is használ a szervezete. A mai emberek 90%a túl sokat eszik és a negyedét sem használja fel (nem kell vadászni, gyüjtögetni, menekülni, építeni). Gondoljunk csak egy átlagos napra: felkelünk eszünk reggelit, majd lemegyünk dolgozni, ahol nagyrészt ülünk (kivétel persze a kemény fizikai munkát vegzők), majd nasi, majd ülünk, majd ebéd 2 fogás minimum aztán ülünk vagy állunk egy helyben, aztán uzsonna, majd ülünk megint kisebb megszakításokkal, mikor elmegyünk vásárolni (autóval persze ahol ülünk) kicsit azért használnunk kell a lábunkat is, aztán este van vacsorázni kell, mert hát csak este van és ugye már nem ettünk egy ideje… aztán ülünk és megyünk feküdni. Mikor van ideje a szervezetünknek felhasználni az elfogyasztott ételt? Nem sok alkalmat ad neki egy mai átlagos városi ember. Persze eléggé elnagyoltam de a lényeg, hogy túl sokat eszünk és nem mozgunk. Az eredmény? Szív és érrendszeri problémák, gerincproblémák, egyéb szervi megbetegedések, rák. Nem részletezem tovább, szerintem mindenki érti a lényeget. Arra most nem térek ki, hogy mit eszünk mert az egy külön fejezet lesz, de higyjétek el lehet még fokozni…

Egy biztos: a rendszeres testmozgásba még senki nem halt bele! Annak hiányába már inkább… érdemes ezen elgondolkodni. Én is elgondolkodtam tavaly.. volt rá elég sok időm. Mivel 6 éves korom óra intenzíven sportoltam kisebb megszakításokkal egészen a betegségemig számomra nem volt kérdés a mozgás fontossága. Már a kezelések alatt elhatároztam, hogy amennyire bírom minden nap mozogni fogok. A kemoterápia első 3 hónapjában – ami a legkeményebb volt számomra lásd korábbi bejegyzéseimet – minden nap sétáltam. Eleinte csak vonszoltam magam de számomra már az is komoly eredmény volt. Aztán köszönhetően a kemós túlélőkészletemnek a 2. hónaptól már rendesen sétáltam minden nap egy órát. A Taxol alatt már kocogtam naponta és roppant büszke voltam magamra. Ezek mellett köszönhetően a kutyámnak minden 4 órában mentem ki vele egy kb 15 perces sétára. Ha esett ha fújt mentem. Mert tudtam azt, hogy rengeteg energiát kapok a mozgástól, mégha piszok nehéz is volt elindulni és felemelni a hátsómat a kanapéról.

A kezelések végeztével visszamentem az edzőterembe és az volt a tervem, hogy újra fitt legyek mihamarabb. Állóképesség növelés kardió edzéssel. Annál is inkább mivel az utolsó kemó után 2 hónappal és a sugárkezelés befejezésétől számított 4 hét múlva egy mellrákellenes kampány futóversenyén vettem részt, ahol 5km-t kellett egyhuzamban lefutni. Kérdés nem volt számomra, hogy megcsinálom. Megcsináltam:-) Végig futottam egyszer sem álltam meg és beértem a célba. Nagyszerű érzés volt. Ezen (is) fellelkesülve növeltem az edzőtermi napok számát és elkezdtem jógázni is hetente egyszer. 3 hónappal az utolsó kezelés után már hetente 2x jártam az edzőterembe, ahol még mindig a kardión volt a hangsúly (30 perc futás, 15 perc evezés és 20 perc úszás) és hetente 1x egy órát jógáztam. A napi séták ugyanúgy megmaradtak. Aztán visszamentem az irodában dolgozni hetente 2x és oda biciklivel jártam, ami mindezen felül heti 2x egy óra intenzív tekerés (fél óra oda és fél óra vissza). Az eredmény? Remek formában voltam a tavaly decemberi első nagy viziten mikor is az orvos is elképedt. Energikus voltam és fitt, minden eredményem kiváló a vérképen. Azt ugye mondanom sem kell, hogy az orvosom helyeselte a sok mozgást és bíztatott. A kezelések után egy hónappal már visszanőtt rendesen a hajam, a szemöldököm, szempillám. Szebb és dúsabb volt mint eddig bármikor. Megszűntek a fulladások, a légszomj a heves szívdobogás és helyreállt az emésztésem is. Pedig több embertől hallottam ám én is, hogy “fulladsz? hogy mersz így futni?” és láss csodát a futás miatt lettem jobban:-)

