Boci boci tarka…

boci

Kényes témához érkeztünk. A címből már sejthető, hogy miről is lesz itt most szó. Mint ahogy az is sejthető, hogy nem fogtok sokan örülni neki, de muszáj, hogy felhívjam a figyelmet erre is, mert már régóta tudományosan bizonyított tények ezek. Csak a mai világban ahol minden a pénz, az eladások és a minél nagyobb profit körül mozog nehéz eligazodni, hogy mi is az igazság. A média előszeretettel nyomja az infót, aminek sokszor semmi alapja nincs, egyetlen kizárólagos célja a profitszerzés. Vegyél, egyél, igyál és még vegyél, egyél igyál… Így is mondhatnánk: tömd a zsebem, költsél, csinálj nekem még több profitot. Egy dolog nem számít a nagy pénzhajhászásban: az egyén egészsége. Azt mindenki oldja meg maga.

A napokban egy könyvesboltban voltam – elég sokat járok könyvesboltokba imádom a könyveket és vadászom a tudományos szakirodalmat. Szóval böngészgetek nézegetek, megállapítom, hogy egyre nehezebb minőségi olvasmányt találni… Aztán beleakadok egy szakácskönyvbe aminek a címe igen ígéretes, el is kerekedik a szemem: ” Szakácskönyv mellrákosoknak”. Nnna.. végre valami izgi. Át is villan rajtam, hogy a fene ezt is megírta már valaki… hogy miért vagyok ilyen lusta dög, amíg én agyalok más megcsinálja… hát ez van. Aztán gyorsan el is hessegettem a dorgáló gondolataimat és kiváncsian lapoztam bele a könyvbe. Igazából a témával teljes mértékben tisztában vagyok, nutritionistként pontosan tudom, hogyan étkezzek, embereknek adok tanácsot és kiemelten érdekel a rákmegelőzés. Ezért is voltam kiváncsi erre a könyvre, vajon itt miket ír a szerző… Találomra belelapoztam és az első receptnél már elfüstölt a fejem….. Gondoltam, na jó kap még egy esélyt de aztán a második recept sem volt különb. Mindegyik ételhez tejtermékeket írt a recept!!! Tej itt, tejszín ott, sajt amott….. EZ MOST KOMOLY???? Jóhiszemű emberek akik rákkal küzdenek illetve épp felépültek rákos betegségből, megörülnek ennek a könyvnek, végre valami útmutatás, segítség, megveszik aztán pár év múlva egy durvább rákkal találják szembe magukat. Nem, nem túlzom el! Egy ilyen kiadvány életveszélyes a rákos betegséggel küzdőknek illetve az abból felépülőknek! Hogy miért? Hadd meséljem el…

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagyszerű fiatalember aki orvos-tudósként arra próbált meg választ találni, hogy miért van az, hogy a rák a nyugati országok betegsége és Kínában és a távolkeleti országokban alig van rákos beteg. Különösen a hormonokhoz kapcsolódó rákos megbetegedésekre koncentrált mint mellrák, petefészek rák és prosztatarák. Fel is ült a repülőre és elutazott Kínába, hogy megfigyelje hogyan élnek és miket esznek isznak az ottani emberek. Majd hazatérve elvonult a kis laboratóriumába, hogy minden felfedezését bebizonyítsa a nagyvilágnak. Ezt sikeresen meg is tette, döbbenetes eredményeket ért el és még döbbenetesebb felfedezéseket tett. Úgy érezte ezt mindenkinek tudnia kell, fel kell hívni az emberek figyelmét mihamarabb, hiszen ezek a felfedezések segíthetnek az embereknek, hogy el tudják kerülni az allergiás betegségeket a szív és érrendszeri betegségeket és nem utolsó sorban a rákot. El is ment az állambácsihoz akinek elmesélte a történeteit viszont legnagyobb megdöbbenésére az állambácsi hallani sem akart ezekről sőt egyenesen megtiltotta, hogy ezen felfedezések napvilágra kerüljenek. Kiderült ugyanis, hogy állambácsinak komoly pénzek ugorhattak volna ki a zsebéből ha ezek az infók napvilágot látnak, mivel az komoly veszteséget okozott volna a tejiparnak és az évek alatt gondosan felépített médiakampány hazugságok amivel az emberek fejét mosták – mint a tej kiemelkedő kalcium és D vitamin tartalma, valamint aki tejet iszik erős lesz és nagyra nől – összedőlt volna mint a kártyavár. Aztán eltelt 20 év és állambácsi komoly gondban volt, mert egyre több és több ember lett beteg: szív és érrendszeri beteg, rákos beteg, emésztőrendszeri betegséggel küzdők és allergiások. Neki pedig egyre kevesebb pénze volt a kasszában, hogy ezeket a betegeket ellássák így muszáj volt odafigyelni emberünkre aki tudta, hogy mi az ok és hogy lehet ezen betegségeket megfelelő étkezéssel és életmóddal megelőzni.

