Az utolsó hét kihívásai

almost

Vágtam a centit, már csak 4 sugárkezelés volt hátra. Nagyon akartam, hogy vége legyen pedig önmagában a sugárkezelés teljesen tűrhető volt. A bőröm is jól bírta nem repedezett szét, nem sebesedett, nem viszketett. A bőr piros volt de ha nem látom a tükörben akkor még ez sem tűnt volna fel. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az orvos által felírt “vegyifegyvert” ami a bőr hidratálását volt hivatott szolgálni már régen száműztem és helyette kicsit mentem a magam feje után: aloe vera-t magát a növényt és annak húsos levelében megbújó zseléjét, bio nyers shea vajat és ugyancsak bio kókuszolajat használtam felváltva. Egyszer szóltam el magam a nővérkének, miután minden nap megjegyezte, hogy kivételes a bőröm mert már ilyenkor repedezik meg minden baja szokott lenni de az enyémnek semmi baja az enyhe bőrpíron kívül. Én naív azt gondoltam, hogy egye-fene beavatom a titokba és mikor elárultam neki mit használok az arca előbb fakó sápadt majd vörös lett, a szava elakadt és teljes felháborodásában nem is tudott mit mondani hirtelen. Na hamar levettem, hogy ezt nem kellett volna és gyorsan megnyugtattam, hogy én kis buta persze, hogy a krémet fogom csak használni amit ajánlott, esedezem bocsánatáért. Komolyan aggódtam, hogy ott kap infarktust holott azért ottani felállásban még mindig én vagyok a “beteg”. Eltartott pár percig mire visszarendezte az arcát a megszokott kedves mosolygós nővérkésre.

Szóval a bőröm rendben volt. Nem úgy én magam. Az utolsó héten sikerült bekapnom egy eléggé makacs felsőlégúti vírust. Egyik reggel torokfájás, majd estére már magas láz ami tombolt 2 napig és a visszamaradt nátha. Semmi gond: gyömbér, fokhagyma, méz, nagy dózis C vitamin azonnal hadrendbe állítva és a 3. nap reggelére kutya bajom nem volt. Szerencsére simán lezajlott az egész. A probléma nem is ezzel volt, hanem a már hetek óta fennálló hol erősebb hol gyengébb gyomorgörcsökkel, fájdalmakkal. Nem nagyon tudtam mire vélni és elkezdtem megfigyelni vajon kapcsolhatóak e ezek a fájdalmak bármilyen ételhez italhoz. Ilyenkor jönnek azok a dolgok, hogy ételallergia, glutén, laktóz meg mindenfajta modernkori nyavaja. Nutritionistként teljesen tisztában vagyok ezekkel így tudtam mit kell tennem. Pár hetes megfigyelés után aztán azt találtam, hogy egyáltalán nem ételallergiáról van szó. A tünetek teljesen véletlenszerűen jöttek-mentek. Egyik nap ettem valamit amitől fájt a gyomrom, másnap ugyanattól semmi bajom nem volt. Az utolsó héten aztán addig fajult a dolog, hogy pár vizsgálatot el kellett végezni. Minden eredmény jó lett, semmit nem találtak és végül egy dietetikusnál kötöttem ki. Miután megosztottam vele a tapasztalataimat és kizártuk mind a glutén mind a laktóz és egyéb ételallergiás problémákat csak egy maradt a listán. Az a betegség amit akkor diagnosztizálnak, amikor a tünetek nem múlnak de minden más ki van zárva: az IBS avagy irritábilis bél szindróma. Allítólag sok embernél aki kemón ment keresztül ez kialakulhat. Szóval ebben maradtunk és kaptam egy doboz borsmenta olaj kapszulát. Allítólag egy speciális diétán kívül ez a másik ami hatásos holott a betegségnek a mai napig nincs ellenszere. Ugyanakkor még bőven lehetnek a több hónapig tartó kezelések mellékhatásai mivel sokszor majd egy év kell, hogy az ember ezt kiheverje tehát ennek tudatában eldöntöttem, hogy dehogy van nekem IBS-em, szimplán csak ki kell hevernem az elmúlt jópár hónapot. Na ebben is maradtunk magammal. Azért a borsmenta olaj kapszulát mindig magamnál tartom és valóban nagy segítség.

Aztán elérkezett!!! Az utolsó kezelés napja. Hihetetlen volt hogy végre végetérnek a kezelések. Mikor mentem be egyszerűen nem fogtam még fel, hogy holnap már nem kell jönnöm. A kórház már része lett az életemnek a mindennapjaimnak és be kell valljam soha nem mentem be rossz érzésekkel. Sok embert megismertem akik mindig kedvesen fogadtak, orvosok, nővérek ápolók nagyon hálás vagyok nekik a sok segítségért és figyelemért. Olyan otthonosan mozogtam már ott szinte egy nagy család voltunk. Ismerősen köszöntöttek mikor mentem és mindig beszélgettek velem pár szót. Tudom, hogy furcsán hangzik de biztonságot adott az a hely és most kicsit úgy éreztem, hogy kilépek a nagyvilágba és egyedül kell boldogulnom. Az utolsó sugárkezelés után a radiológia dolgozói kedvesen elköszöntek minden jót kívántak én meg megleptem őket egy kis édességgel köszönetképpen. Igen, itt nem szokás pénzt adni sem az orvosnak sem a nővéreknek. Viszont a csokit nagyon szeretik. Megölelgettek és utamra engedtek.

Én pedig izgatottan és kicsit nosztalgikus hangulatban léptem ki a kórház nagy üvegajtaján és csak remélni tudtam, hogy sem az onkológiára sem pedig a radiológiára nem térek vissza soha többet. 8 hónap folyamatos kezelések és kórházbajárások és most vége. Megtettek mindent annak érdekében, hogy kitakarítsuk a rákot a szervezetemből. Egy lelkileg és testileg is nehéz fejezete az életemnek lezárult de a történet még korántsem ért véget. Most rajtam a sor. Öveket becsatolni: a felépülés kemény időszaka következik!

…van élet a kemó után

nb

“Neee….Már megint kemó-s téma??? De hiszen már majdnem túl vagy a sugárkezelésen is!! ” – mondjátok most biztosan magatokban akik megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a történetemet. De megnyugtatásul közlöm, hogy ez nem “olyan” kemós téma lesz, már túl vagyunk annak a fejezetnek a legnehezebb részein – szerencsére. Viszont sorstársaim akik ugyanúgy végigcsináltak egy kemoterápiás kezelést tudják, hogy ez nem múlik el se könnyen se nyomtalanul. Sokszor évek kellenek, hogy a szervezetünk magához tudjon térni a sokkból amit a kemó okozott hónapokon keresztül és teljesen regenerálódjon. Persze én megint nem hazudtoltam meg magam: már a kemoterápia utolsó heteiben megvolt a kész stratégiám a mielőbbi regenerálódásra. Így van ez… mióta tavaly Szeptemberben elindult ez az őrület velem azóta mást sem csinálok csak stratégiákat tervezek… hát látjátok erre is jó egy rákos betegség: ha eddig csak a mának éltél vagy a múltban akkor most megtanulsz előre gondolkodni valamint megtanulod azt is, hogy ez lesz a kulcsa a “túlélésednek”: tervezni, bízni, tudni és megint tervezni. S, hogy van e élet a kemó után? Persze, hogy van. A kérdés igazából az, hogy milyen. Főleg úgy, hogy a kezelések még nem értek véget és a testem újabb kihívásoknak van kitéve minden egyes nap. Valamint az, hogy én mit tudok tenni a saját gyógyulásom érdekében és azt megteszem e. Nem ígérem, hogy az én stratégiám mindenkinek elfogadható és működik de megosztom veletek.