Sokan azt hiszik, hogy az intenzív mozgás veszélyes. Ismétlem és nézzetek utána, ha valaki nem hiszi: az intenzív mozgástól még soha senki nem kapott infarktust! Az infarktust az intenzív mozgás hiánya okozza! …. és mielőtt bárki most felhorkanna, hogy “de mert én olvastam, hogy a futó összeesett és meghalt…”  nézzen utána a teljes ilyen jellegű történeteknek, mert mindig kiderült, hogy ott más hosszú ideje fennálló probléma volt és a halál oka soha nem a testmozgás volt. Sok esetben az ember azért nem halt meg előbb, mert mozgott…

2 hónappal ezelőttig a fent leírt edzéstervet követtem annyi különbséggel, hogy hetente egy zumbaóran is részt vettem. Imádok táncolni így számomra a tánc az aktív testmozgással – ami maga volt a zumba – igazi kikapcsolódás volt. 2 hónappal ezelőtt viszont késznek éreztem magam továbblépni és a hangsúlyt az erősítésre helyeztem. Az edzőteremben kérésemre összeállítottak nekem egy személyre szóló programot ahol a hangsúly az erősítésen van, így az 1 órás program mindössze csak első 20 perce szól intenzív kardióról, a fennmaradó 40 perc erősítés különféle gépekkel, súlyzókkal. Jelenleg ezt a programot csinálom hetente 3x, mellette ugyanúgy biciklizek, sétálok és jógázok.

Most biztos azt kérdezitek mikor van minderre időm. Van. Mert lennie kell. Nem érdekel, hogyan ha az egészségem a tét. Meg lehet csinálni. Én sem vagyok különleges. Férjem van, gyerekem van, kutyám van, főállású munkahelyem van emellett a saját vállalkozásunkat is menedzselem. Dolgozó nő vagyok, Anya, háziasszony, feleség, gazdi. Van időm rá, mert ez nem plusz számomra hanem a létezésem alapfeltétele. Az új életem szerves része és az egészségem megőrzésének kulcsa. Nem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni az egészségem rovására és Te se tedd! Gondold át a napjaidat, egy hetedet, tervezd meg hidd el lesz ott idő erre is. Ne feledd amit az előző bejegyzésben írtam: nincs, nem lehet olyan dolog amit ne tennél meg azért, hogy elkerüld a rákot és a betegségeket! Nem kell pontosan ugyanezen mozgásformákat választanod. Mindenki más. A lényeg a heti minimum 4x 1 órás intenzív mozgás de a legjobb a napi intenzív fél óra minimum. Ha ezt megteszed akkor rengeteget tettél az egészségedért. Na mozgás! 🙂

 

 

 

Újrakezdés – első lépések

blog2

Nohát akkor vágjunk bele. Előre szólok, hogy kíméletlenül őszinte leszek és nem kérek miatta elnézést. Ugyanolyan kíméletlenül őszinte, mint amilyen magammal: magamért és érted.

Mindenki, aki felépült egy rákos betegségből kapott egy új esélyt. Biztos vagyok benne, hogy ha Te is ebben a cipőben jársz Kedves Olvasó, akkor tudod miről beszélek. Keresztülmentünk a legrosszabbon, egy olyan úton, ami mind fizikailag, mind pedig lelkileg nagyon megterhelő és kihívásokkal teli. Onnantól kezdve, hogy az emberrel közlik, hogy rákos, a műtéteken, kezeléseken és mellékhatásaikon keresztül a folyamatos “hullámvasutazásig”, mikor azt gondoltuk, hogy sosem lesz vége, hogy nem éljük túl, hogy nem tudunk már miből erőt meríteni egészen addig, hogy titkos rejtett ezidáig nem ismert újabb és újabb energiát, akaraterőt és küzdeni akarást fedeztünk fel magunkban, most itt állunk és olyan ajéndékot kaptunk az élettől, ami a legcsodálatosabb amit csak kaphattunk: egy új esélyt.

Álljunk meg itt egy percre és legyen ez a legelső lépés: ha valaki kap egy új esélyt akkor újrakezdheti. ÚJRAKEZDHETI és NEM folytathatja! A kezelések hosszú hónapjai alatt rengeteg időm volt gondolkodni – többek között ennek eredménye is lett ez a blog – és nagyon komolyan számot kellett vetnem magammal: mi vezetett idáig, miért történt ez, mit tegyek, hogy ez ne történjen meg újra. Mert ugye Te sem szeretnéd kedves Sorstársam ezt újra végig csinálni? Ezt biztosan tudtam, hogy én sem. Fájdalmas és őszinte kérdésekre kellett őszinte válaszokat találnom és ez elvezetett odáig, hogy még őszintébb és sorsfordító döntéseket hozzak. Változtatni kell és nem csak ezen-azon hanem mindenen! Hosszú hónapok alatt arra szántam az időm nagyon nagy részét – és mindez nagyon jó elterelő terápia is volt a kegyetlen mellékhatások túlélésére – hogy olvastam és tanultam és olvastam és tanultam… Szomjaztam a tudást, mindent tudni akartam a rákról, mindent az okokról, sok emberrel beszélgettem, terápiás csoportokba jártam, fórumokon vettem részt, előadásokat hallgattam és nagy ütemben gyűjtöttem a szakirodalmat. A megbízható szakirodalmat neves szerzőktől, szakemberektől. Mindezek eredményeként pedig a tudást.

