Hogyan tovább?

wn

8 hónap telt el az utolsó sugárkezelés és 10 hónap az utolsó kemoterápiás kezelés óta. Amikor elkezdtem írni ezt a blogot 2015 őszén az volt a célom, hogy segítsek a történetemmel őszintén mindazoknak akik ugyanezen mennek keresztül és félnek, ahogy akkor én is féltem az ismeretlentől és ettől a halálosnak mondott betegségtől. Emlékszem mikor diagnosztizálták a rákot nálam folyton kutattam a neten olyan blog után ahol valaki őszintén leírja min megy keresztül, minden tapasztalatát részletesen, amiből én is megtudhatom mi vár rám. Lázasan kutattam és nagyon szerettem volna találni valakit akitől kérdezhetek. AKi tudja, hogy miről beszélek miért félek és miért sírok. Aki nem nevet ki és átérzi, tudja, hogy mi a helyzet és azt mondja nekem: ” ne aggódj megcsinálod, ahogy én is”. Sorstársakat kerestem de nem sok sikerrel. Az írás mindig is kikapcsolt és segített feldolgozni az életem negatív élményeit bár soha nem volt merszem ahhoz, hogy a családomon kívül bárkinek is megmutassam a kis történeteimet. Aztán rájöttem, hogy ha elkezdem ezt a blogot akkor nemcsak másoknak de magamnak is segítek vele. Azt viszont a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy alig másfél évvel a blog indulása után közel 20.000 olvasóm lesz és hetente több emailt kapok az olvasóimtól. Nagyon köszönöm a bizalmat, a biztatást és a sok kedves szót és hálás vagyok, hogy megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a blogot. Köszönöm, hogy az emailekben amiket kapok tőletek megosztjátok velem a történeteteket és igyekszem minden emailre mihamarabb válaszolni és segíteni ha tudok. Az első pár hónapban mikor írtam a bejegyzéseket nem tudtam kinek írom csak reméltem, hogy eljutnak a sorok azokhoz akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Nem mertem elhinni, hogy tényleg van valaki aki olvassa. Aztán elkezdtek jönni az emailek és azóta is folyamatosan találok rá azokra a sorstársaimra kiket akkor annyira kerestem. Csodálatos embereket ismertem és ismerek meg.

Ma már végre elmondhatom, hogy úgy érzem újra egészséges vagyok. Megvívtam a csatáimat és újra kiegyensúlyozott, erős és fitt vagyok. Fizikailag és lelkileg is. Kaptam egy új esélyt és élek vele. Tudatosan. Amint azt már írtam egy korábbi bejegyzésemben, ha valaki egyszer rákos lesz ott az esélye a kiújulásnak hatványozottabb. A tudatosság ezért alapvető és kiemelt fontosságú mikor a kezelések után a “Hogyan tovább?”-on gondolkozunk. A kemoterápia alatti 6 hónapban elég időm volt arra, hogy kitaláljam az én “Hogyan tovább?”-omat amit a legutolsó kemós kezelés utáni naptól szigorúan be is tartok. Ennek köszönhetem, hogy az összes laboreredményem hibátlan és újra rengeteg energiám van. Most biztos felmerül a kérdés, hogy miért pont az utolsó kemó utáni első naptól? Az én elméletem szerint a kemó – amely jelenleg a világon az egyik legdrasztikusabb és legerősebb gyógyszerekből álló több hónapig tartó kezelés – minden rákos sejtet, rákkezdeményt és abnormális elváltozást kitakarít a szervezetből. Igen tudom, hogy nem mindig sajnos és én is olvastam pro-t meg kontrát, de amikor az ember kemót kap akkor el kell hinnie és fogadnia, hogy ettől meggyógyul és ez valóban kitakarít minden “csúnyát”, nekem is muszáj volt elhinni és ezt is tettem. AZ emberi agy bonyolult szerkezet és igenis van ereje a hitnek. Ha valamiben nem hiszel hogy ez azért kell, van, hogy meggyógyulj akkor ne csináld, mert nagy eséllyel nem fog használni. Én anno eldöntöttem, hogy elfogadom és végigcsinálom a kezeléseket és biztos is voltam benne, hogy ez volt számomra a helyes döntés. Ezt a döntést mindenkinek saját magának kell meghoznia, de ha egyszer meghozta akkor tartson is ki mellette. Szóval visszatérve az elméletemhez: amig tart a kemó addig “védett” vagyok. Addig csak arra kell figyelnem, hogy ne gyengüljek le, egyek rendesen, szedjek vitaminokat. Azt már többször említettem a blogban, hogy a legfőbb szerepe az egészségben az étkezésnek van. A “védett” vagyok itt azt jelenti, hogy mindegy mit eszek csak egyek. A kemó alatt nem válogatunk. Az luxus, mivel ilyenkor az ember nem akar enni. Nincs rendes ízérzékelés, szinte állandó a hányinger, a gyomorproblémák, ilyenkor nem lehet válogatni. Ha megkívánsz valamit edd azt mert a megkívánás is szinte ismeretlen fogalom. Ha pedig nem eszünk legyengülünk ami ugyancsak nagy luxus ilyenkor. Aki ismer engem tudja, hogy mindig is nagyon édesszájú voltam. Viszont tudtam, hogy a rákmegelőző életmódómban a cukor erősen tiltólistás ergo ahogy vége a kemónak elköszönök az édességektől. De addig! Nos én úgy ünnepeltem az utolsó kemót, hogy a kórházba menet betértem egy fánkozóba. Biztosan tudjátok miről beszélek, ahol a kirakatban ott vigyorognak a szebbnél szebb cukormázas színes dekorált fánkocskák. Na oda. Vettem 3 fánkot és még utoljára életemben szépen lassan meg is ettem őket. Teljes relax volt, kikapcsolva az agyam nutrition funkciója – yaaaay, sok sok sok üres kalória, nulla tápérték, brutál de még annál is brutálabb cukortartalom, “kitudjahányszorhasznált” olajban sütve, vércukorszint az egekben, hasnyálmirigy dolgozik gőzerővel, jó úton a cukorbetegség felé… MIT CSINÁÁÁÁLSZ NEEEEE!!!! – csak élveztem az ízeket. Nem baj, akármi is lenne a kemó még utoljára kiirtja. Ma is vigyorgok mikor erre gondolok, de ja, tényleg így volt. Lassan egy éve volt. Aztán mikor kijöttem az utolsó kemóról nem volt kérdés, hogy mit kell (t)ennem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor kissé túlettem magam és azóta sem tudok ránézni a fánkokra:-) De nem is akarok és ez a legjobb ebben. Mert az eltelt 10 hónapban megtapasztaltam, hogy a tudatosság, a “Hogyan tovább?” stratégiám nagyon is működik és remekül érzem magam. Persze néha én is elgyengülök, de olyankor mindig eszembe jut, hogy nem vagyok abban a helyzetben és már soha nem is leszek ha egészséges akarok maradni, hogy kockára tegyem mindazt amit már elértem. Mert van egy dolog amit mindennél jobban szeretek és amihez mindenképpen ragaszkodom az pedig az életem. Ha Te is hasonló cipőben jársz és nem tudod hogyan tovább, akkor kövesd a blogot, mert a következő bejegyzésben új életet kezdünk és ahogy eddig is ezután is őszintén és részletesen megosztom veled a tapasztalataimat valamint azt, hogy hogyan legyen tovább.