Most amikor írom ezt a posztot mindössze 4 sugárkezelés maradt hátra a 33-ból. Egy hét múlva pedig pontosan 2 hónapja lesz, hogy megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelést. Hogy elhiszem-e hogy mindjárt vége és lezárul életem legkeményebb időszaka? Őszintén? Nem igazán🙂 De nagyon örülök neki. A kemoterápia kezdetétől elhatároztam, hogy a következő 6 hónapot arra szánom, hogy megtanulom teljes részletességgel mit és hogyan kell változtatnom, hogy a rák lehetőleg ne újuljon ki. Higyjétek el, mikor az ember nap mint nap a kemó mellékhatásaitól szenved szinte szuper erőt és motivációt kap ahoz, hogy megreformálja az életét. Mert ugye azt senki sem hiszi, hogy önmagában a kezeléseken való részvétel garantálja a hátralévő évek rákmentességét? Aki rákos lesz ott valami nem jól működik. Meg kell találni és változtatni rajta. Ez nem egyszerű és ez sem garantálja a rákmentességet. Viszont én megállapodtam magammal, hogy kiderítem az okokat és változtatok. A változtatáshoz meg kell tanulni hogyan működik a testünk. Igen, elő kell venni a szakirodalmat és meg kell érteni a folyamatokat. Én is ezt tettem. Mint ahogy azt már egy korábbi bejegyzésemben említettem a legnagyobbaktól tanultam. Ez itt nem a reklám helye de bátran tudom ajánlani Patrick Holford és Colin T. Campbell könyveit. Persze mindenki maga dönti el mihez kezd az életével mint ahogy azt is kinek az útmutatásait fogadja el. Nekem Ők megmutatták az irányt. Részletesen, logikusan és érthetően magyarázzák el az összefüggéseket bizonyítékokkal alátámasztva. Nutrinionistként pontosan tudom, hogy amit eszünk és iszunk az a kulcsa az egészségünknek. Ők részletesen elmagyarázzák a hogyanokat és a miérteket.

Mire a kemoterápia befejeződött készen álltam az új életemre. Miért pont akkor? Mert a kemoterápia alatt nem kellett aggódnom attól, hogy a rák kiújul hiszen folyamatosan “mosták át az egész testemet”. Ezzel szemben a sugárkezelés csak helyi kezelés. Kizárólag azt a területet célozza ahol a rák volt. Az én agyamban ez így nézett ki: 1. lépés: rákos csomó eltávolítása. 2. lépés: egész test “átmosása”, hogy ha esetleg valahol maradt vagy alakult valami akkor annak kampec. (úgy is szoktam fogalmazni, hogy a kemóval az emberen nyomnak egy “reset” gombot🙂 ). 3. lépés: a csomó helyének “tisztára takarítása”, ha esetleg ott akarna a rák újra felbukkanni, hát elmenjen tőle a kedve. Ezek után pedig készen állok. Reset gomb megnyomva és kaptam még egy esélyt.

Igen tudom… valami hiányzik. Hormonkezelés, hiszen a rák típusa ösztrogén pozitív. 4. lépésként a protokollba most a 10 éves (van akinél csak 5) Tamoxifen kezelés következik. Ez egy hormonkezelés, napi 1 tabletta, aminek az a célja, hogy ne engedje az ösztrogén felvételt a rákos sejteknek és így előzze meg a rák kiújulását. Nálam is ez a protokoll amit az onkológusom már jelzett is. Viszont én – és most nem leszek népszerű ezzel a lépésemmel pár sorstársamnál, de kérem fogadjátok el, hogy ez az én véleményem és az én döntésem – visszautasítottam ezt. Hangsúlyozom, hogy mindenkinek szíve joga úgy dönteni, ahogy akar és ahogy azt jónak látja. Én így látom jónak. Mi az okom? Nem bízok a kezelésben és nem hiszek benne. Ellenben számomra nagy kockázatnak tartom nem is igazán a mellékhatások miatt, inkább amiatt amiket ez a tabletta okozhat (más szervi rákok, stroke, embolia hogy csak néhányat említsek). A hormonkezelés egy preventív kezelés, aminek célja a megelőzés. Kutattam, osztottam szoroztam és mérlegeltem. Nem kell nekem ez. Kérlek kedves Olvasó, ha ugyanilyen cipőben jársz és döntened kell ne vedd az én döntésemet számodra is helyesnek. Mint ahogy minden kezelésnél ebben is mindenkinek saját magának kell mérlegelnie a kockázatokat és meghoznia a döntést. A döntés amit meghozol a legjobb lesz számodra akármi is legyen az. Én senkinek nem ajánlom, hogy ne vegyen részt hormonkezelésen, mint ahogy az én döntésem megosztását veletek sem vitaindítónak szántam.Nem akarok senkit meggyőzni és engem sem kell. Sajnos mikor valakinél rákot diagnosztizálnak nagyon komoly és nehéz döntéseket kell hoznia. Dönts úgy, ahogy helyesnek tartod de tájékozódj mielőtt döntesz. Én is ezt tettem és eme döntésemet az orvosommal is közöltem. Nem örült. Persze, hogy nem. De miután közöltem vele valami megmagyarázhatatlan nyugalom szállt meg és tudtam, hogy helyesen tettem. Persze kaptam ilyen kérdéseket, hogy: “hogy tudsz úgy élni, hogy nem tettél meg mindent, mert elutasítottad a kezelést? ” A válaszom ilyenkor, hogy én pont ezzel tettem meg mindent. A kezelések végetértével – amik arra irányultak, hogy teljesen kitakarítsák belőlem a rákot – a kezembe kívánom venni a sorsom alakulását és teljes felelősséget vállalok. Az én felelősségem, hogy a rák ne újuljon ki. Persze tudatában vagyok annak, hogy semmire sincs garancia. Mint ahogy Tamoxifennel és anélkül is lettek már újra rákosak. Viszont innentől én alkalmazni kívánom amit az elmúlt 6 hónapban tanultam.

Megtanultam, hogy a hormonális rákok fő okozója a hormonháztartás felborulása és a sejtek abnormális műkődése. Megtanultam, hogy a fő hormonzavaró a tej és tejtermékek. Azt is megtanultam, hogy mit okoz sejt szinten a húsfogyasztás főleg ami nem biogazdálkodásból hanem nagyipari gazdálkodásból ered. Pontosan tudom, hogy melyik zöldség mit tartalmaz és miért fontos a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyiségű napi fogyasztása. Tanultam arról is, hogy miért fontos a vércukorszint egyensúlyban tartása alacsony glikémiás indexű ételek és italok fogyasztásával. Nem utolsósorban pedig megtanultam, hogy hat a stressz a sejtekre és miért fontos a rendszeres testmozgás.

Június 28. óta – mióta hivatalosan is lezárult a kemó fejezet az életemben – új életet kezdtem és napról napra nyerem vissza az erőmet. Száműztem az összes tejterméket és húst az étrendemből. Nem eszek cukrot és édességet, valamint semmiféle gyorséttermi vagy kemikáliát tartalmazó kaját. Pontosan tudni akarok minden egyes összetevőről ami a számba kerül ételként vagy italként. Amelyik élelmiszeren nincs összetevő lista az nem kerülhet a konyhámba. A kenyeret már évek óta én sütöm soha nem veszek bolti kenyeret vagy cukros péksüteményt. Lelkesen tanulom a vegetáriánus konyha fogásait és nagyon izgalmasnak tartom. Továbbra is iszom a gyógyteákat és naponta iszok 3dl búzafűlevet. Gondosan ügyelek a napi vitamin és ásványi anyag bevitelre és ha tehetem biogazdálkodásból vásárolok. Visszamentem az edzőterembe heti kétszer egy órát futok, kardiózok és nyerem vissza a kondimat. Annál is inkább, mert Augusztus végén beneveztem egy 10 kmes mellrák kampányt támogató futásra:-)

Mivel ez egy blog nem az volt a célom, hogy tudományos leírásokat közöljek a fentiekről. Csupán megosztottam veletek az én általam számomra legjobbnak vélt stratégiát. Azt amelyet több hónapos kutatómunka és tanulás előzőtt meg. (Ha valakit érdekelnek a fent leírtak részletei vagy kérdése van nyugodtan írjon emailt a dkeblog.a.rettegett.betegseg@gmail.com email címre vagy írjon üzenetet a blog Facebook oldalára és szívesen segítek. )

Van e élet a kemó után? Igen van. De az, hogy milyen lesz az új életünk tőlünk függ. Döntéseinkkel rakjuk le ennek az alapköveit. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy megtervezzük a stratégiát. Aki itt tart az már a legnehezebb részén túl van. Jól érzem magam, mert napról napra erősebb leszek. Én vagyok felelős a sorsomért és mindent megteszek annak érdekében, hogy újra egészséges legyek. Hosszú út ez is és a közel egy éve tartó kezeléssorozat még mindig érezteti utóhatásait. Haladok az utamon…

viber image

Sugárkezelés

radio2

Az ember fia nem lehet eléggé résen, mindig készen kell állni… Miután elköszöntem az Onkológiától Június 27.-én, két napra rá kaptam a telefonhívást a kórházból, hogy akkor mehetek CTre és szimulációra. Már másnap. Aztán a szimuláció után rögtön meg is kaptam az első sugárkezelés időpontját: Július 5. Ami éppen 5 napra rá volt. Ennyit a 3 hét szünetemről🙂 Na de nem bántam, mert ha hamarabb kezdem hamarabb is lesz vége. Valamint mivel Június 27-én végül is nem kaptam kemót így a sugárkezelés kezdete közel 2.5 hétre lesz az utolsó kemoterápiás kezelés után. Tudom, most sokan kérdezitek mi az a szimuláció, minek a CT. Kezdem az elejéről.