Nem volt kérdés számomra, hogy minden szükséges változást meg fogok tenni innentől az egészségemért és, hogy ne legyek újra rákos. Akinél egyszer rákot diagnosztizáltak, annál az esély, hogy újra rákos lesz nagyon magas. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a nehezen visszaszerzett egészségemet kockára tegyem. Ha ezt megengedem, akkor nem érdemeltem meg az új esélyt, amit kaptam. Kedves Sorstársam, kérlek most állj meg és gondold ezt át mielőtt megosztom Veled az én stratégiámat. Teljesen mindegy, hogy min kell változtatnod mert nincs olyan dolog, nem lehet, amire nemet mondasz. Ez a valódi első lépés! Senki, aki rákos betegséből felépült nem engedheti meg magának azt, hogy ott folytassa ahol abbahagyta! A rák azért alakult ki, mert valamit nem jól csináltunk. Igen tudom ez szigorú kijelentés én is tiltakoztam sokáig ez ellen pedig igaz. Nem azt mondom, hogy én vagyok a hibás, amiért rákos lettem. Nem vagyok hibás, mint ahogy Te sem. De olyan körülményeket engedtem megtörténni – helytelen életmód, stressz és még sok más amit sokszor nagyon nehezen tudtam volna csak befolyásolni – amelyek elvezettek idáig. A testem szólt, én nem hallgattam rá majd újra jelzett, még mindig nem hallgattam, amikor már kiabált akkor “tüzet oltottam” és rohantam tovább aztán már ordított és az orvosnál találtam magam egy rákos lelettel az asztalán. Ennyi. Persze ez nem hetek alatt történt hanem hosszú évek alatt, de hidd el minden történet erről szól lehet az bármilyen betegség, az alapsztori mindenhol ugyanez.  Sodródunk, rohanunk és minden más fontosabb mint az egészségünk. “Nem engedhetem meg magamnak“, “muszáj megtennem“, “nincs időm rá“, “majd legközelebb” és még sorolhatnám. Ismerős?

Ha mindazok után amin keresztülmentél újra ilyen és hasonló mondatok fogalmazódnak meg benned, akkor tessék magadban felidézni milyen érzés volt mikor közölték veled, hogy rákos vagy! Hogy érezted magad? Rettegtél a kezelésektől? Milyen érzés volt, mikor a nagy hatalmas tűkkel szúrkáltak hónapokon át, mikor más otthon pihent vagy kedvenc hobbijának élt, Te pedig a rosszulléttől még feküdni is alig tudtál? Idézd fel, éld újra és tedd fel magadnak a kérdést: ezt akarom megint? Nincs kifogás kedves Sorstársam. Nincs és nem is lehet. A rák egy halálos betegség! Nem akarhatod még egyszer ezt. Én nem akarom.

Nagyon fontos, hogy mielőtt bármiféle változtatásról beszélni kezdünk ezt tegyük helyre magunkban. Tudd a célod, tudd, hogy mit miért csinálsz, légy tudatos, Te dönts az életedről és ne a körülmények. Ne csak sodródj, hanem szólj bele! Az életünk döntések sorozata és a döntéseket mindig mi hozzuk, még akkor is ha nem így érezzük. Hát most döntsünk úgy, hogy semmi és senki nem ér annyit, hogy belehaljunk, mert ez az egy életünk van – amiről legalábis tudunk. Megjártam a poklot, tudom milyen a szenvedés, a fájdalom, a kétségbeesés. Tudom milyen, mikor a szeretteid sírnak, aggódnak és imádkoznak miattad, érted és tudom mekkora erő kell ahhoz, hogy innen felálljak. Felálltam, ahogyan Te is! Nincs már számunkra lehetetlen és nincs olyan dolog amitől félnünk kellene. Innentől minden úgy lesz, ahogy az nekem a legjobb, mert a döntéseket én hozom és megtanultam, hogy semminek nincs értelme ha nem vagyok egészséges. Az egészség az igazi érték. Készen állok arra, hogy újra kezdjem és nincs olyan dolog amit ne tennék meg az egészségemért.

blog1

Hogyan tovább?