Női dolgok nem csak nőknek

n2

Az előző posztban leírt parámat tett követte. Persze, hogy ha az embernek itt meg ott vannak ismeretlen eredetű fájdalmai vagy csak diszkomfort érzése naná, hogy arra gondol: kiújult a rák. Ha van egy rossz napom és fáradékonyabb vagyok, vajon mivel túráztatom az agyam ahelyett, hogy pihennék??? Eltaláltad: már megint tutti újul ki a rák. Na miután jól beparáztattam magam és kis híján meg is győztem magam, hogy valami komoly soklábú történet kezdődik megint elmentem a dokihoz. Miután kiöntöttem neki a szívemet mosolyogva nézett rám és közölte, hogy tud ajánlani egy nagyszerű pszichológust de ha már itt vagyok csináljunk egy mindent megmondó vérképet 5 tumor markerrel. Oké jöjjön az igazság pillanata, csináljuk. Mikor megkérdezte, hogy félek e a tűtől hangosan felnevettem. 16 kemoterápiás kezelés és 20 vérvétel után és mindezt 6 hónap alatt nemhogy nem féltem a tűtől de fel sem tűnt mikor beleszúrta a karomba. Csoda, hogy még volt vénám. Levette a vért és elköszöntünk egymástól mondván, hogy 1 héten belül hívni fog az eredménnyel. Mikor pár nap múlva csengett a telefonom és felvettem fülig szaladt a szám: az eredmények kiválóak voltak. Minden egyes tumor marker negatív és minden eredmény hibátlan. Semmiből sincs hiányom többletem, minden érték a normál tartományban van. Oké király.. akkor mostantól nyugi van

A másik dolog ami idegesített az az volt, hogy ugye ha emlékeztek egy korábbi posztomra írtam, hogy visszatért a menstruációm. Nagyon örültem neki, mert egész egyszerűen fogalmam sem volt mit várjak ezen a téren a kemó után. Az onkológus szerint a menstruáció 2 évig biztosan nem tér vissza és az esetek 80%ban végleg elmúlik. Senki nincs a környezetemben aki kemón ment keresztül és akitől ezt megkérdezzem, így sötétben tapogatóztam. Az itteni nők ilyenről nem beszélnek kissé aliennek néznének ha megkérdeznék valakit. Kicsit azért ez szomorú, mert ez minden nőt tutti foglalkoztat és nem kellene, hogy ez tabu legyen. Ez is az oka, hogy én írok róla, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem csak nekem kérdés és mások is akik ugyanezen végigmentek mint én tudni szeretnék, hogy ami a testükkel történik az egyedi vagy másnak is vannak ilyen olyan tapasztalatai. Valamint megígértem nektek már az elején, hogy őszintén és kendőzetlenül írok mindenről ami a rákkal és a kezelésekkel kapcsolatos. Szóval a helyzet az legalábbis ahogy én gondolkodok, hogy az ember lánya 40 évesen (igen igen 1 év eltelt mióta elkezdtem ezt a blogot és érettebb – nem öregebb!!! – lettem 🙂 ) azért ne menopauzázzon, de nem? De de. Amikor Novemberben visszatért a mensim a legdurvább görcsök sem vetették vissza az örömömet, mert tudod mi van? Az van, hogy MŰKÖDÖK! Újra, és nem nem tervezünk több gyermeket, köszi a kérdést nem emiatt, hanem csupán mert ez azt jelentette nekem, hogy a kemó nem vert szét teljesen. Az, hogy szédületes ütemben regenerálódok. Aztán képzeld el azóta semmi. SEMMI. Igen, tudom most mondod, hogy örüljek neki, egy gonddal kevesebb, de nem örülök igazából, mert nem tudom, hogy mi van. (És nem nem vagyok terhes) SZóval ilyen gondolatok is társultak a “kiújult nem újult ki “műsorhoz, ami végett aztán a dokinál kötöttem ki. Bevallom az őszintét: paráztam a petefészek ráktól. Tudod! Ha nincs gond az ember kreál magának. De ugye a tumor markerek negatívak minden oké. Az is kiderült a vérképből, hogy a hormonszint alapján jelenleg menopauzás állapotban vagyok. Merthogy ezt is lehet ám méricskélni! Mik vannak, ugye?! Szóval ha az a bizonyos érték 25 feletti akkor menopauzás állapotban vagy. Nekem akkor épp felette volt. De nem nagyon. Illetve annyira igen, hogy ne tudjuk hogy meddig tart. Mert bármi lehet és bármikor. Köszi kemó! Megint:-) Az Onkológus nem viccelt. 2 év minimum és addig bármi történhet. Hiába szeretném elfelejteni és magam mögött tudni a kemós hónapokat azért még el fog ez tartani egy darabig. Na kedves olvasó ha neked is hasonló problémáid vannak akkor már megérte ezeket leírnom, mert nem vagy egyedül és én sem:-) Jó tudni, nem? És hogy miért írtam a címben, hogy “nem csak nőknek” ? Azért tisztelt Uraim, mert ha az imádott párotok hasonló cipőben jár 3 fontos dolgot mindenképpen tartsatok észben: 1. Nem lehet még “hátradőlni”, mert az, hogy most nincs nem jelenti azt, hogy nem is lesz. 2. Ha a kedvesnek rossz kedve van vagy hullámzó a hangulata arról nem Ő tehet hanem a hormonok 3. Egy doboz jófajta fagyi képes elűzni a rosszkedvet 🙂 Mindig!! 🙂