A sugárkezelés helyi kezelés, ami azt jelenti hogy csak és kizárólag az adott területet érinti. Jelen esetben a mellet. Arra szolgál, hogy az esetlegesen fejlődő és nem észrevehető rákos sejteket elpusztítsa. A sugárkezelés lényege a nagy energiájú ionizáló sugárzás gyógyító célú alkalmazása. A sugárzás a DNS károsítása révén gátolja a sejtosztódást. A sugárkezelést un. Líneáris gyorsító (linear accelerator) géppel végzik. Ez a gép eléggé rémisztően néz ki pláne mikor az ember körül önálló életre kel de minden hiedelemmel ellentétben a kezelés nem fájdalmas, sőt egyáltalán nem lehet érezni semmit.

radio3

Linearis gyórsító sugárkezelő gép

Mivel a sugárzás az egészséges sejteket is pusztítja nagyon fontos, hogy a lehető legpontosabban határozzák meg a sugárzás területét, a szöget és a mennyiséget. Emiatt van a szimuláció. Ez egy sugárterápiát megelőző konzultáció és CT scan. Felvételeket készítenek a sugározandó területről és pontosan meghatározzák a sugárzás szögét és mennyiségét. Ezek alapján készítik el a sugárkezelési tervet. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy le kellett feküdnöm a CT gép ágyára ahol külön tartó volt a fejemnek és a két karomnak. Csak deréktől felfele kellett levennem a ruhámat. Hanyatt feküdtem, a két karomat a fejem fölé kellett tennem a tartókba és olyan pózt kellett felvennem, hogy a lehető legkényelmesebben feküdjek. Ez azért volt fontos, mert miután kényelmesen elhelyezkedtem lemérték a pozíciót és ugyanebben a pozícióban kell majd feküdnöm minden egyes kezelésen. Ha kicsit is elmozdulok fennáll a veszélye, hogy a sugarak olyan területet is érintenek amelyet nem kellene, valamint a kijelölt területet nem olyan mértékben érintik ahogy azt kellene. A precizítást az is mutatta, hogy a légzésemet és az ezzel együtt járó hasi fel-le mozgást is mérték. Minden számít. Szóval miután meglett a kényelmes pozíció az orvos levette a méreteket majd a CTvel készítettek pár felvételt. Majd megkaptam a kis tetkóimat: apró jelöléseket rajzolnak a bőrre ami alapján beállítják majd a gépet és 3-4 helyen apró alíg látható pontokat tetoválnak (ez valóban tetoválás). Ezek a pontok lesznek a sugárkezelő gép segítségére a kezelendő terület meghatározásánál. Az egész procedúra nem tartott 30 percnél tovább. Azért őszintén bevallom a tetoválás nem volt kellemes és el is vette a kedvemet attól, hogy valaha tetkóm legyen🙂

Az első sugárkezelésre kissé izgulva érkeztem. Olvastam róla, elméletben tudtam mire számítsak de tartottam tőle, főleg mivel nem hittem el, hogy nem érzek semmit. A gépet sem láttam még addig csak képen és eléggé letaglózott a látvány mikor ott álltam előtte… hatalmas és rémisztő szerkezet. De nagyon profinak nézett ki. Mindenki nagyon kedves volt. Elmagyarázták részletesen mi fog történni és megmutatták azt a szobát is ahonnan a gépet irányítják. Mintha a NASA egyik részlegében lennék🙂 Monitorok, gombok, kezelők, távirányítók, kamerák minden volt. Elmagyarázták, hogy az első kezelés tovább fog tartani, mivel mindent többször is leellenőriznek de maga a sugárzás csak kétszer 30 másodperc. A sugárkezelés ideje alatt ők nem lesznek a helyiségben hanem innen a kezelőből figyelnek. Engem 3 kamera figyel és hallanak is szóval akármi gondom van azonnal tudnak reagálni. Ezután deréktől felfelé le kellett vetkőznöm, kaptam egy köpenyt és mehettem a tett helyszínére. Miután lefeküdtem és levettem a köpenyt elkezdődött a méregetés. Újabb jelölések a bőrömön és ellenőrizték a koordinátákat, beállítás szögeit mindent. A gép közben több felvételt is készített a kezelendő területről (ezt csak az első alkalommal kell elvégezni). Majd közel 20 perc után készen álltunk az első sugárkezelésre.

Mindenki kiment a szobából és egyedül maradtam a hatalmas géppel akivel jobb lesz mihamarabb összehaverkodni mivel elég sűrűn fogunk találkozni. Nem mozdulhattam meg de kényelmesen feküdtem: hanyatt, kezeim a fejem fölött nyugalomban, fejem kissé jobbra fordítva. Aludni is tudnék így. De nem most. Most túl izgatott voltam a történések miatt. Egyszer csak a vörös lámpa kigyulladt és a gép életre kelt. A hatalmas “feje” átfordult a bal oldalamra majd megállt. Rövid kattanó hang majd egy zúgó hang következett. Ez volt az első 30 másodperces sugarazás. Feszültem figyeltem vajon érzek e valamit. Semmi. A gép újra kattant és újra életre kelt: átvándorolt a jobb oldalamra egészen közel a fejemnél állt meg. Teljesen közelről láthattam, de semmit nem láttam mégsem abból amit csinált. Újabb zúgó hang, a második 30 másodperc. Semmi fájdalom, semmi bizsergés semmi érzés. Semmi.

radio1

Majd nyílt az ajtó, jöttek az asszisztensek és megdícsértek meg gratuláltak, hogy túl vagyok az elsőn:-) Kelhettem is fel mehettem haza. Alig hittem el:-) Se tű, se szúrás, se fájdalom. Bevallom a 6 hónap kemó után határozottan felüdülés volt és teljesen megnyugodtam. A doki azért elmondta, hogy az első kb két hét teljesen oké de utána várhatóak mellékhatások főképpen bőrégés, irritáció, viszketés és extrém fáradtság. Meglátjuk. A vitaminstratégiámat továbbra is tartom és a bőrömre is kaptam egy krémet amit napi kétszer kell használni. Ha nem segít még mindig ott van a kókuszolaj és az aloe vera. Nem aggódok emiatt. A kemó után erős méregtelenítésbe kezdtem, bevontam a “seregbe” a búzafűlevet, csalánteát tripla mennyiségben és elkezdtem az új életmódomat már ami az étkezést illeti: semmi tejtermék és semmi hús. Sok zöldség és gyümölcs. Van motivációm. Aki egyszer egy rákos betegségen és ezeken a kezeléseken keresztülmegy soha többé nem vágyik rá és még a lehetőségét is megpróbálja elkerülni. Engem sem kellett győzködni. Megtanultam, hogy az egészségem mindenekelőtt van és ezért tenni kell. Ma lesz a 6. sugárkezelés és jól vagyok. Bőrömön semmi jele és a fáradtság is csak a megszokott, nem lett rosszabb. Fokozatosan nyerem vissza az erőmet de az út még hosszú. Lépésenként kell haladni. Már csak ( és nem “Még” !!! ) 27 kezelés vár rám és lezárul egy közel egy éve tartó rémálom.