wn

8 hónap telt el az utolsó sugárkezelés és 10 hónap az utolsó kemoterápiás kezelés óta. Amikor elkezdtem írni ezt a blogot 2015 őszén az volt a célom, hogy segítsek a történetemmel őszintén mindazoknak akik ugyanezen mennek keresztül és félnek, ahogy akkor én is féltem az ismeretlentől és ettől a halálosnak mondott betegségtől. Emlékszem mikor diagnosztizálták a rákot nálam folyton kutattam a neten olyan blog után ahol valaki őszintén leírja min megy keresztül, minden tapasztalatát részletesen, amiből én is megtudhatom mi vár rám. Lázasan kutattam és nagyon szerettem volna találni valakit akitől kérdezhetek. AKi tudja, hogy miről beszélek miért félek és miért sírok. Aki nem nevet ki és átérzi, tudja, hogy mi a helyzet és azt mondja nekem: ” ne aggódj megcsinálod, ahogy én is”. Sorstársakat kerestem de nem sok sikerrel. Az írás mindig is kikapcsolt és segített feldolgozni az életem negatív élményeit bár soha nem volt merszem ahhoz, hogy a családomon kívül bárkinek is megmutassam a kis történeteimet. Aztán rájöttem, hogy ha elkezdem ezt a blogot akkor nemcsak másoknak de magamnak is segítek vele. Azt viszont a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy alig másfél évvel a blog indulása után közel 20.000 olvasóm lesz és hetente több emailt kapok az olvasóimtól. Nagyon köszönöm a bizalmat, a biztatást és a sok kedves szót és hálás vagyok, hogy megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a blogot. Köszönöm, hogy az emailekben amiket kapok tőletek megosztjátok velem a történeteteket és igyekszem minden emailre mihamarabb válaszolni és segíteni ha tudok. Az első pár hónapban mikor írtam a bejegyzéseket nem tudtam kinek írom csak reméltem, hogy eljutnak a sorok azokhoz akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Nem mertem elhinni, hogy tényleg van valaki aki olvassa. Aztán elkezdtek jönni az emailek és azóta is folyamatosan találok rá azokra a sorstársaimra kiket akkor annyira kerestem. Csodálatos embereket ismertem és ismerek meg.

Ma már végre elmondhatom, hogy úgy érzem újra egészséges vagyok. Megvívtam a csatáimat és újra kiegyensúlyozott, erős és fitt vagyok. Fizikailag és lelkileg is. Kaptam egy új esélyt és élek vele. Tudatosan. Amint azt már írtam egy korábbi bejegyzésemben, ha valaki egyszer rákos lesz ott az esélye a kiújulásnak hatványozottabb. A tudatosság ezért alapvető és kiemelt fontosságú mikor a kezelések után a “Hogyan tovább?”-on gondolkozunk. A kemoterápia alatti 6 hónapban elég időm volt arra, hogy kitaláljam az én “Hogyan tovább?”-omat amit a legutolsó kemós kezelés utáni naptól szigorúan be is tartok. Ennek köszönhetem, hogy az összes laboreredményem hibátlan és újra rengeteg energiám van. Most biztos felmerül a kérdés, hogy miért pont az utolsó kemó utáni első naptól? Az én elméletem szerint a kemó – amely jelenleg a világon az egyik legdrasztikusabb és legerősebb gyógyszerekből álló több hónapig tartó kezelés – minden rákos sejtet, rákkezdeményt és abnormális elváltozást kitakarít a szervezetből. Igen tudom, hogy nem mindig sajnos és én is olvastam pro-t meg kontrát, de amikor az ember kemót kap akkor el kell hinnie és fogadnia, hogy ettől meggyógyul és ez valóban kitakarít minden “csúnyát”, nekem is muszáj volt elhinni és ezt is tettem. AZ emberi agy bonyolult szerkezet és igenis van ereje a hitnek. Ha valamiben nem hiszel hogy ez azért kell, van, hogy meggyógyulj akkor ne csináld, mert nagy eséllyel nem fog használni. Én anno eldöntöttem, hogy elfogadom és végigcsinálom a kezeléseket és biztos is voltam benne, hogy ez volt számomra a helyes döntés. Ezt a döntést mindenkinek saját magának kell meghoznia, de ha egyszer meghozta akkor tartson is ki mellette. Szóval visszatérve az elméletemhez: amig tart a kemó addig “védett” vagyok. Addig csak arra kell figyelnem, hogy ne gyengüljek le, egyek rendesen, szedjek vitaminokat. Azt már többször említettem a blogban, hogy a legfőbb szerepe az egészségben az étkezésnek van. A “védett” vagyok itt azt jelenti, hogy mindegy mit eszek csak egyek. A kemó alatt nem válogatunk. Az luxus, mivel ilyenkor az ember nem akar enni. Nincs rendes ízérzékelés, szinte állandó a hányinger, a gyomorproblémák, ilyenkor nem lehet válogatni. Ha megkívánsz valamit edd azt mert a megkívánás is szinte ismeretlen fogalom. Ha pedig nem eszünk legyengülünk ami ugyancsak nagy luxus ilyenkor. Aki ismer engem tudja, hogy mindig is nagyon édesszájú voltam. Viszont tudtam, hogy a rákmegelőző életmódómban a cukor erősen tiltólistás ergo ahogy vége a kemónak elköszönök az édességektől. De addig! Nos én úgy ünnepeltem az utolsó kemót, hogy a kórházba menet betértem egy fánkozóba. Biztosan tudjátok miről beszélek, ahol a kirakatban ott vigyorognak a szebbnél szebb cukormázas színes dekorált fánkocskák. Na oda. Vettem 3 fánkot és még utoljára életemben szépen lassan meg is ettem őket. Teljes relax volt, kikapcsolva az agyam nutrition funkciója – yaaaay, sok sok sok üres kalória, nulla tápérték, brutál de még annál is brutálabb cukortartalom, “kitudjahányszorhasznált” olajban sütve, vércukorszint az egekben, hasnyálmirigy dolgozik gőzerővel, jó úton a cukorbetegség felé… MIT CSINÁÁÁÁLSZ NEEEEE!!!! – csak élveztem az ízeket. Nem baj, akármi is lenne a kemó még utoljára kiirtja. Ma is vigyorgok mikor erre gondolok, de ja, tényleg így volt. Lassan egy éve volt. Aztán mikor kijöttem az utolsó kemóról nem volt kérdés, hogy mit kell (t)ennem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor kissé túlettem magam és azóta sem tudok ránézni a fánkokra:-) De nem is akarok és ez a legjobb ebben. Mert az eltelt 10 hónapban megtapasztaltam, hogy a tudatosság, a “Hogyan tovább?” stratégiám nagyon is működik és remekül érzem magam. Persze néha én is elgyengülök, de olyankor mindig eszembe jut, hogy nem vagyok abban a helyzetben és már soha nem is leszek ha egészséges akarok maradni, hogy kockára tegyem mindazt amit már elértem. Mert van egy dolog amit mindennél jobban szeretek és amihez mindenképpen ragaszkodom az pedig az életem. Ha Te is hasonló cipőben jársz és nem tudod hogyan tovább, akkor kövesd a blogot, mert a következő bejegyzésben új életet kezdünk és ahogy eddig is ezután is őszintén és részletesen megosztom veled a tapasztalataimat valamint azt, hogy hogyan legyen tovább.