 

 

Démonjaink

dem

Soha nem vártam még ennyire az új év kezdetét mint most. A 2016-os nehéz és megpróbáltatásokkal teli év volt. Persze mint mindenből ebből is tanultam nem is keveset. Nem hiába mondják, hogy a legtöbb dologra nem az iskola hanem az élet tanít meg. Keserves leckék ezek.

Drága Édesapám halála hatalmas űrt hagyott bennem és a novemberi események még a mai napig is kísértenek éjszakánként. Egészen addig míg ez nem történt meg vele, meg sem fordult a fejemben, hogy a rákba belehalhatok. Olyan volt ez az egész mint egy hatalmas gyomros. Tanuja voltam testközelből, hogy mit képes a rák tenni egy aktív, erős egészséges emberrel és ez megrémített. Emlékszem mikor a kezelések végetértek meghívtak egy csoportba ahol csak túlélők voltak akik sikeresen végigcsinálták a kezeléseket. Amolyan beszélgetős, lelkünkön könnyítős és hasznos előadásokkal tarkított találkozók voltak ezek melyeknek a célja az volt, hogy lelkileg is gyógyuljunk. Volt ott egy hölgy aki nagyon csendes volt soha nem szólt hozzá semmihez csak hallgatott, láthatóan szorongott. Aztán az egyik előadáson az volt a téma, hogy ki hogy dolgozza fel azt ami vele történt – mert azért valljuk be ez egy nagyon nehéz “utazás” ahol az embernek szembe kell néznie a tényekkel, a félelmeivel, a szerettei reakcióival valamint a kezelések mellékhatásaival és még sorolhatnám mennyi mindennel. Ekkor hallottuk ezt a kedves de szorongó hölgyet először beszélni, ahol elmondta, hogy mióta rákos lett nem telik el nap, hogy ne rettegne a rák kiújulásától. Minden egyes napon órában ez az eszében van olyannyira, hogy ha valahol fájdalma van vagy diszkomfort érzése azonnal az jut eszébe hogy újra rákos lett. Óriási stresszben él emiatt és saját bevallása szerint fogalma sincs, hogy valaha majd képes lesz e normális békés életet élni megint. Mikor ezt hallottam nagyon meglepődtem, mert ez nekem soha meg nem fordult a fejemben. Annyira a fellegekben jártam, hogy túl vagyok rajta, sikerült, megcsináltam, hogy soha egyszer nem agyaltam vagy aggódtam azon, hogy ez újra megtörténhet. A lelki nyugalmam teljes volt és nagyon sajnáltam Őt, hogy neki a démonjaival kell mindeközben harcolnia.

Aztán jött a November. Végignéztem, végigcsináltam, láttam, ott voltam. Ő szenvedett, borzasztóan szenvedett és belehalt. Senki – én sem – tudott rajta segíteni. A rák megölte. Az a rák ami engem életben hagyott. És akkor megértettem, mert az én démonjaim is előjöttek és pofátlanul feltették a kérdést: “Életben hagyott? MEDDIG???” Éjszakánként újraéltem az eseményeket, nappalonként pedig azon kaptam magam, hogy aggódok. Mi van ha a rák kiújul? Ha visszatér? Ha erősebb és agresszívebb lesz mint eddig bármikor? Már-már mániákusan elkezdtem magam figyelni: itt fáj, ott fura… mi történhet? Kb 2 hónap telt így el és az őrületbe kergettem magam szinte. Már teljesen értettem a kedves hölgyet a félelmeit és teljes szívemből sajnáltam, mert ezek kegyetlen belső harcok. Ésszel tudtam, hogy abba kell ezt hagynom, mert ez nem vezet sehova. Az egész aggodalmam átment dühbe. Szinte a pszihológia teljes idevágó témakörének legjobb szemléltető példája voltam. Dühös lettem magamra, mert egy évvel ezelőtt mikor a mellékhatásokkal küzdöttem határtalan boldogságot éreztem mikor fel tudtam állni, mikor egyedül kimentem a konyhába és életem legfinomabb vajas piritósának a felét jóízűen meg tudtam enni. Mikor minden egyes pillanatnak amikor csak egy kicsit is jobban éreztem magam örültem. Apró dolgok, banálisak de akkor, egy évvel ezelőtt mekkora öröm volt ez! Hamar elfelejtettem… az ember gyarló.. Most meg egy évvel később, mikor minden orvos a csodájára jár, hogy mennyire fitt vagyok és villámgyorsan fel tudtam épülni, most itt zuhanok lefele, sajnálom magam már előre, hogy kiújul a rák. Közben meg semmi bajom sincs. Hát igen ezek vagyunk mi emberek…. hamar felejtünk..