 

 

 

Lezárult egy fejezet

cel

Befejeztem. Megcsináltam. Vége. A Január óta tartó kemoterápiás kezeléssorozat befejeződött számomra. 6 kemény hónap. Merengve ültem a kezelőszobában, hallgattam az ismerős csipogó hangokat, melyek sorstársaim kemós infúziófigyelő gépeiből jöttek, figyeltem a nővéreket ahogyan egyik betegtől a másikhoz sietve kedvesen teszik a dolgukat, mosolyogtam a mellettem fekvő idős bácsi néha néha áthallatszó horkolásán és őszintén sajnáltam az újonnan érkező betegeket amint félelemmel és látható idegességgel várakoztak életük talán első kemoterápiás kezelésére. Őket figyelve kicsit elmerengtem és eszembe jutott mikor előszőr léptem be ebbe a helyiségbe. Idegesen, félve és izgatottan. Fogalmam sem volt mi vár rám. Hiába magyaráztak el mindent arra ami következett senki nem tudott felkészíteni. Rettegéssel töltött el az infúzióállvány látványa, a sok műszer, a hangok. Most, hogy itt ülök és figyelem a már jól megszokott folyamatot szinte kívülről tudom mikor mi következik, az állvány a haverom lett akivel együtt járunk WC-re, elmosolyodok a gondolatra: persze az embernek akkor kell a legjobban WCre mennie mikor rá van kötve az infúziós állványra. Mikor először ez történt nem mertem kimenni, nehogy megsérüljön a mozgásban a karom benne a csővel, nehogy ne tudjon folyni rendesen a gyógyszer, nem mertem szólni, feszengtem kerestem a helyem, hogy üljek, figyeltem a gépet mikor lesz már vége, a cseppeket ahogy csepegtek, nem igaz, hogy ilyen lassan folyik…. hangosan nevettem mikor a nővérke felfigyelt a kínlódásomra és kedvesen közölte, hogy nyugodtan menjek ki csak vigyem az állványt is. Azóta hetente sétáltunk én meg az állvány, haverok lettünk… igen a csajok sosem járnak egyedül pisilni🙂

haver

“haverom”

Itt ülök, várok a nővérkére, hogy kiszedje a karomból a csövet, még utoljára. Próbálom elhinni, hogy vége van, nem lesz több kezelés, nem lesz több szúrás, nem figyelik minden egyes rezdülésem, nem lesz több mellékhatás. Nehéz de örömteli. Nagyon is örömteli. Elmosolyodok. Az élet sokszor fordulatos. A mai nap sem úgy alakult ahogy azt vártam. Ha az ember kemót kap mindig résen kell lennie és fel kell készülnie a váratlan helyzetekre….

Nehéz hetem volt. A 11. Taxol utáni 3. napon kezdődött a kálvária. Szívügyeink nem értek véget a 6. hét utáni pihenővel. Légszomj, gyengeség, szédülés és egyre erősödő légszomj. Nem volt erőm de az Univerzum összes oxigénje is kevésnek bizonyult. Nem kellemes érzés. 3 napig ragaszkodtam az ágyamhoz és nem nagyon volt kedvem ellenkezni, mikor az én drága párom visszaparancsolt a felkelési kísérleteimet látva. Az 5. napon ehez a nem éppen kellemes állapothoz erős izom és csontfájdalom is csatlakozott. Nyomorultul éreztem magam. A hatodik napra hőemelkedésem is lett ami nem nagy gond ha az ember fia nem éppen kemoterápián megy keresztül, de itt ezt most komolyan kellett venni.

A 12. befejező kezelés napját megelőző délután éreztem magam először jól és tért vissza az energiám. Az utolsó kezelésre ismét időben érkeztem. Szokásos menet: 11 órakor vérvétel majd egy óra szabadprogram. Délben pedig “szolgálatra jelentkeztem” az Onkológia recepciójánál ahol immár kedves ismerősként üdvözöltek. A recepción dolgozó lány azonnal a nyakamba ugorva gratulált, hogy “kemó-diplomás” leszek ma, megdícsérte a Taxol ellenére azóta is rendületlenül növő új hajamat és érdeklődött mikor lesz a kemó-befejező party. Jókat nevettünk. Majd jött a nővérkém és mehettem remélhetőleg életem utolsó kemojára.

Ami ezután következett az nem volt benne a forgatókönyvben. A véreredményem az elmúlt 6 hónap legrosszabbja lett és színt kellett vallanom: mi történt az elmúlt héten. Miután elmeséltem a dokinak az elmúlt napok történéseit a homlokán a ráncok erőteljesen gyülekeztek. Taxol… Nem bírunk szívügyileg elszakadni egymástól…hiába átkozott egy szerelmi história ez… a dokibácsi azonban most nem a szívemet vette célba a vizsgálatokkal, illetve nem csak azt, hanem a tüdőmet is. Azonnali “festékes” CT vizsgálatot rendelt el. Na itt nekem futottak a ráncok a homlokamra. Mi az a CT vizsgálat? És miért festékes? Hamar megtudtam. Nővérke jött és eddig soha nem látott vastag és hosszú injekciós tűs csövet hozott. Ezt most akkor be kell tenni a vénába, ezen keresztül megy majd be a festékanyag. A lényeg az volt, hogy a CT röntgen alatt egy bizonyos festékanyagot fecskendeznek majd a vénába és így a véráramba hogy teljes részletességgel lássák a felvételeken a vérlemezkéket és a véráramot is úgy a szívben mint a tüdőben. Csodás… A tűtől már rég nem félek, annyi szurkálást kaptam a jobb vénáimban az elmúlt 6 hónapban (a bal kezem ugye tabu a nyirokmirigy műtét miatt), hogy már fel sem tűnik HA NORMÁL MÉRETŰ TŰVEL CSINÁLJÁK….  de ez nem az volt. És a sok vérvétel meg kemó után már szinte működő vénám sem volt. Háromszor próbálták betenni a vastag tűt a csővel. Nem sikerült. Be kell valljam láttam a csillagokat pedig csukva volt a szemem…. a vénáim fájdalmasak voltak az elmúlt hetek kezeléseitől. Aztán negyedszerre sikerült. Betették.

vena2

a festékes cső a karomban…

Jött a CT amit én csak nagy fánknak hívok… a gép engem egy fánkra emlékeztet

ct

CT Scanner

Doki néni elmagyarázta mi fog történni és felhívta a figyelmemet, hogy amikor a festéket inditják a vénába (fekve a karomat a fejem fölé kellett emelni és a vénámból kiálló csőre rácsatlakoztattak egy “tartályt” amiben a festékanyag volt és ami adagolta azt a vénába), ne lepődjek meg hirtelen forróság érzetem lesz de ez elmúlik hamar. Persze, nem lepődök meg… én már semmin… jöhet. Gép elindult és pár perc múlva doki néni hangszórón szólt, hogy no akkor eksön van megy a festék. Abban a pillanatban tudtam, hogy bepisiltem. Nem, nem metaforikusan, szó szerint. Elöntött a forróság odalenn de teljesen. Épp szidtam magam, hogy ennyi eszem van, világos farmerben nem megyünk vizsgálatra, miért nem vettem legalább fekete gatyát, mikor éreztem, hogy “hip-hop jön Vuk”…. a forróság a torkomból tört felfelé. Ezt nem hiszem el….. 6 hónap alatt nem hánytam egyszer sem a kemótól erre most egy CT vizsgálaton egyszerre hányok és pisilek be…. kész voltam. Szerencsére Vuk ahogy jött ment is és nem hánytam, de az érzés nagyon valós volt. A vizsgálatnak vége lett én meg nem mertem megmozdulni. Kérdezte a doki néni, hogy na jött a forróság érzés? Nem mertem neki megmondani, hogy nem csak az érzés jött, bár a vizsgálat előtt határozottan állította, hogy ez CSAK érzés higgyem el nem pisilek be. Úgy totyogtam ki a vizsgálóból mint kacsa a jégen és egy célom volt csak minél hamarabb bejutni a WCre. Igaza volt…. csak az érzés jött semmi más. Így a farmerom száraz és foltmentes maradt. Azért a fánk gép tetszett, el is határoztam ha kapok ma kemót akkor hazafelé betolok egy jó cukros fánkot (hogy miért csak akkor? mert a cukor ugye rákkeltő de a kemó még megoldja🙂 )