Női dolgok nem csak nőknek

n2

Az előző posztban leírt parámat tett követte. Persze, hogy ha az embernek itt meg ott vannak ismeretlen eredetű fájdalmai vagy csak diszkomfort érzése naná, hogy arra gondol: kiújult a rák. Ha van egy rossz napom és fáradékonyabb vagyok, vajon mivel túráztatom az agyam ahelyett, hogy pihennék??? Eltaláltad: már megint tutti újul ki a rák. Na miután jól beparáztattam magam és kis híján meg is győztem magam, hogy valami komoly soklábú történet kezdődik megint elmentem a dokihoz. Miután kiöntöttem neki a szívemet mosolyogva nézett rám és közölte, hogy tud ajánlani egy nagyszerű pszichológust de ha már itt vagyok csináljunk egy mindent megmondó vérképet 5 tumor markerrel. Oké jöjjön az igazság pillanata, csináljuk. Mikor megkérdezte, hogy félek e a tűtől hangosan felnevettem. 16 kemoterápiás kezelés és 20 vérvétel után és mindezt 6 hónap alatt nemhogy nem féltem a tűtől de fel sem tűnt mikor beleszúrta a karomba. Csoda, hogy még volt vénám. Levette a vért és elköszöntünk egymástól mondván, hogy 1 héten belül hívni fog az eredménnyel. Mikor pár nap múlva csengett a telefonom és felvettem fülig szaladt a szám: az eredmények kiválóak voltak. Minden egyes tumor marker negatív és minden eredmény hibátlan. Semmiből sincs hiányom többletem, minden érték a normál tartományban van. Oké király.. akkor mostantól nyugi van