Ugyanis Ő arra a felfedezésre jutott, hogy a legtöbb komoly betegség okozója a tej, tejtermékek és állati eredetű fehérjék. Ez a kiváló professzor pedig nem más mint Colin T. Campbell aki az összes kutatási eredményét és minden ehhez kapcsolódó információt leírt a Kína Tanulmány című könyvében. Azóta már több neves szakember is felhívta a figyelmet arra, hogy a tej nem embernek való táplálék és mik a veszélyei a fogyasztásának. Többezer kutatási eredmény született amik bizonyítják, hogy a tejfogyasztás közvetlen kapcsolatban áll a betegségekkel és főként a rákos megbetegedésekkel. Na de miért Kína? Mert Kínában az emberek táplálékában nem vagy csak alig szerepel tejtermék. Ők növényi eredetű fehérjét vesznek főként magukhoz mint szója, tofu, tempeh.. Napi étkezésük nagy részét zöldségek, gabonafélék és tengeri halak, rákok alkotják melyek mind nagyon alacsonyak telített zsírsavakban és nem tartalmaznak mesterséges hormonokat, antibiotikumokat, vegyszereket stb. Náluk a rákos megbetegedések száma nagyon alacsony szemben a nyugati életmódú emberével, akinek az étkezése nagy része állati fehérjéből, zsíradékból és tejtermékből áll.

Na de mégis mi a gond a tejjel? Hiszen már Nagyanyáink is ezt itták stb stb stb hallom ezt a kérdést állandóan. A tej 38 különböző féle növekedési hormont tartalmaz aminek következményeképpen növekedést serkent. Ez is a dolga: hogy segítsen a sejteknek növekedni ergo a pici borjúból nagy tehént növesszen. De van egy a 38 közül ami különös figyelmet igényel: EZ az ugynevezett inzulin tipusú növekedési hormon vagy ahogy a szakirodalom említi IGF-1. Ez egy természetesen előforduló hormon ami megtalálható a tehéntejben, az emberi anyatejben valamint a vérünkben is. Minél több tejet iszik valaki annál nagyobb ennek a hormonnak a szintje a vérben. Amit ez a hormon csinál az nem más mint előidézi a növekedést. Az IGF-1 hormonszint a legmagasabb a vérben kamaszkorban, ennek eredényeképpen növekszik a lányok melle és a fiúk prosztatája. Majd a hormonszint gyorsan zuhan ahogy elérik a felnőttkort. De nem akkor ha valaki folyamatosan tejet iszik: mivel a tej nemcsak hogy IGF-1et tartalmaz aminek egy része a véráramba kerül, de stimulálja, ösztönzi a szervezetünket, hogy az is minél több ilyen hormont állítson elő. CSak simán azt csinálja ami a dolga: ösztönzi a növekedést. Amíg babák vagyunk meg gyerekek ez rendben is van hiszen növünk. De ez már nem annyira jó hír ha elértük a felnőtt kort. Ugyanis a túl sok IGF-1 hormon megakadályozza, hogy a túlburjánzott hibás sejtek elhaljanak (mint ahogyan az normálisan egy egészséges ember szervezetében megtörténne). És ugye egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy a rák nem más mint hibás sejtek túlburjánzása, tehát ha az adott sejt egy ilyen elburjánzott sejt, akkor a magas IGF-1 szint igencsak rossz hír. Tanulmányok kimutatták, hogy az IGF-1 hormon közvetlenül stimulálja a rákos sejteket és támogatja annak növekedését. Számos bizonyíték van rá, hogy a magas IGF-1 szint a vérben hatványozottan növeli a mellrák, prosztata rák, vastagbélrák és a tüdőrák kockázatát. A magas IGF-1 szint egy nőben aki még menopauza előtt áll, duplázza a rák kialakulásának kockázatát. Egy Harvard Egyetemen végzett kutatás azt is kimutatta, hogy azon férfiaknál akiknek az IGF-1 szint magas volt a vérükben – rendszeres tejfogyasztók – a prosztatarák kockázata négyszer magasabb, mint azoknál akik jelentősen kevesebb tejterméket fogyasztanak. Általánosságban azt találták, hogy a tejfogyasztóknál 30-60%kal magasabb a rák kialakulásának kockázata mint azoknál akik egyáltalán nem fogyasztanak tejterméket. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy nemcsak a rák kockázata nől meg: ugyanilyen arányban emelkedik meg a szív és érrendszeri betegségek kockázata is.