Egy nagyon kedves barátommal találkoztam aztán, aki ugyanúgy rákból épült fel mint én de Ő áttéteket is leküzdött. A béke és nyugalom ami körülvette irigylésre méltó viszont balzsam volt zaklatott lelkemre. Mikor elmondtam neki a belső harcaimat egy nagyon érdekes példát hozott fel, persze teoretikusan csak: van 2 ember, teljesen ugyanolyan rákkal, kezelésekkel, mindkettő túléli és leküzdi a rákot. Az egyik – nevezzük őt A-nak – vidáman éli az életét, élvez minden pillanatot hiszen újjászületett, kapott még egy esélyt és soha nem aggódik azon mi lesz ha újra rákos lesz. Ő él még 10 évet és meghal. A másik – nevezzük B-nek – túlélőként folyton aggódik, szorong, retteg és minden nap attól fél, hogy újra rákot diagnosztizálnak nála. Minden kontrollvizsgálat egy rémálom számára. Ő él még 30 évet így. Nos. Te melyik lennél? Melyik életet választanád? Az évek száma vagy az életed minősége a fontos? Tudtam a választ. A dolgok a helyükre kerültek és újra tudtam gondolkodni. Az életben semmire sincs garancia. Viszont a legjobb tudásom szerint mindent meg fogok tenni azért, hogy újabb stratégiát kialakítva és azt követve újra kézbe vegyem a sorsomat és ha ez 10 boldog évet jelent csak akkor is élvezni fogom minden egyes pillanatát. Bár ahogy magam ismerem lesz az 30 is 😉

 

Az élet kemény…

kep

3 hónappal az utolsó kezelés után tele energiával és erővel úgy éreztem enyém a világ. Gondosan ügyeltem arra, hogy hogyan élek, mit eszek mit iszok, milyen vitaminokat szedek. A sport az életem része lett újra, rendszeresen futok edzőterembe járok és napról napra érzem, hogy tér vissza a régi erőm. A 3 hónapos kontroll vizsgálaton az orvos nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy nem tudja mit csinálok de folytassam tovább, mert remek formában vagyok. Igaza volt, mert én is éreztem, hogy hihetetlen erőkkel rendelkezem. Újjászülettem. Új esélyt kaptam. A hab a tortán az volt, amikor 3 hónappal az utolsó kezelés után visszatért a menstruációm. Tudom kedves nőtársaim, hogy ezt azért annyira nem szoktuk hiányolni, de nekem ez azt jelentette, hogy újra működök normálisan és egészségesen. Pláne azok után, hogy az Onkológus szerint az esetek kb 60 %ban soha nem tér vissza (mivel a kemoterápia alatt megszűnt) de ha mégis, az is el fog tartani vagy két évig mert a kemoterápiás szereknek kb ennyi idő kell, hogy kiürüljenek a szervezetemből. Nálam ez 3 hónap volt. Valóban valamit jól csinálhatok.

Újra embernek éreztem magam, visszamentem dolgozni és imádtam újra emberek között lenni. Tudtam, hogy minden napot, pillanatot innentől meg kell becsülnöm. Immár másként láttam a dolgokat. Az egészség a legnagyobb kincs amit csak egy ember magáénak tudhat de ezért keményen tenni is kell. Minden egyes nap minden egyes mozzanatában tudatosan kell élni és vigyázni az egészségünkre. Tudom, ez jó szlogen meg hallottuk már ezerszer de újra gondold át ezt Kedves Olvasó. A saját egészséged kulcsa a Te kezedben van. Semmit nem ér vagyon, ingóság pénz ha nem vagy egészséges. Én ezt már megtanultam.

Az élet viszont tartogatott még számomra erőpróbát. 3 hónappal az utolsó kezelés után egy napon kaptam egy telefonhívást. Egy olyan hívást amitől megrogytam. Ami igazán szíven vágott. Olyat ami teljesen feldühített de ugyanakkor a kétségbeesés határára sodort. Az én imádott Édesapám, aki végig csinálta velem ezt az egész őrületet, bíztatott és bízott, nevettetett és erőt adott és aki zokogva ölelt át mikor végre a kezelések után találkoztunk és visszakapott engem az égiektől, az én drága Édesapám áttétes máj és tüdőrákos. Annyira előrehaladott az állapota, hogy az elsődleges tumort már nem keresik. Az én imádott Édesapám, az az okos, makacs, karakán de mindig szeretettel teli ember haldoklott. Azonnal hazautaztam és elszánt voltam. Minden tudásomat tapasztalatomat bevetettem, minden egyes percben ott voltam mellette, etettem, itattam, beszéltettem, meg akartam menteni. Hittem benne, hogy ha nekem sikerült neki is fog. Adtam az erőt semmi nem érdekelt semmire nem figyeltem csak rá. Azt akartam, hogy Ő is meggyógyuljon. De Ő menni akart. Több hét küzdelem után értettem meg, hogy itt csak én harcolok. Nélküle viszont nem győzhetek. Sírtam, dühös voltam és tehetetlen. Könyörögtem, kérleltem húztam magammal de Ő nem akart jönni. Kérte, hogy engedjem el, engedjem útjára. Tudta, hogy visszakapott engem és immáron elég erős vagyok, hogy megbírkózzak a hiányával. Soha nem szólt. Soha nem mondta, hogy baja van. Csak arra koncentrált, hogy én meggyógyuljak. Nem akarta, hogy bárki tudja mennyire beteg. Mikor az orvosok megtudták, már késő volt. Nem tudtam és nem akartam elfogadni ezt. Cikáztak a kérdések a fejemben legszívesebben üvöltöttem volna: Miért nem szólt? Miért nem kért segítséget? Miért nem figyelt a teste jelzéseire? Miért nem tudtam segíteni? Miért nem akarta, hogy segítsek? Miért? Miért? Miért? A válasz egyszerű volt: ez volt az Ő döntése az Ő akarata. Joga volt így dönteni és nekem el kellett fogadnom. Soha nem tűrt ellentmondást. Most sem.

A kezét fogva kísértem el egy olyan világ kapujába, ahol már nem kell szenvednie, ahol megbékélhet.

Visszakaptam az életemet, kaptam egy esélyt egy jobb életre és már megértettem, hogy ez volt az Ő ereje az Ő ajándéka az Ő kívánsága. Elment, hogy én maradhassak. „Neked élned kell” – mondta mindig és utolsó földi perceiben megígértem neki, hogy élni is fogok és büszke lesz rám.

Az élet kemény. Készen kell állni az új kihívásokra és én készen állok. Édesapám erejével megerősödve, miatta, érte, magamért. Nyugodj békében Apukám.