Mikor visszaértem az onkológiára a doki már várt. Az én orvosommal együtt megnézték az eredményt és konzultációt tartottak. Határozott egyhangú döntésük pedig az volt hogy itt a vége. Elég kemoterápiás gyógyszert kaptam már. A szervezetem telítődött és kockázatosnak találták a 12. Taxolt. Mint megtudtam a kezelések mennyisége úgy van megállapítva az erős szereknél, hogy van “ráhagyás”. A Taxol erős gyógyszer különösen ACvel együtt és kevés ember tudja végig csinálni a 12 alkalmat. Az onkológus főorvos az én esetemben a 12.kezelésben több veszélyt mint előnyt látott így nem javasolta már. Én meg nem vitatkoztam vele🙂 Itt a vége. Hatalmas vigyorral az arcomon hallgattam a tudományos magyarázatokat és csak egy dologra tudtam gondolni: vége van🙂

Az ember sosem tudja mit hoz egy adott nap mikor felkel reggel. Készen kell állni a váratlanra. Semmire sincs garancia de a dolgok jól is alakulhatnak. Számomra jól alakultak. Persze el kell telljen egy kis idő míg a kemoterápiás kezelés romjaiból felépülök de a nehezén már túl vagyok és ez hatalmas erőt ad ismét. S hogy mit tanácsolok a most kemót kezdő sorstársaimnak? Legfőképpen azt, hogy végig lehet csinálni. Tartsanak ki mert vége lesz egyszer. Tartsanak ki mert olyan erő van bennük amiről eddig nem is tudtak. Lesznek nehéz napok, nagyon nehéz hetek, de maradjanak pozitívak és tudatosak, tudják mi miért történik. Minden napban találják meg és éljék meg a boldog és vidám pillanatokat, mert azok ott lesznek csak észre kell őket venni. És végül de nem utolsó sorban bízzanak magukban, az erejükben és abban, hogy bármire képesek csak akarniuk kell.

Egy fejezet lezárult. Ideje, hogy felkészüljek a következőre, az utolsóra. Most 3 hét szünetet kaptam, hogy kipihenjem a kemót, hogy aztán újult erővel belevágjak életem sorsfordító betegsége legyőzésének utolsó nagy csatájába, egy 7 hétig tartó napi gyakoriságú sugárkezelésbe.

 

 

 

Célegyenesben…

celegyenesben

2016 Január 11-én pontosan déli 12 órakor érkeztem életem első kemoterápiás kezelésére. Félelemmel, kicsit talán rettegéssel, aggodalommal és izgalommal hiszen fogalmam nem volt mi vár rám. Ma 2016 Június 21-én elmondhatom, hogy a célegyenesbe érkeztem. Mindösszesen EGY kezelés maradt hátra. Magam mögött tudok immár 15 kemoterápiás kezelést: 15 kórházban töltött nap, 15 vérvétel, 15 előkezelés, 15 kemoterápiás kezelés. Amikor Januárban elkezdtem nagyon hosszúnak tűnt 6 hónap. Visszatekintve valóban hosszú volt, de mindvégig igyekeztem a napjaimat hasznosan és aktívan tölteni, alkalmazkodni minden új váratlan helyzethez és lehetőleg csökkenteni az önsajnálatra szánt időt. Ha visszaolvasod a blogot kedves Olvasó látni fogod, hogy mindvégig nagyon komoly startégiám volt a “túlélésre” amit szigorúan be is tartottam. Rengeteget tanultam magamról az elmúlt 6 hónapban és biztosan állíthatom, hogy ez mind a hasznomra vált. Megtanultam előre nézni és nem a múlton rágódni. Megtanultam megbírkózni a nehézségekkel, elfogadni a változásokat, azokat a változásokat legfőképpen amiket a testem produkált a kezelés hónapjai alatt szinte óránként. Megtanultam, hogy a pohár MINDIG félig tele van. Sikeresen legyőztem a határaimat – amiről azt hittem azok a határaim – es tudatosan felkészültem az új életemre. Arra az életemre amit ezek után élni fogok tudatosan úgy, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a rákos betegség ne térjen vissza. Igen Kedves Olvasó ez a kulcsmondat! Nem elég meggyógyulni egy rákos betegségből. Ha nem tanulunk belőle és nem változtatunk, mi jogon várjuk el, hogy a rák ne térjen vissza? Tudtad, hogy azoknál akik már voltak rákosak fokozottan nagy a veszélye a továbbiakban a rákos megbetegedéseknek? Fokozottan ami 50%nál jóval nagyobb rizikót jelent. A felelősség a miénk, hogy változtatunk vagy “megnyugodva” ülünk a babérjainkon, hogy “oké, meggyógyultam jól vagyok, ennyi”.

Mit jelent a “változtatni”? Mikor elkezdtem a kemoterápiát, tudtam, hogy ez azért kell nekem, hogy az esetlegesen alattomosan valahol a testemben megbújt rosszindulatú sejtkezdeményeket kitakarítsuk. Éreztem, tudtam, hogy csak így nyugodhatok meg igazán. Nem akartam, hogy időzített bomba legyek és a gyógyulási stratégiám része volt kezdetektől fogva, hogy “RESTART”-ot kell alkalmazni, tehát egy igazi nagytakarítást végezni a testemben ahoz, hogy tiszta lappal, tiszta testtel, sejtekkel újra tudjam kezdeni az életemet. Bevállaltam, kemény döntés volt, életem legkeményebb döntése. Vállaltam a szenvedést ami ezzel jár, a sok sok mellékhatást és az életem teljes megváltozását. Tudatos voltam mindvégig és próbáltam nem az érzelmeimre hallgatni és sajnálni magam, hanem tudatosan kezelni mindent ami történik, tudva azt, hogy mi-miért történik.

A kemoterápia nem könnyű, ez egy nagyon komoly és megterhelő kezelés mind lelkileg és testileg egyaránt. Az elmúlt 6 hónapban sok nővel beszélgettem akik ugyanezeken a megpróbáltatásokon mennek/mentek keresztül. Sajnos nagyon sokan rengeteget szenvednek a mellékhatásoktól, depressziósak lesznek és ez nem csoda. Nekem is volt nem egy nem két olyan időszakom, amikor éreztem, hogy zuhanok lefele és nagyon nagyon nehezen tudtam kimászni a lelki gödrökből. Nem csak a tudattal kell megbírkózni, hogy rákos betegségem van, hanem a kezelések mellékhatásaival és akkor még csak a rövid távú mellékhatásokról beszéltem. A hosszú távú mellékhatásokat még nem tudom, de számolnom kell velük.

Amikor változtatásról beszélek a következőket értem alatta:

  • Stresszmentes életmód: igen, most mosolygunk. Ez hogy lehetséges? Manapság nem lehet stresszmentesen élni. A stressz jelen van az életünkben mindig minden egyes nap. Viszont Kedves Olvasó az, hogy hogy hat ránk az rajtunk múlik! Ez kemény munka ezt tanulni kell. Úgy hívják stresszkezelés. Manapság számtalan módszer létezik már erre a meditáción keresztül a pozitív gondolkodásig de mindez semmit sem ér ha nem akarjuk vagy tudjuk valójában ezeket alkalmazni. A kulcs a stresszkezelésnél akármelyik módszerhez is nyúlunk, hogy tudatosan ne hagyjuk, hogy hasson ránk. Ezt gyakorolni, tanulni kell. Én megtanultam, hogy bármi ami negatívum történik az életemben annak oka van. Nagyon sokszor beigazolódott, hogy valami pozítiv oka van. Persze sok esetben viszont több év mire kiderül az ok. A negatív történések előre visznek és erősítenek. Ha hagyjuk. Vannak persze olyan negatív események is amin nem lehet csak “ennyivel” túl lépni. Meg kell élni ezeket, fel kell dolgozni, de itt is érvényes, hogy nem szabad belesüllyedni és elsüllyedni benne. Tovább kell lépni.
  • Táplálkozás: kiemelt jelentőségű fejezet! Kiemelten fontos. Nem csak nutritionistként mondom ezt bár ez kiemelt szívügyem. Az elmúlt 6 hónapot arra is szántam, hogy teljes részletességgel megtanuljam és megértsem a biokémiát, az elfogyasztott ételek valamint a kemikáliával tömött ételek hatását a sejtekre különös tekintettel a rák kialakulására. Ez a tudomány már régóta létezik bár csak az elmúlt pár évben kezd igazán utat törni magának és főleg Nyugaton. Az vagy amit megeszel! Tudatos táplálkozással a rák nagy eséllyel elkerülhető. A nagyoktól tanulok: Colin T. Campbell, Patrick Holford kiemelt példaképeim. Mindig hálás leszek a segítségükért és mindenkinek tudom ajánlani a könyveiket.
  • Mozgás: hasonlóan kiemelt jelentőségű! Napi 30 perc minimum. Aktív mozgás, testedzés.