Nem arról van szó, hogy a tej önmagában rákot okoz. Arról van szó, hogy akinél már előfordult rákos megbetegedés vagy bizonyított genetikai hajlama van a rákra annak ajánlatos ezeket a tanulmányokat komolyan venni és változtatni az életmódján. A mai tej már rég nem az ami ezelőtt sok sok évvel volt. A mai nagyipari termelésben az állatokat hormonokkal folyamatosan kezelik, antibiotikumozzák, “embertelen” körülmények között tartják, rossz minőségű kemikáliákkal teletömött tápokkal etetik, hogy minél rövidebb időn belül minél nagyobb mennyiségű tejet “termeljenek”. Ez üzlet. Üzlet ahol a profit számít, hogy vegyél minél többet és a versenyt tartani kell, nincs az állatoknak ideje a maguk “tempójában” vegyszermentes füvet rágcsálni, majd utódokat nemzeni, a pici borját táplálni… Nem akarok kitérni most az etikai és állatvédelmi stb dolgokra, aki ismer tudja, hogy nagy állatvédő vagyok. Mindössze csak arra akarnám felhívni a figyelmet, hogy ez a tej már nem a nagyanyáink tehenének a teje. Aki rákos volt vagy komoly veszély áll fenn, hogy az lesz az igenis gondolkodjon el ezeken és fejezze be a tejivást, a sajt evést mert igenis van élet tejtermékek nélkül. Isteni ételeket lehet készíteni zabtejjel, zabtejszínnel, soyatejjel, mandulatejszinnel, kókusztejjel, ráadásul ezek tényleg tele vannak vitaminokkal ásványi anyagokkal.  Az alábbi táblázat segítségül összefoglalva mutatja az adatokat a tejre és a tejalternatívákra:

tej

Kis segítség az angolul nem beszélőknek: Milk-tej, whole milk-normál magas zsírtartalmú tej, almond-mandula, coconut-kókusz, rice-rízs, hemp- kendermag, oat-zab, carbohydrate-szénhidrát, fat-zsír, sodium-só, dietary fiber-élelmi rost, sugar-cukor, protein-fehérje.

Egyértelműen lehet látni, hogy a sokat emlegetett magas kalciumtartalma a tejnek azért nem annyira kiemelkedő különösen ha összehasonlítjuk a mandulával vagy a kókusszal.

Rengeteg tanulmány született az utóbbi években a tej ártalmas hatásairól az emberi szervezetre. Másik legjelentősebb betegség az allergia amit már bizonyítottan a tej okoz mivel az emberi emésztőrendszer nem a tehéntejre van kitalálva. Elbír vele ideig óráig de nem tudja 100%osan megemészteni a tejet. Emiatt hosszú évek alatt és évek múltán egyre több allergiás megbetegedés jelentkezik, jellemzően irritábilis bélszindróma, ekcéma és egyéb allergiás bőrbetegségek, ezeknek mind mind az évek alatt legyengült és folyamatosan kiemelkedő igénybevételnek kitett immunrendszer károsodása az oka. Mivel ez a blog a rákról szól nem megyek bele ezekbe a részletekbe. Szerencsére már rengeteg nagyon jó és megbízható szakirodalomhoz lehet hozzájutni ha valakit részletesebben érdekel ez a téma. Ugyancsak ha valakit érdekelnek a fent leírtakhoz kapcsolódó referenciák írjatok emailt a dkeblog.a.rettegett.betegseg@gmail.com email címre és szívesen elküldöm emailen.

Itt a vége, fuss el véle… aki nem hiszi járjon utána 😀

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s