A másik dolog ami idegesített az az volt, hogy ugye ha emlékeztek egy korábbi posztomra írtam, hogy visszatért a menstruációm. Nagyon örültem neki, mert egész egyszerűen fogalmam sem volt mit várjak ezen a téren a kemó után. Az onkológus szerint a menstruáció 2 évig biztosan nem tér vissza és az esetek 80%ban végleg elmúlik. Senki nincs a környezetemben aki kemón ment keresztül és akitől ezt megkérdezzem, így sötétben tapogatóztam. Az itteni nők ilyenről nem beszélnek kissé aliennek néznének ha megkérdeznék valakit. Kicsit azért ez szomorú, mert ez minden nőt tutti foglalkoztat és nem kellene, hogy ez tabu legyen. Ez is az oka, hogy én írok róla, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem csak nekem kérdés és mások is akik ugyanezen végigmentek mint én tudni szeretnék, hogy ami a testükkel történik az egyedi vagy másnak is vannak ilyen olyan tapasztalatai. Valamint megígértem nektek már az elején, hogy őszintén és kendőzetlenül írok mindenről ami a rákkal és a kezelésekkel kapcsolatos. Szóval a helyzet az legalábbis ahogy én gondolkodok, hogy az ember lánya 40 évesen (igen igen 1 év eltelt mióta elkezdtem ezt a blogot és érettebb – nem öregebb!!! – lettem 🙂 ) azért ne menopauzázzon, de nem? De de. Amikor Novemberben visszatért a mensim a legdurvább görcsök sem vetették vissza az örömömet, mert tudod mi van? Az van, hogy MŰKÖDÖK! Újra, és nem nem tervezünk több gyermeket, köszi a kérdést nem emiatt, hanem csupán mert ez azt jelentette nekem, hogy a kemó nem vert szét teljesen. Az, hogy szédületes ütemben regenerálódok. Aztán képzeld el azóta semmi. SEMMI. Igen, tudom most mondod, hogy örüljek neki, egy gonddal kevesebb, de nem örülök igazából, mert nem tudom, hogy mi van. (És nem nem vagyok terhes) SZóval ilyen gondolatok is társultak a “kiújult nem újult ki “műsorhoz, ami végett aztán a dokinál kötöttem ki. Bevallom az őszintét: paráztam a petefészek ráktól. Tudod! Ha nincs gond az ember kreál magának. De ugye a tumor markerek negatívak minden oké. Az is kiderült a vérképből, hogy a hormonszint alapján jelenleg menopauzás állapotban vagyok. Merthogy ezt is lehet ám méricskélni! Mik vannak, ugye?! Szóval ha az a bizonyos érték 25 feletti akkor menopauzás állapotban vagy. Nekem akkor épp felette volt. De nem nagyon. Illetve annyira igen, hogy ne tudjuk hogy meddig tart. Mert bármi lehet és bármikor. Köszi kemó! Megint:-) Az Onkológus nem viccelt. 2 év minimum és addig bármi történhet. Hiába szeretném elfelejteni és magam mögött tudni a kemós hónapokat azért még el fog ez tartani egy darabig. Na kedves olvasó ha neked is hasonló problémáid vannak akkor már megérte ezeket leírnom, mert nem vagy egyedül és én sem:-) Jó tudni, nem? És hogy miért írtam a címben, hogy “nem csak nőknek” ? Azért tisztelt Uraim, mert ha az imádott párotok hasonló cipőben jár 3 fontos dolgot mindenképpen tartsatok észben: 1. Nem lehet még “hátradőlni”, mert az, hogy most nincs nem jelenti azt, hogy nem is lesz. 2. Ha a kedvesnek rossz kedve van vagy hullámzó a hangulata arról nem Ő tehet hanem a hormonok 3. Egy doboz jófajta fagyi képes elűzni a rosszkedvet 🙂 Mindig!! 🙂

 

 

Démonjaink

dem

Soha nem vártam még ennyire az új év kezdetét mint most. A 2016-os nehéz és megpróbáltatásokkal teli év volt. Persze mint mindenből ebből is tanultam nem is keveset. Nem hiába mondják, hogy a legtöbb dologra nem az iskola hanem az élet tanít meg. Keserves leckék ezek.

Drága Édesapám halála hatalmas űrt hagyott bennem és a novemberi események még a mai napig is kísértenek éjszakánként. Egészen addig míg ez nem történt meg vele, meg sem fordult a fejemben, hogy a rákba belehalhatok. Olyan volt ez az egész mint egy hatalmas gyomros. Tanuja voltam testközelből, hogy mit képes a rák tenni egy aktív, erős egészséges emberrel és ez megrémített. Emlékszem mikor a kezelések végetértek meghívtak egy csoportba ahol csak túlélők voltak akik sikeresen végigcsinálták a kezeléseket. Amolyan beszélgetős, lelkünkön könnyítős és hasznos előadásokkal tarkított találkozók voltak ezek melyeknek a célja az volt, hogy lelkileg is gyógyuljunk. Volt ott egy hölgy aki nagyon csendes volt soha nem szólt hozzá semmihez csak hallgatott, láthatóan szorongott. Aztán az egyik előadáson az volt a téma, hogy ki hogy dolgozza fel azt ami vele történt – mert azért valljuk be ez egy nagyon nehéz “utazás” ahol az embernek szembe kell néznie a tényekkel, a félelmeivel, a szerettei reakcióival valamint a kezelések mellékhatásaival és még sorolhatnám mennyi mindennel. Ekkor hallottuk ezt a kedves de szorongó hölgyet először beszélni, ahol elmondta, hogy mióta rákos lett nem telik el nap, hogy ne rettegne a rák kiújulásától. Minden egyes napon órában ez az eszében van olyannyira, hogy ha valahol fájdalma van vagy diszkomfort érzése azonnal az jut eszébe hogy újra rákos lett. Óriási stresszben él emiatt és saját bevallása szerint fogalma sincs, hogy valaha majd képes lesz e normális békés életet élni megint. Mikor ezt hallottam nagyon meglepődtem, mert ez nekem soha meg nem fordult a fejemben. Annyira a fellegekben jártam, hogy túl vagyok rajta, sikerült, megcsináltam, hogy soha egyszer nem agyaltam vagy aggódtam azon, hogy ez újra megtörténhet. A lelki nyugalmam teljes volt és nagyon sajnáltam Őt, hogy neki a démonjaival kell mindeközben harcolnia.