Ez a 3 kategória a legfontosabb és nagyvonalakban ebből áll az én stratégiám is. Ha valaki bővebben akar tudni róla nyugodtan küldjön emailt a dkeblog.a.rettegett.betegseg@gmail.com email címre. (Külön bejegyzést tervezek a későbbiekben a megelőzés témakörének, melyben részletesen hivatkozásokkal fogok írni a stratégiáról.)

Többen kérdeztétek, hogy vagyok így most erre is válaszolok. Mióta volt az 1 hét szünetem (lsd. Taxolos Szívügyek c. bejegyzés) sokkal jobban. Kicsit feltöltődtem és kevesebb a mellékhatás is. Azóta a szívem is rendben van. A hajam továbbra is nől immár közel 1.5cm “hatalmas séróval” büszkélkedhetek és igen ez az új hajam jóval erősebb és dúsabb.  A napi kellemetlenségek megvannak a Taxol támad én meg hárítok. A legkellemetlenebb az állandó fáradtság de ezt intenzív mozgással le tudom küzdeni bár nagyon nehéz elindulni. Persze Nickyre a kutyusomra (aki 6 hónaposan aktívabb mint valaha) ismét számíthatok Ő nem hagy lustulni🙂 Ismét mindenkinek aki rákkal küzd ajánlom, hogy vegyen kutyát! A legjobb terápia🙂

Egy kezelés maradt. Azt már fél lábbal is…🙂 Egy fejezet ismét lezárul, egy rázós és nehéz szakasza az életemnek, de egy olyan szakasz amiből ismét rengeteget tanultam a világról és magamról és amit a hasznomra tudok fordítani. Mert ugye van az a mondás, hogy ami nem öl meg az megerősít. És én erős vagyok. Erősebb mint valaha voltam. Egy hét múlva pedig célba érek.

finish

Taxolos szívügyek

sziv

A helyzet az kedves Olvasó, hogy most szó szerint szívügyekről fogok írni. Szívügyeimről a Taxollal. Hosszas – hat hete fennálló – szoros bizalmon alapuló és néha megterhelő kapcsolatunk ahhoz a ponthoz érkezett, hogy szüneteltetni kellett. Na de kezdjük ezt a nem éppen rószaszín felhős történetet az elejéről.

A 6. kezelés utáni héten a kezelés utáni 3. naptól egyre fokozódó légszomj és szív környéki furcsa nyomás néha tompa fájdalom színesítette napjaimat. A szokásos napi sétáimat többször kellett félbeszakítanom, mert egészen egyszerűen elfogyott a szusz és kvázi darabonként kellett magam összeszednem. Alapjában véve egy eléggé sportos és fit emberke vagyok, így komolyan dühíteni kezdett ez az egész erőtlenség. Annál is inkább mivel pont ezen a héten határoztam el, hogy újra elkezdek kocogni (a futásról még álmodni sem merek egyenlőre).  A 6. kezelés előtti héten már voltak ilyen tüneteim de nagyon kevés alkalommal így nem igazán foglalkoztam vele. A múlt héten viszont elég komolyan aggódni kezdtem mindamellett, hogy bosszús voltam a helyzettől.  Vasárnap életemben először határozottan nem volt kedvem másnap a kórházba menni. Nyűgös voltam és fáradt, valamint ugyancsak életemben először a tűszúrás gondolatára összeszorult a gyomrom. Ennek oka volt főként az egy héttel korábbi kálvária a vénáimmal. Hamarosan megtapasztaltam, hogy a megérzéseimre nem árt odafigyelnem.

Hétfőn gyönyörű napos meleg idő volt. El is döntöttem, hogy korábban elindulok a kórházba, hogy kicsit legyen időm még előtte a városban sétálni nézelődni. Szeretem ezt a várost, mindig színes és vidám. Így is tettem. Jól esett a séta és az általában két buszos utamat a kórházig aznap egy busszal tettem meg, mivel úgy döntöttem, hogy az út második felében sétálok. A Taxol kezelésekre az utóbbi hetekben egyedül megyek be és a párom jön értem mikor végzek. Én javasoltam neki ezt, mivel nagyon élvezem a buszos-sétálós önálló túrákat a városban és jól esik ilyenkor egy kicsit a normális életem illúzióját visszakapni. Hozzátartozik ehhez az is, hogy jól érzem magam, mivel a legtöbb mellékhatás már vasárnapra elmúlik, így hétfőn reggelente semmi bajom sincs. A kezelések után viszont bármi lehet, így abban maradtunk, hogy mindig jön értem. Nehezen de beleegyezett ebbe a verzióba, megértem persze, hogy aggódik. Úton a kórházba miközben sétáltam újra jelentkeztek a kellemetlen tünetek. Nem annyira durván mint az azt megelőző napokban de nem volt kellemes. Tudtam, hogy ez már nem játék, mindenképpen meg kell ezt beszélnem a dokival ma. Minden egyes tájékoztató füzetben, leírásban, kezelési naplóban felhívták a figyelmemet arra, ha ilyen jellegű tüneteim vannak tartósan akkor szólni kell, mivel a kemoterápiás gyógyszerek károsíthatják a szívet.

Szokásos vérvétel után volt még egy óra szünetem majd délben felmentem az Onkológiára és bejelentkeztem a 7. koktélomra. Persze benn már ismerősként köszöntenek, mindenki mosolyog, megbeszéljük az időjárást, aláírom a biztosítási papírt majd mehetek a szép kényelmes bőrfotelemet elfoglalni ahol az aznapi Taxolt majd megkapom. Jön a nővérke, súlymérés, vérnyomás és pulzusmérés és a kérdezz-felelek. Ez minden egyes kezelés előtt így történik: hogy vagyok, van e panaszom, mellékhatások, múlt hét tapasztalatai stb. Na és ekkor elmeséltem neki a történéseket. Össze is futottak a ráncok a homlokán majd vadul jegyzetelt és a végén közölte, hogy szól az orvosnak aki megvizsgál. Közben a másik nővérke jött és előkészítette az előkezelést: bekötötte az intravénás infúziót majd a mellékhatások megelőzésére kitalált gyógyszer elkezdett lecsöpögni szépen ahogy kell. Megjött az éppen ügyeletes onkológus orvos és részletesen kikérdezett a tünetekről. Majd hosszasan megvizsgált. Mikor végzett mondta, hogy ezeket a tüneteket mindenképpen ki kell vizsgálni és amíg nincsenek meg az eredmények a Taxolt felfüggesztik. Mondtam neki, hogy rendben van persze én is szeretném tudni mitől vannak. Jött a nővérke és leállította az előkezelést mondván, hogy a Taxol ma érdeklődés hiányában elmarad. Örültem neki, hogy komolyan veszik és a végére akarnak járni és mivel alíg múlt dél gondoltam, hogy pár óra múlva végzünk is és mehetek a dolgomra.