Az utolsó hét kihívásai

almost

Vágtam a centit, már csak 4 sugárkezelés volt hátra. Nagyon akartam, hogy vége legyen pedig önmagában a sugárkezelés teljesen tűrhető volt. A bőröm is jól bírta nem repedezett szét, nem sebesedett, nem viszketett. A bőr piros volt de ha nem látom a tükörben akkor még ez sem tűnt volna fel. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az orvos által felírt “vegyifegyvert” ami a bőr hidratálását volt hivatott szolgálni már régen száműztem és helyette kicsit mentem a magam feje után: aloe vera-t magát a növényt és annak húsos levelében megbújó zseléjét, bio nyers shea vajat és ugyancsak bio kókuszolajat használtam felváltva. Egyszer szóltam el magam a nővérkének, miután minden nap megjegyezte, hogy kivételes a bőröm mert már ilyenkor repedezik meg minden baja szokott lenni de az enyémnek semmi baja az enyhe bőrpíron kívül. Én naív azt gondoltam, hogy egye-fene beavatom a titokba és mikor elárultam neki mit használok az arca előbb fakó sápadt majd vörös lett, a szava elakadt és teljes felháborodásában nem is tudott mit mondani hirtelen. Na hamar levettem, hogy ezt nem kellett volna és gyorsan megnyugtattam, hogy én kis buta persze, hogy a krémet fogom csak használni amit ajánlott, esedezem bocsánatáért. Komolyan aggódtam, hogy ott kap infarktust holott azért ottani felállásban még mindig én vagyok a “beteg”. Eltartott pár percig mire visszarendezte az arcát a megszokott kedves mosolygós nővérkésre.

Szóval a bőröm rendben volt. Nem úgy én magam. Az utolsó héten sikerült bekapnom egy eléggé makacs felsőlégúti vírust. Egyik reggel torokfájás, majd estére már magas láz ami tombolt 2 napig és a visszamaradt nátha. Semmi gond: gyömbér, fokhagyma, méz, nagy dózis C vitamin azonnal hadrendbe állítva és a 3. nap reggelére kutya bajom nem volt. Szerencsére simán lezajlott az egész. A probléma nem is ezzel volt, hanem a már hetek óta fennálló hol erősebb hol gyengébb gyomorgörcsökkel, fájdalmakkal. Nem nagyon tudtam mire vélni és elkezdtem megfigyelni vajon kapcsolhatóak e ezek a fájdalmak bármilyen ételhez italhoz. Ilyenkor jönnek azok a dolgok, hogy ételallergia, glutén, laktóz meg mindenfajta modernkori nyavaja. Nutritionistként teljesen tisztában vagyok ezekkel így tudtam mit kell tennem. Pár hetes megfigyelés után aztán azt találtam, hogy egyáltalán nem ételallergiáról van szó. A tünetek teljesen véletlenszerűen jöttek-mentek. Egyik nap ettem valamit amitől fájt a gyomrom, másnap ugyanattól semmi bajom nem volt. Az utolsó héten aztán addig fajult a dolog, hogy pár vizsgálatot el kellett végezni. Minden eredmény jó lett, semmit nem találtak és végül egy dietetikusnál kötöttem ki. Miután megosztottam vele a tapasztalataimat és kizártuk mind a glutén mind a laktóz és egyéb ételallergiás problémákat csak egy maradt a listán. Az a betegség amit akkor diagnosztizálnak, amikor a tünetek nem múlnak de minden más ki van zárva: az IBS avagy irritábilis bél szindróma. Allítólag sok embernél aki kemón ment keresztül ez kialakulhat. Szóval ebben maradtunk és kaptam egy doboz borsmenta olaj kapszulát. Allítólag egy speciális diétán kívül ez a másik ami hatásos holott a betegségnek a mai napig nincs ellenszere. Ugyanakkor még bőven lehetnek a több hónapig tartó kezelések mellékhatásai mivel sokszor majd egy év kell, hogy az ember ezt kiheverje tehát ennek tudatában eldöntöttem, hogy dehogy van nekem IBS-em, szimplán csak ki kell hevernem az elmúlt jópár hónapot. Na ebben is maradtunk magammal. Azért a borsmenta olaj kapszulát mindig magamnál tartom és valóban nagy segítség.

Aztán elérkezett!!! Az utolsó kezelés napja. Hihetetlen volt hogy végre végetérnek a kezelések. Mikor mentem be egyszerűen nem fogtam még fel, hogy holnap már nem kell jönnöm. A kórház már része lett az életemnek a mindennapjaimnak és be kell valljam soha nem mentem be rossz érzésekkel. Sok embert megismertem akik mindig kedvesen fogadtak, orvosok, nővérek ápolók nagyon hálás vagyok nekik a sok segítségért és figyelemért. Olyan otthonosan mozogtam már ott szinte egy nagy család voltunk. Ismerősen köszöntöttek mikor mentem és mindig beszélgettek velem pár szót. Tudom, hogy furcsán hangzik de biztonságot adott az a hely és most kicsit úgy éreztem, hogy kilépek a nagyvilágba és egyedül kell boldogulnom. Az utolsó sugárkezelés után a radiológia dolgozói kedvesen elköszöntek minden jót kívántak én meg megleptem őket egy kis édességgel köszönetképpen. Igen, itt nem szokás pénzt adni sem az orvosnak sem a nővéreknek. Viszont a csokit nagyon szeretik. Megölelgettek és utamra engedtek.

Én pedig izgatottan és kicsit nosztalgikus hangulatban léptem ki a kórház nagy üvegajtaján és csak remélni tudtam, hogy sem az onkológiára sem pedig a radiológiára nem térek vissza soha többet. 8 hónap folyamatos kezelések és kórházbajárások és most vége. Megtettek mindent annak érdekében, hogy kitakarítsuk a rákot a szervezetemből. Egy lelkileg és testileg is nehéz fejezete az életemnek lezárult de a történet még korántsem ért véget. Most rajtam a sor. Öveket becsatolni: a felépülés kemény időszaka következik!