Aztán jött a November. Végignéztem, végigcsináltam, láttam, ott voltam. Ő szenvedett, borzasztóan szenvedett és belehalt. Senki – én sem – tudott rajta segíteni. A rák megölte. Az a rák ami engem életben hagyott. És akkor megértettem, mert az én démonjaim is előjöttek és pofátlanul feltették a kérdést: “Életben hagyott? MEDDIG???” Éjszakánként újraéltem az eseményeket, nappalonként pedig azon kaptam magam, hogy aggódok. Mi van ha a rák kiújul? Ha visszatér? Ha erősebb és agresszívebb lesz mint eddig bármikor? Már-már mániákusan elkezdtem magam figyelni: itt fáj, ott fura… mi történhet? Kb 2 hónap telt így el és az őrületbe kergettem magam szinte. Már teljesen értettem a kedves hölgyet a félelmeit és teljes szívemből sajnáltam, mert ezek kegyetlen belső harcok. Ésszel tudtam, hogy abba kell ezt hagynom, mert ez nem vezet sehova. Az egész aggodalmam átment dühbe. Szinte a pszihológia teljes idevágó témakörének legjobb szemléltető példája voltam. Dühös lettem magamra, mert egy évvel ezelőtt mikor a mellékhatásokkal küzdöttem határtalan boldogságot éreztem mikor fel tudtam állni, mikor egyedül kimentem a konyhába és életem legfinomabb vajas piritósának a felét jóízűen meg tudtam enni. Mikor minden egyes pillanatnak amikor csak egy kicsit is jobban éreztem magam örültem. Apró dolgok, banálisak de akkor, egy évvel ezelőtt mekkora öröm volt ez! Hamar elfelejtettem… az ember gyarló.. Most meg egy évvel később, mikor minden orvos a csodájára jár, hogy mennyire fitt vagyok és villámgyorsan fel tudtam épülni, most itt zuhanok lefele, sajnálom magam már előre, hogy kiújul a rák. Közben meg semmi bajom sincs. Hát igen ezek vagyunk mi emberek…. hamar felejtünk..

Egy nagyon kedves barátommal találkoztam aztán, aki ugyanúgy rákból épült fel mint én de Ő áttéteket is leküzdött. A béke és nyugalom ami körülvette irigylésre méltó viszont balzsam volt zaklatott lelkemre. Mikor elmondtam neki a belső harcaimat egy nagyon érdekes példát hozott fel, persze teoretikusan csak: van 2 ember, teljesen ugyanolyan rákkal, kezelésekkel, mindkettő túléli és leküzdi a rákot. Az egyik – nevezzük őt A-nak – vidáman éli az életét, élvez minden pillanatot hiszen újjászületett, kapott még egy esélyt és soha nem aggódik azon mi lesz ha újra rákos lesz. Ő él még 10 évet és meghal. A másik – nevezzük B-nek – túlélőként folyton aggódik, szorong, retteg és minden nap attól fél, hogy újra rákot diagnosztizálnak nála. Minden kontrollvizsgálat egy rémálom számára. Ő él még 30 évet így. Nos. Te melyik lennél? Melyik életet választanád? Az évek száma vagy az életed minősége a fontos? Tudtam a választ. A dolgok a helyükre kerültek és újra tudtam gondolkodni. Az életben semmire sincs garancia. Viszont a legjobb tudásom szerint mindent meg fogok tenni azért, hogy újabb stratégiát kialakítva és azt követve újra kézbe vegyem a sorsomat és ha ez 10 boldog évet jelent csak akkor is élvezni fogom minden egyes pillanatát. Bár ahogy magam ismerem lesz az 30 is 😉

 