Ekkor a doki visszajött és közölte, hogy szeretnék ha benn maradnék a kórházba éjszakára, mert 24 órás megfigyelésre szívmonitort kapnék a kivizsgálások részeként. Elmondta, hogy mivel az AC után rögtön kezdtük a Taxolt, a tünetek fényében fenn áll annak veszélye, hogy a szívem károsodott és ez okozza a tüneteket. Több forgatókönyv van erre az esetre de előbb ki kell deríteni mi a helyzet és ehhez minden vizsgálatot mint EKG, ultrahang, terheléses teszt valamint 24 órás szívmegfigyelés el kell végezni. Én csak ültem és próbáltam megemészteni amit hallok. Sok mindenre készültem de arra nem, hogy ma a kórház vendégszeretetét kell élvezzem nem beszélve a szívkárosodás gondolatáról. Na neeeee… Pillanatra végig futott bennem, hogy mi a fenének nyitottam ki a számat és beszéltem a tünetekről. De tudtam legbelül, hogy szólnom kellett. Lassan két hete volt már ez hol erősebben hol gyengébben, a pontot az i-re a mai idejövetelem tette fel. Igenis el kell mondani ha bármi szokatlan tünet van. A kemó nem játék és ez nem egy nátha. Bármi lehet a jelentkező tünetek oka, akár maradandó károsodással is. A doki várakozóan nézett rám és én halkan ki tudtam nyögni egy igent arra, hogy persze maradok és csináljuk.

A nap innen már kissé felgyorsult. Fél óra mulva már a kardiológián voltam és EKGt valamint ultrahangot csináltak. Lenyűgözve figyeltem ismét a modern korszerű gépeket ahol láttam a szívemet a monitoron ahogy dolgozik, láttam a ki-be áramló vért, hihetetlen volt, hogy az ott az én szívem. Ahogy néztem milyen kemény munkával működteti a testemet csendben fohászkodtam, hogy csak ne legyen semmi baja…Ezután a terheléses teszt következett. Mivel az edzőterem közelébe sem mehetek mióta a kemó tart, határozottan feldobott a futógép gondolata. Ha már az edzőterembe nem mehetek futni akkor a kórház gépét használom😀 15 percet kellett a gépen töltenem. Először sétáltam majd egyre gyorsabb lett a tempó az utolsó 3 percet már komoly futással töltöttem. A doki szólt ha nem bírom jelezzem és leállunk. Eszem ágában sem volt jelezni. Nagyon élveztem, hogy végre futok! Közben a gép jegyzetelt és nyomtatott. Mikor ennek is vége volt visszamentem az Onkológiára és nem sokkal később jött a nővérke aki a szobámba kísért. Közben a párom behozta pár cuccomat, szegény ő is lefagyott mikor megtudta, hogy benn kell maradnom. De egyetértett azzal, hogy a végére kell járni ennek.

Mikor a nővérke beengedett a szobába igen kellemes meglepetés ért: a szobában csak egy ágy volt, nekem🙂 Nem kellett osztoznom senkivel plusz saját fürdőm és WCm volt. Ismét hálás voltam a biztosításomért. A kényelem és a nyugalom teljes volt. Nem sokkal később jött az osztályos orvos és megkaptam a 24 órás szerkezetet. Ez úgy nézett ki, hogy 8 érzékelőt tettek a mellkasomra és hasamra és ennek a vezetékei egy eszközbe – amit én csak walkmannek hívtam – futottak össze. Ezzel kellett így együtt élnem a következő 24 órában. Az éjszaka trükkös volt. Lévén, hogy én hasonalvó vagyok az alvás mint olyan luxus lett, ugyanis folyton azt néztem, hogy nem mozdultak e el az érzékelők valamint megvan e még a walkman, nem e esett le a földre és tettem tönkre egy laza fordulattal. Sikerült rekordmennyiségű kb 2 órát aludnom. Másnap szinte minden órában jött valaki: hol nővér, hol orvos aztán hozták a kaját majd megint nővér és megint orvos. Mivel teljesen jól éreztem magam nagyon nehéz volt nyugton az ágyban maradnom. Kora délután bejött a főnővér és mondta, hogy most fogják átnézni az orvosok az összes eredményt de lehet, hogy még egy 48 órás tesztre maradnom kell. Mivel már eléggé mehetnékem volt és a dokival különben is abban egyeztünk meg, hogy egy éjszakát maradok kissé zokon vettem ennek még a gondolatát is. Persze lehiggadtam és emlékeztettem magam, hogy ha úgy döntenek maradnom kell akkor annak komoly oka lesz. De reméltem, hogy nem lesz semmi oka.

Kb 5 óra fele jött az orvos és én feszültem figyeltem rá, hogy minden egyes szavát pontosan megértsem amit a saját anyanyelvén – és nem az enyémen – mondott. A tesztek nem mutatnak semmilyen károsodást a szívemen. Úgy megkönnyebbültem, hogy a lezúduló sziklák moraját csak azért nem hallotta a doki, mert egy tengerparti országban és városban – ahol a tenger a hatalmas sziklafalakat mossa – élve ez a fajta moraj már fel sem tűnik neki🙂 Hát ez óriási hír. Mit bánom én ha fulladozok csak tudjam, hogy nincs baja a szívemnek. A többi nem érdekel. Elmondta, hogy a tüneteket a Taxol okozza valamint az, hogy Január óta két hete volt először, hogy nem szedtem szteroid tablettákat (és azóta sem szedek már). A szervezetem kissé kimerült a Január óta tartó kezelések miatt így ez a hét szünet, a következőt meg meglátjuk. Mindenesetre folyamatosan figyelnem kell ezekre a jelekre és ha rosszabbodik azonnal jönnöm kell vissza. Majd kimondta a varázsszót: mehetek haza🙂

Szóval így esett meg, hogy erre a hétre “kimenőt ” kaptam: nincs sem taxol sem mellékhatás, regenerálódok…. és élvezem:-) Van erőm, energiám és semmi új meglepi mellékhatás nincs. A vénáim is talán jobb formában lesznek hétfőre. Igaz, így most egy héttel tolódik a kemó graduation bulim de hát nem bánom, mert valóban szükségem volt erre a szünetre. A szakítás azonban nem tart sokáig, mert hétfőn folytatódik a szoros bizalmon alapuló és néha megterhelő kapcsolatunk a Taxollal🙂

 

 

 

Taxolos napok – újra félúton

jon

Túl vagyok a 6. Taxol kezelésen ezzel elérkeztem a Taxol-journey feléhez. Repül az idő. Ha még emlékeztek – huh én nagyon is – az első Taxol kezelés után hát nem voltam túl jól. Kiváncsi voltam, hogy ez változik e majd később és ha igen milyen irányba. Most megosztom veletek az elmúlt hetek taxolos történéseit.

Először is azt le kell szögeznem, hogy ha választani kell, hogy Taxol vagy AC egyértelműem az előbbi. A kettőt még csak egy napon sem lehet említeni akkora a különbség a mellékhatások tekintetében. A Taxol is erős szer de nem annyira mint az AC. Én az AC után mindenre fel voltam készülve és bevallom sokszor ért kellemes meglepetés. Az első taxolos hetet túl kellett ugyan élni. Nem csoda, hiszen a szervezetem akkor találkozott először a hatalmas zöld tiszafa ezen kivonatával mely komoly sokkot okozott szegény ACtól elnyűtt sejtjeimnek. Aztán jött a következő Taxol adag és akkor már felkészülve és felvértezve vártuk én is és a sejtjeim is. Tanulva az első hét tapasztalataiból első lépésként drasztikusan megemeltem az L-Glutamine napi adagomat 20 grammra. Az L-Glutamine a szervezetünk sejtjeinek alapvető aminosava, mely fontos szerepet játszik az izom, vese, máj, bélrendszer, immunsejtek működésében. Fontos szerepet tölt be a fertőzésekkel szembeni védelemben is. Legfőbb jótékony hatása viszont abból áll, hogy jelentősen csökkenti az izom és csontfájdalmat valamint a neuropatias tünetek megelőzhetők vele, ami a taxolos kezelések gyakori mellékhatása. Nem mellesleg pedig támogatja és erősíti az immunrendszert. Ugyancsak emeltem a B6 vitamint ami felelős többek között azért is, hogy az L-Glutamint glutationná segít alakítani ami a szervezetünk legerősebb antioxidánsa.