…van élet a kemó után

nb

“Neee….Már megint kemó-s téma??? De hiszen már majdnem túl vagy a sugárkezelésen is!! ” – mondjátok most biztosan magatokban akik megtiszteltek azzal, hogy olvassátok a történetemet. De megnyugtatásul közlöm, hogy ez nem “olyan” kemós téma lesz, már túl vagyunk annak a fejezetnek a legnehezebb részein – szerencsére. Viszont sorstársaim akik ugyanúgy végigcsináltak egy kemoterápiás kezelést tudják, hogy ez nem múlik el se könnyen se nyomtalanul. Sokszor évek kellenek, hogy a szervezetünk magához tudjon térni a sokkból amit a kemó okozott hónapokon keresztül és teljesen regenerálódjon. Persze én megint nem hazudtoltam meg magam: már a kemoterápia utolsó heteiben megvolt a kész stratégiám a mielőbbi regenerálódásra. Így van ez… mióta tavaly Szeptemberben elindult ez az őrület velem azóta mást sem csinálok csak stratégiákat tervezek… hát látjátok erre is jó egy rákos betegség: ha eddig csak a mának éltél vagy a múltban akkor most megtanulsz előre gondolkodni valamint megtanulod azt is, hogy ez lesz a kulcsa a “túlélésednek”: tervezni, bízni, tudni és megint tervezni. S, hogy van e élet a kemó után? Persze, hogy van. A kérdés igazából az, hogy milyen. Főleg úgy, hogy a kezelések még nem értek véget és a testem újabb kihívásoknak van kitéve minden egyes nap. Valamint az, hogy én mit tudok tenni a saját gyógyulásom érdekében és azt megteszem e. Nem ígérem, hogy az én stratégiám mindenkinek elfogadható és működik de megosztom veletek.

Most amikor írom ezt a posztot mindössze 4 sugárkezelés maradt hátra a 33-ból. Egy hét múlva pedig pontosan 2 hónapja lesz, hogy megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelést. Hogy elhiszem-e hogy mindjárt vége és lezárul életem legkeményebb időszaka? Őszintén? Nem igazán 🙂 De nagyon örülök neki. A kemoterápia kezdetétől elhatároztam, hogy a következő 6 hónapot arra szánom, hogy megtanulom teljes részletességgel mit és hogyan kell változtatnom, hogy a rák lehetőleg ne újuljon ki. Higyjétek el, mikor az ember nap mint nap a kemó mellékhatásaitól szenved szinte szuper erőt és motivációt kap ahoz, hogy megreformálja az életét. Mert ugye azt senki sem hiszi, hogy önmagában a kezeléseken való részvétel garantálja a hátralévő évek rákmentességét? Aki rákos lesz ott valami nem jól működik. Meg kell találni és változtatni rajta. Ez nem egyszerű és ez sem garantálja a rákmentességet. Viszont én megállapodtam magammal, hogy kiderítem az okokat és változtatok. A változtatáshoz meg kell tanulni hogyan működik a testünk. Igen, elő kell venni a szakirodalmat és meg kell érteni a folyamatokat. Én is ezt tettem. Mint ahogy azt már egy korábbi bejegyzésemben említettem a legnagyobbaktól tanultam. Ez itt nem a reklám helye de bátran tudom ajánlani Patrick Holford és Colin T. Campbell könyveit. Persze mindenki maga dönti el mihez kezd az életével mint ahogy azt is kinek az útmutatásait fogadja el. Nekem Ők megmutatták az irányt. Részletesen, logikusan és érthetően magyarázzák el az összefüggéseket bizonyítékokkal alátámasztva. Nutrinionistként pontosan tudom, hogy amit eszünk és iszunk az a kulcsa az egészségünknek. Ők részletesen elmagyarázzák a hogyanokat és a miérteket.

Mire a kemoterápia befejeződött készen álltam az új életemre. Miért pont akkor? Mert a kemoterápia alatt nem kellett aggódnom attól, hogy a rák kiújul hiszen folyamatosan “mosták át az egész testemet”. Ezzel szemben a sugárkezelés csak helyi kezelés. Kizárólag azt a területet célozza ahol a rák volt. Az én agyamban ez így nézett ki: 1. lépés: rákos csomó eltávolítása. 2. lépés: egész test “átmosása”, hogy ha esetleg valahol maradt vagy alakult valami akkor annak kampec. (úgy is szoktam fogalmazni, hogy a kemóval az emberen nyomnak egy “reset” gombot 🙂 ). 3. lépés: a csomó helyének “tisztára takarítása”, ha esetleg ott akarna a rák újra felbukkanni, hát elmenjen tőle a kedve. Ezek után pedig készen állok. Reset gomb megnyomva és kaptam még egy esélyt.

Igen tudom… valami hiányzik. Hormonkezelés, hiszen a rák típusa ösztrogén pozitív. 4. lépésként a protokollba most a 10 éves (van akinél csak 5) Tamoxifen kezelés következik. Ez egy hormonkezelés, napi 1 tabletta, aminek az a célja, hogy ne engedje az ösztrogén felvételt a rákos sejteknek és így előzze meg a rák kiújulását. Nálam is ez a protokoll amit az onkológusom már jelzett is. Viszont én – és most nem leszek népszerű ezzel a lépésemmel pár sorstársamnál, de kérem fogadjátok el, hogy ez az én véleményem és az én döntésem – visszautasítottam ezt. Hangsúlyozom, hogy mindenkinek szíve joga úgy dönteni, ahogy akar és ahogy azt jónak látja. Én így látom jónak. Mi az okom? Nem bízok a kezelésben és nem hiszek benne. Ellenben számomra nagy kockázatnak tartom nem is igazán a mellékhatások miatt, inkább amiatt amiket ez a tabletta okozhat (más szervi rákok, stroke, embolia hogy csak néhányat említsek). A hormonkezelés egy preventív kezelés, aminek célja a megelőzés. Kutattam, osztottam szoroztam és mérlegeltem. Nem kell nekem ez. Kérlek kedves Olvasó, ha ugyanilyen cipőben jársz és döntened kell ne vedd az én döntésemet számodra is helyesnek. Mint ahogy minden kezelésnél ebben is mindenkinek saját magának kell mérlegelnie a kockázatokat és meghoznia a döntést. A döntés amit meghozol a legjobb lesz számodra akármi is legyen az. Én senkinek nem ajánlom, hogy ne vegyen részt hormonkezelésen, mint ahogy az én döntésem megosztását veletek sem vitaindítónak szántam.Nem akarok senkit meggyőzni és engem sem kell. Sajnos mikor valakinél rákot diagnosztizálnak nagyon komoly és nehéz döntéseket kell hoznia. Dönts úgy, ahogy helyesnek tartod de tájékozódj mielőtt döntesz. Én is ezt tettem és eme döntésemet az orvosommal is közöltem. Nem örült. Persze, hogy nem. De miután közöltem vele valami megmagyarázhatatlan nyugalom szállt meg és tudtam, hogy helyesen tettem. Persze kaptam ilyen kérdéseket, hogy: “hogy tudsz úgy élni, hogy nem tettél meg mindent, mert elutasítottad a kezelést? ” A válaszom ilyenkor, hogy én pont ezzel tettem meg mindent. A kezelések végetértével – amik arra irányultak, hogy teljesen kitakarítsák belőlem a rákot – a kezembe kívánom venni a sorsom alakulását és teljes felelősséget vállalok. Az én felelősségem, hogy a rák ne újuljon ki. Persze tudatában vagyok annak, hogy semmire sincs garancia. Mint ahogy Tamoxifennel és anélkül is lettek már újra rákosak. Viszont innentől én alkalmazni kívánom amit az elmúlt 6 hónapban tanultam.