Az élet kemény…

kep

3 hónappal az utolsó kezelés után tele energiával és erővel úgy éreztem enyém a világ. Gondosan ügyeltem arra, hogy hogyan élek, mit eszek mit iszok, milyen vitaminokat szedek. A sport az életem része lett újra, rendszeresen futok edzőterembe járok és napról napra érzem, hogy tér vissza a régi erőm. A 3 hónapos kontroll vizsgálaton az orvos nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy nem tudja mit csinálok de folytassam tovább, mert remek formában vagyok. Igaza volt, mert én is éreztem, hogy hihetetlen erőkkel rendelkezem. Újjászülettem. Új esélyt kaptam. A hab a tortán az volt, amikor 3 hónappal az utolsó kezelés után visszatért a menstruációm. Tudom kedves nőtársaim, hogy ezt azért annyira nem szoktuk hiányolni, de nekem ez azt jelentette, hogy újra működök normálisan és egészségesen. Pláne azok után, hogy az Onkológus szerint az esetek kb 60 %ban soha nem tér vissza (mivel a kemoterápia alatt megszűnt) de ha mégis, az is el fog tartani vagy két évig mert a kemoterápiás szereknek kb ennyi idő kell, hogy kiürüljenek a szervezetemből. Nálam ez 3 hónap volt. Valóban valamit jól csinálhatok.

Újra embernek éreztem magam, visszamentem dolgozni és imádtam újra emberek között lenni. Tudtam, hogy minden napot, pillanatot innentől meg kell becsülnöm. Immár másként láttam a dolgokat. Az egészség a legnagyobb kincs amit csak egy ember magáénak tudhat de ezért keményen tenni is kell. Minden egyes nap minden egyes mozzanatában tudatosan kell élni és vigyázni az egészségünkre. Tudom, ez jó szlogen meg hallottuk már ezerszer de újra gondold át ezt Kedves Olvasó. A saját egészséged kulcsa a Te kezedben van. Semmit nem ér vagyon, ingóság pénz ha nem vagy egészséges. Én ezt már megtanultam.

Az élet viszont tartogatott még számomra erőpróbát. 3 hónappal az utolsó kezelés után egy napon kaptam egy telefonhívást. Egy olyan hívást amitől megrogytam. Ami igazán szíven vágott. Olyat ami teljesen feldühített de ugyanakkor a kétségbeesés határára sodort. Az én imádott Édesapám, aki végig csinálta velem ezt az egész őrületet, bíztatott és bízott, nevettetett és erőt adott és aki zokogva ölelt át mikor végre a kezelések után találkoztunk és visszakapott engem az égiektől, az én drága Édesapám áttétes máj és tüdőrákos. Annyira előrehaladott az állapota, hogy az elsődleges tumort már nem keresik. Az én imádott Édesapám, az az okos, makacs, karakán de mindig szeretettel teli ember haldoklott. Azonnal hazautaztam és elszánt voltam. Minden tudásomat tapasztalatomat bevetettem, minden egyes percben ott voltam mellette, etettem, itattam, beszéltettem, meg akartam menteni. Hittem benne, hogy ha nekem sikerült neki is fog. Adtam az erőt semmi nem érdekelt semmire nem figyeltem csak rá. Azt akartam, hogy Ő is meggyógyuljon. De Ő menni akart. Több hét küzdelem után értettem meg, hogy itt csak én harcolok. Nélküle viszont nem győzhetek. Sírtam, dühös voltam és tehetetlen. Könyörögtem, kérleltem húztam magammal de Ő nem akart jönni. Kérte, hogy engedjem el, engedjem útjára. Tudta, hogy visszakapott engem és immáron elég erős vagyok, hogy megbírkózzak a hiányával. Soha nem szólt. Soha nem mondta, hogy baja van. Csak arra koncentrált, hogy én meggyógyuljak. Nem akarta, hogy bárki tudja mennyire beteg. Mikor az orvosok megtudták, már késő volt. Nem tudtam és nem akartam elfogadni ezt. Cikáztak a kérdések a fejemben legszívesebben üvöltöttem volna: Miért nem szólt? Miért nem kért segítséget? Miért nem figyelt a teste jelzéseire? Miért nem tudtam segíteni? Miért nem akarta, hogy segítsek? Miért? Miért? Miért? A válasz egyszerű volt: ez volt az Ő döntése az Ő akarata. Joga volt így dönteni és nekem el kellett fogadnom. Soha nem tűrt ellentmondást. Most sem.

A kezét fogva kísértem el egy olyan világ kapujába, ahol már nem kell szenvednie, ahol megbékélhet.

Visszakaptam az életemet, kaptam egy esélyt egy jobb életre és már megértettem, hogy ez volt az Ő ereje az Ő ajándéka az Ő kívánsága. Elment, hogy én maradhassak. „Neked élned kell” – mondta mindig és utolsó földi perceiben megígértem neki, hogy élni is fogok és büszke lesz rám.

Az élet kemény. Készen kell állni az új kihívásokra és én készen állok. Édesapám erejével megerősödve, miatta, érte, magamért. Nyugodj békében Apukám.