A stratégia bevált. Ismét. A második kezelés után remek hetem volt. Ugyan a kezelés utáni 3. napra megérkezett az izom és csontfájás de a Glutaminnak köszönhetően egy percet sem feküdtem, szinte fel sem tűnt a fájdalom. Energikus voltam és tudtam mozogni bár lassan. Másfél napig tartott ez a fajta fájdalom majd a kezelés utáni 5. naptól semmilyen fájdalmam nem volt. A 3. kezelés utáni hét eseménytelenül és hasonlóan telt mint az azt megelőző ami nagyon feldobta a hangulatomat. A Taxolnál jellemző viszont, hogy ahogy telítődik a szervezet a heti kezelésekkel, úgy a mellékhatások is sokasodhatnak. A negyedik kezelés utáni héten nálam is sorra új dolgok jöttek elő, de ezekkel együtt lehet élni és egyik sem az a borzasztó hányinger meg gyengeség volt ami az ACnél tehát örültem. Hihetetlen mennyire át tudja az ember értékelni a dolgokat hehe.

Szóval a 4. kezelés után a szokásos és menetrendszerű izom és csontfájdalmakon kívűl komoly szorulásom lett és elkezdett vérezni az orrom. Az orrvérzés az egy érdekes dolog volt, mert nem úgy vérzett, hogy folyt a vér belőle, hanem folyton tele volt alvadt vérrel amitől időnként eldugult az orrom. Először azt gondoltam benáthásodtam, de mikor kifújtam az orrom csak vér volt a zsepiben. Na ez azóta tart kisebb nagyobb szünetekkel. Az oka nem más, mint a nyálkahártya sérülése ami ugyancsak egy mellékhatás. Kaptam gyógyszeres kenőcsöt rá de nem használtam még, mert a kókuszolaj remekül bevált. Regenerálja a nyálkahártyát és elállítja a vérzést is. Persze ideig óráig. Szóval hozzánőttem a csomag zsepikhez de ezen kívül más kellemetlenséggel nem jár a dolog. Azért nem árt többször ellenőriznem napközben, hogy nem e folyik a vér az orromból és nézek ki úgy, mint egy K1es vesztes. A szorulás na az már keményebb dolog ott komoly intézkedés kellett tehát vettem szilva juicet (és sajnos nem a jó magyar erős színtelen szeszre gondolok most )🙂 Azért arra is kaptam orvosi megoldást amit még mindig talonban tartok, ha esetleg a jó öreg szilva nem bírna el a dologgal.

Az 5. kezelésnél mikor a doki tudomást szerzett a “kemény helyzetről” – mivel színt kell vallanom minden egyes kezelés előtt mi volt mi nem volt a megelőző héten – úgy döntött, hogy az egyik pre-medes szetroidomat kicseréli egy gyengébbre, mivel állítólag az okozza a szorulást. Egyúttal mondta azt is, hogy lehetséges, hogy rosszabbul leszek emiatt, mivel ez gyengébb mint a másik volt de adjunk egy esélyt és nézzük meg hátha. Én mint jó kísérleti nyuszi bólogattam oké nyomjuk szeretem a kihívásokat. Nyomtuk. Aztán a kezelés után valóban igaza lett, mert nekem már nem kellett nyomnom, jött magától, viszont olyan beteg voltam, hogy a kezelés utáni 6. napon is még magamat próbáltam összerakni, mint a legutóbbi 1000 darabos puzzle-t ami azóta sem sikerült. Fájdalmak, brutális gyengeség, csúnya torokgyulladás, nulla energia, szédülés, enyhe hányinger és azon kaptam magam, hogy inkább egy hetes szorulás mint egy hetes rosszullét. Így a 6. kezelés előtt kértem vissza a megszokott kis sztero adagomat majd hazafelé vettem két doboz szilva juicet. Ez tegnap volt. A szilva ma jól vizsgázott, így eddig minden rendben megy-jön…

További érdekesség, hogy elkezdett nőni a hajam🙂 Igen ez érdekesség, mivel a Taxoltól is kihullik a haj. Tegnap mutattam a dokinak aki hatalmas szemeket meresztve megjegyezte, hogy “igen ez komolyan nől wow”. Na most a wow az fél centit jelent, így nem rohanok még a Claire’s be hajgumikért, de tekintve a körülményeket ez tényleg wow. Azért várjuk ki a végét, még 6 kezelés hátra van. Közben egész komoly kendőgyűjteményre tettem szert, mutatom alább:

kendo

Élvezem a kendőzést amúgy és szenvedélyesen vadászom az újakat akármerre járok. Nagyrészt azonban Charity Shop-okban vásárolok, mert így a befolyt pénz legalább jótékony célra megy (a remény hal meg utoljára…) és hát olcsóbb is. Érdekesség, hogy mikor legutóbb költöztünk, az összes ruhát, cipőt és mindenféle dolgot amik nem kellettek a Cancer Society charity shopnak ajándékoztam, akkor még nem sejtettem, hogy valahol én is érdekelt leszek a témában….nincsenek véletlenek..

Visszatérve a Taxolra, jelenleg azzal küzdök, hogy a vénáim kezdik megsínyleni a heti szurkálásokat. A helyzet az, hogy mivel a bal hónaljamból a műtét során eltávolították a nyirokmirigyet, így a bal kezem innentől nem használható sem vérvételre, sem vérnyomásmérésre sem pedig kemóra. Egyszóval semmire. Így a jobb kezem az áldozat többszörösen is, hiszen minden azon történik. Ez pedig mostanság nem más mint heti vérnyomásmérés, vérvétel és kemoterápiás kezelés. Elég jó és sok vénám van de mindennek van határa. A másik megoldás amit nekem is felajánlottak az un. port: egy állandó csövet betesznek a mellkasba és amikor mész csak rácsatlakozol a rendszerre. Ha vége lehúznak róla és Te mehetsz haza a kis portoddal a mellkasodban. Ezzel fekszel, alszol, fürdesz, kelsz csinálsz mindent. Hát én ebből nem kértem. Így maradt a jobb kezem és a hős vénáim. Tegnap negyedszerre sikerült találni egy működőt. Lassan úgy érzem magam mint egy tűpárna. Jelenleg a fél karom lila meg zöld nade Írországban nem kell attól félni, hogy nyáron rövidujjú pólóban kell mászkálni így annyira ez a dolog nem ráz meg. Azért bevetem az Aloe Verat hogy a következő hétfőre a vénáim a topon legyenek.

Az immunrendszer továbbra is sérülékeny, így a sokemberes csoportos együttdolgozós, ivós, evős bulikról még mindig le kell mondanom, de hála a 21. század nagyszerű technikai vívmányainak meg a munkahelyem támogatásának teljes gőzzel tudok dolgozni itthonról így nem szakadok ki a hétköznapokból és még a normális élet illuziója is megmaradt. Minden nap többször sétálok – köszönet ismét a terápiakutyusomnak Nickynek – és elkezdtem amikor csak tehetem kocogni is. Jól esik a mozgás de csínján kell bánni vele, mert a szív is erősen terhelve van a kemó által. Szóval amennyi jól esik és hát egyre több esik jól🙂

Közben folyamatosan tanulok és dolgozom ki az új életem reformját, hogy ha majd megnyomták rajtam a restart gombot és befejeződnek a kezelések, olyan életet tudjak élni beleértve táplálkozást, mozgást, stresszkezelést stb., hogy soha többet ne kelljen újra soklábúakat kikergetnem a szervezetemből. Ez komoly kihívás, de ugye mint azt már többször említettem én szeretem a kihívásokat:-) Ugyanis kedves sorstársaim nem csak az a feladat, hogy az ember felépüljön egy rákos betegségből. A nagyobb feladat egészségesnek maradni egy rákos betegség után. Ha a rák támad akkor valami nem jól működik a szervezetedben. Nem elég végigcsinálni a kezeléseket és hátradőlni a végén. Ha nem változtatsz az életeden a rák újra támadni fog. Aki egyszer már volt rákos annál a kockázat hatványozottan növekszik. A kezelések hónapjai arra is nagyon jók, hogy az ember átgondolja mit kell másként csinálnia, kidolgozza ezt és dolgozzon önmagán, hogy ha majd eljön az idő, akkor újult erővel egy új életet tudjon kezdeni és élni. Én is gondolkodok, tanulok, kutatok és fejlődök. Mindezzel együtt erősödök és bátran fogok készen állni az új életemre új tudással és energiával felvértezve. De addig még dolgoznom kell magamon, tanulnom kell és nem mellesleg vár még rám 6 hét Taxol és 7 hét sugárkezelés. Közeleg a nap mikor mindennek vége lesz és elmondhatom, hogy nem csak a rákot győztem le de a saját félelmeimet is.

en