Megtanultam, hogy a hormonális rákok fő okozója a hormonháztartás felborulása és a sejtek abnormális műkődése. Megtanultam, hogy a fő hormonzavaró a tej és tejtermékek. Azt is megtanultam, hogy mit okoz sejt szinten a húsfogyasztás főleg ami nem biogazdálkodásból hanem nagyipari gazdálkodásból ered. Pontosan tudom, hogy melyik zöldség mit tartalmaz és miért fontos a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyiségű napi fogyasztása. Tanultam arról is, hogy miért fontos a vércukorszint egyensúlyban tartása alacsony glikémiás indexű ételek és italok fogyasztásával. Nem utolsósorban pedig megtanultam, hogy hat a stressz a sejtekre és miért fontos a rendszeres testmozgás.

Június 28. óta – mióta hivatalosan is lezárult a kemó fejezet az életemben – új életet kezdtem és napról napra nyerem vissza az erőmet. Száműztem az összes tejterméket és húst az étrendemből. Nem eszek cukrot és édességet, valamint semmiféle gyorséttermi vagy kemikáliát tartalmazó kaját. Pontosan tudni akarok minden egyes összetevőről ami a számba kerül ételként vagy italként. Amelyik élelmiszeren nincs összetevő lista az nem kerülhet a konyhámba. A kenyeret már évek óta én sütöm soha nem veszek bolti kenyeret vagy cukros péksüteményt. Lelkesen tanulom a vegetáriánus konyha fogásait és nagyon izgalmasnak tartom. Továbbra is iszom a gyógyteákat és naponta iszok 3dl búzafűlevet. Gondosan ügyelek a napi vitamin és ásványi anyag bevitelre és ha tehetem biogazdálkodásból vásárolok. Visszamentem az edzőterembe heti kétszer egy órát futok, kardiózok és nyerem vissza a kondimat. Annál is inkább, mert Augusztus végén beneveztem egy 10 kmes mellrák kampányt támogató futásra:-)

Mivel ez egy blog nem az volt a célom, hogy tudományos leírásokat közöljek a fentiekről. Csupán megosztottam veletek az én általam számomra legjobbnak vélt stratégiát. Azt amelyet több hónapos kutatómunka és tanulás előzőtt meg. (Ha valakit érdekelnek a fent leírtak részletei vagy kérdése van nyugodtan írjon emailt a dkeblog.a.rettegett.betegseg@gmail.com email címre vagy írjon üzenetet a blog Facebook oldalára és szívesen segítek. )

Van e élet a kemó után? Igen van. De az, hogy milyen lesz az új életünk tőlünk függ. Döntéseinkkel rakjuk le ennek az alapköveit. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy megtervezzük a stratégiát. Aki itt tart az már a legnehezebb részén túl van. Jól érzem magam, mert napról napra erősebb leszek. Én vagyok felelős a sorsomért és mindent megteszek annak érdekében, hogy újra egészséges legyek. Hosszú út ez is és a közel egy éve tartó kezeléssorozat még mindig érezteti utóhatásait. Haladok az utamon…

viber image

Sugárkezelés

radio2

Az ember fia nem lehet eléggé résen, mindig készen kell állni… Miután elköszöntem az Onkológiától Június 27.-én, két napra rá kaptam a telefonhívást a kórházból, hogy akkor mehetek CTre és szimulációra. Már másnap. Aztán a szimuláció után rögtön meg is kaptam az első sugárkezelés időpontját: Július 5. Ami éppen 5 napra rá volt. Ennyit a 3 hét szünetemről 🙂 Na de nem bántam, mert ha hamarabb kezdem hamarabb is lesz vége. Valamint mivel Június 27-én végül is nem kaptam kemót így a sugárkezelés kezdete közel 2.5 hétre lesz az utolsó kemoterápiás kezelés után. Tudom, most sokan kérdezitek mi az a szimuláció, minek a CT. Kezdem az elejéről.

A sugárkezelés helyi kezelés, ami azt jelenti hogy csak és kizárólag az adott területet érinti. Jelen esetben a mellet. Arra szolgál, hogy az esetlegesen fejlődő és nem észrevehető rákos sejteket elpusztítsa. A sugárkezelés lényege a nagy energiájú ionizáló sugárzás gyógyító célú alkalmazása. A sugárzás a DNS károsítása révén gátolja a sejtosztódást. A sugárkezelést un. Líneáris gyorsító (linear accelerator) géppel végzik. Ez a gép eléggé rémisztően néz ki pláne mikor az ember körül önálló életre kel de minden hiedelemmel ellentétben a kezelés nem fájdalmas, sőt egyáltalán nem lehet érezni semmit.

