Az utolsó hét kihívásai

almost

Vágtam a centit, már csak 4 sugárkezelés volt hátra. Nagyon akartam, hogy vége legyen pedig önmagában a sugárkezelés teljesen tűrhető volt. A bőröm is jól bírta nem repedezett szét, nem sebesedett, nem viszketett. A bőr piros volt de ha nem látom a tükörben akkor még ez sem tűnt volna fel. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az orvos által felírt “vegyifegyvert” ami a bőr hidratálását volt hivatott szolgálni már régen száműztem és helyette kicsit mentem a magam feje után: aloe vera-t magát a növényt és annak húsos levelében megbújó zseléjét, bio nyers shea vajat és ugyancsak bio kókuszolajat használtam felváltva. Egyszer szóltam el magam a nővérkének, miután minden nap megjegyezte, hogy kivételes a bőröm mert már ilyenkor repedezik meg minden baja szokott lenni de az enyémnek semmi baja az enyhe bőrpíron kívül. Én naív azt gondoltam, hogy egye-fene beavatom a titokba és mikor elárultam neki mit használok az arca előbb fakó sápadt majd vörös lett, a szava elakadt és teljes felháborodásában nem is tudott mit mondani hirtelen. Na hamar levettem, hogy ezt nem kellett volna és gyorsan megnyugtattam, hogy én kis buta persze, hogy a krémet fogom csak használni amit ajánlott, esedezem bocsánatáért. Komolyan aggódtam, hogy ott kap infarktust holott azért ottani felállásban még mindig én vagyok a “beteg”. Eltartott pár percig mire visszarendezte az arcát a megszokott kedves mosolygós nővérkésre.

Szóval a bőröm rendben volt. Nem úgy én magam. Az utolsó héten sikerült bekapnom egy eléggé makacs felsőlégúti vírust. Egyik reggel torokfájás, majd estére már magas láz ami tombolt 2 napig és a visszamaradt nátha. Semmi gond: gyömbér, fokhagyma, méz, nagy dózis C vitamin azonnal hadrendbe állítva és a 3. nap reggelére kutya bajom nem volt. Szerencsére simán lezajlott az egész. A probléma nem is ezzel volt, hanem a már hetek óta fennálló hol erősebb hol gyengébb gyomorgörcsökkel, fájdalmakkal. Nem nagyon tudtam mire vélni és elkezdtem megfigyelni vajon kapcsolhatóak e ezek a fájdalmak bármilyen ételhez italhoz. Ilyenkor jönnek azok a dolgok, hogy ételallergia, glutén, laktóz meg mindenfajta modernkori nyavaja. Nutritionistként teljesen tisztában vagyok ezekkel így tudtam mit kell tennem. Pár hetes megfigyelés után aztán azt találtam, hogy egyáltalán nem ételallergiáról van szó. A tünetek teljesen véletlenszerűen jöttek-mentek. Egyik nap ettem valamit amitől fájt a gyomrom, másnap ugyanattól semmi bajom nem volt. Az utolsó héten aztán addig fajult a dolog, hogy pár vizsgálatot el kellett végezni. Minden eredmény jó lett, semmit nem találtak és végül egy dietetikusnál kötöttem ki. Miután megosztottam vele a tapasztalataimat és kizártuk mind a glutén mind a laktóz és egyéb ételallergiás problémákat csak egy maradt a listán. Az a betegség amit akkor diagnosztizálnak, amikor a tünetek nem múlnak de minden más ki van zárva: az IBS avagy irritábilis bél szindróma. Allítólag sok embernél aki kemón ment keresztül ez kialakulhat. Szóval ebben maradtunk és kaptam egy doboz borsmenta olaj kapszulát. Allítólag egy speciális diétán kívül ez a másik ami hatásos holott a betegségnek a mai napig nincs ellenszere. Ugyanakkor még bőven lehetnek a több hónapig tartó kezelések mellékhatásai mivel sokszor majd egy év kell, hogy az ember ezt kiheverje tehát ennek tudatában eldöntöttem, hogy dehogy van nekem IBS-em, szimplán csak ki kell hevernem az elmúlt jópár hónapot. Na ebben is maradtunk magammal. Azért a borsmenta olaj kapszulát mindig magamnál tartom és valóban nagy segítség.

Aztán elérkezett!!! Az utolsó kezelés napja. Hihetetlen volt hogy végre végetérnek a kezelések. Mikor mentem be egyszerűen nem fogtam még fel, hogy holnap már nem kell jönnöm. A kórház már része lett az életemnek a mindennapjaimnak és be kell valljam soha nem mentem be rossz érzésekkel. Sok embert megismertem akik mindig kedvesen fogadtak, orvosok, nővérek ápolók nagyon hálás vagyok nekik a sok segítségért és figyelemért. Olyan otthonosan mozogtam már ott szinte egy nagy család voltunk. Ismerősen köszöntöttek mikor mentem és mindig beszélgettek velem pár szót. Tudom, hogy furcsán hangzik de biztonságot adott az a hely és most kicsit úgy éreztem, hogy kilépek a nagyvilágba és egyedül kell boldogulnom. Az utolsó sugárkezelés után a radiológia dolgozói kedvesen elköszöntek minden jót kívántak én meg megleptem őket egy kis édességgel köszönetképpen. Igen, itt nem szokás pénzt adni sem az orvosnak sem a nővéreknek. Viszont a csokit nagyon szeretik. Megölelgettek és utamra engedtek.

Én pedig izgatottan és kicsit nosztalgikus hangulatban léptem ki a kórház nagy üvegajtaján és csak remélni tudtam, hogy sem az onkológiára sem pedig a radiológiára nem térek vissza soha többet. 8 hónap folyamatos kezelések és kórházbajárások és most vége. Megtettek mindent annak érdekében, hogy kitakarítsuk a rákot a szervezetemből. Egy lelkileg és testileg is nehéz fejezete az életemnek lezárult de a történet még korántsem ért véget. Most rajtam a sor. Öveket becsatolni: a felépülés kemény időszaka következik!

Reklámok

2 thoughts on “Az utolsó hét kihívásai

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s