radio3

Linearis gyórsító sugárkezelő gép

Mivel a sugárzás az egészséges sejteket is pusztítja nagyon fontos, hogy a lehető legpontosabban határozzák meg a sugárzás területét, a szöget és a mennyiséget. Emiatt van a szimuláció. Ez egy sugárterápiát megelőző konzultáció és CT scan. Felvételeket készítenek a sugározandó területről és pontosan meghatározzák a sugárzás szögét és mennyiségét. Ezek alapján készítik el a sugárkezelési tervet. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy le kellett feküdnöm a CT gép ágyára ahol külön tartó volt a fejemnek és a két karomnak. Csak deréktől felfele kellett levennem a ruhámat. Hanyatt feküdtem, a két karomat a fejem fölé kellett tennem a tartókba és olyan pózt kellett felvennem, hogy a lehető legkényelmesebben feküdjek. Ez azért volt fontos, mert miután kényelmesen elhelyezkedtem lemérték a pozíciót és ugyanebben a pozícióban kell majd feküdnöm minden egyes kezelésen. Ha kicsit is elmozdulok fennáll a veszélye, hogy a sugarak olyan területet is érintenek amelyet nem kellene, valamint a kijelölt területet nem olyan mértékben érintik ahogy azt kellene. A precizítást az is mutatta, hogy a légzésemet és az ezzel együtt járó hasi fel-le mozgást is mérték. Minden számít. Szóval miután meglett a kényelmes pozíció az orvos levette a méreteket majd a CTvel készítettek pár felvételt. Majd megkaptam a kis tetkóimat: apró jelöléseket rajzolnak a bőrre ami alapján beállítják majd a gépet és 3-4 helyen apró alíg látható pontokat tetoválnak (ez valóban tetoválás). Ezek a pontok lesznek a sugárkezelő gép segítségére a kezelendő terület meghatározásánál. Az egész procedúra nem tartott 30 percnél tovább. Azért őszintén bevallom a tetoválás nem volt kellemes és el is vette a kedvemet attól, hogy valaha tetkóm legyen 🙂

Az első sugárkezelésre kissé izgulva érkeztem. Olvastam róla, elméletben tudtam mire számítsak de tartottam tőle, főleg mivel nem hittem el, hogy nem érzek semmit. A gépet sem láttam még addig csak képen és eléggé letaglózott a látvány mikor ott álltam előtte… hatalmas és rémisztő szerkezet. De nagyon profinak nézett ki. Mindenki nagyon kedves volt. Elmagyarázták részletesen mi fog történni és megmutatták azt a szobát is ahonnan a gépet irányítják. Mintha a NASA egyik részlegében lennék 🙂 Monitorok, gombok, kezelők, távirányítók, kamerák minden volt. Elmagyarázták, hogy az első kezelés tovább fog tartani, mivel mindent többször is leellenőriznek de maga a sugárzás csak kétszer 30 másodperc. A sugárkezelés ideje alatt ők nem lesznek a helyiségben hanem innen a kezelőből figyelnek. Engem 3 kamera figyel és hallanak is szóval akármi gondom van azonnal tudnak reagálni. Ezután deréktől felfelé le kellett vetkőznöm, kaptam egy köpenyt és mehettem a tett helyszínére. Miután lefeküdtem és levettem a köpenyt elkezdődött a méregetés. Újabb jelölések a bőrömön és ellenőrizték a koordinátákat, beállítás szögeit mindent. A gép közben több felvételt is készített a kezelendő területről (ezt csak az első alkalommal kell elvégezni). Majd közel 20 perc után készen álltunk az első sugárkezelésre.

Mindenki kiment a szobából és egyedül maradtam a hatalmas géppel akivel jobb lesz mihamarabb összehaverkodni mivel elég sűrűn fogunk találkozni. Nem mozdulhattam meg de kényelmesen feküdtem: hanyatt, kezeim a fejem fölött nyugalomban, fejem kissé jobbra fordítva. Aludni is tudnék így. De nem most. Most túl izgatott voltam a történések miatt. Egyszer csak a vörös lámpa kigyulladt és a gép életre kelt. A hatalmas “feje” átfordult a bal oldalamra majd megállt. Rövid kattanó hang majd egy zúgó hang következett. Ez volt az első 30 másodperces sugarazás. Feszültem figyeltem vajon érzek e valamit. Semmi. A gép újra kattant és újra életre kelt: átvándorolt a jobb oldalamra egészen közel a fejemnél állt meg. Teljesen közelről láthattam, de semmit nem láttam mégsem abból amit csinált. Újabb zúgó hang, a második 30 másodperc. Semmi fájdalom, semmi bizsergés semmi érzés. Semmi.

radio1

Majd nyílt az ajtó, jöttek az asszisztensek és megdícsértek meg gratuláltak, hogy túl vagyok az elsőn:-) Kelhettem is fel mehettem haza. Alig hittem el:-) Se tű, se szúrás, se fájdalom. Bevallom a 6 hónap kemó után határozottan felüdülés volt és teljesen megnyugodtam. A doki azért elmondta, hogy az első kb két hét teljesen oké de utána várhatóak mellékhatások főképpen bőrégés, irritáció, viszketés és extrém fáradtság. Meglátjuk. A vitaminstratégiámat továbbra is tartom és a bőrömre is kaptam egy krémet amit napi kétszer kell használni. Ha nem segít még mindig ott van a kókuszolaj és az aloe vera. Nem aggódok emiatt. A kemó után erős méregtelenítésbe kezdtem, bevontam a “seregbe” a búzafűlevet, csalánteát tripla mennyiségben és elkezdtem az új életmódomat már ami az étkezést illeti: semmi tejtermék és semmi hús. Sok zöldség és gyümölcs. Van motivációm. Aki egyszer egy rákos betegségen és ezeken a kezeléseken keresztülmegy soha többé nem vágyik rá és még a lehetőségét is megpróbálja elkerülni. Engem sem kellett győzködni. Megtanultam, hogy az egészségem mindenekelőtt van és ezért tenni kell. Ma lesz a 6. sugárkezelés és jól vagyok. Bőrömön semmi jele és a fáradtság is csak a megszokott, nem lett rosszabb. Fokozatosan nyerem vissza az erőmet de az út még hosszú. Lépésenként kell haladni. Már csak ( és nem “Még” !!! ) 27 kezelés vár rám és lezárul egy közel egy éve tartó rémálom.