Lezárult egy fejezet

cel

Befejeztem. Megcsináltam. Vége. A Január óta tartó kemoterápiás kezeléssorozat befejeződött számomra. 6 kemény hónap. Merengve ültem a kezelőszobában, hallgattam az ismerős csipogó hangokat, melyek sorstársaim kemós infúziófigyelő gépeiből jöttek, figyeltem a nővéreket ahogyan egyik betegtől a másikhoz sietve kedvesen teszik a dolgukat, mosolyogtam a mellettem fekvő idős bácsi néha néha áthallatszó horkolásán és őszintén sajnáltam az újonnan érkező betegeket amint félelemmel és látható idegességgel várakoztak életük talán első kemoterápiás kezelésére. Őket figyelve kicsit elmerengtem és eszembe jutott mikor előszőr léptem be ebbe a helyiségbe. Idegesen, félve és izgatottan. Fogalmam sem volt mi vár rám. Hiába magyaráztak el mindent arra ami következett senki nem tudott felkészíteni. Rettegéssel töltött el az infúzióállvány látványa, a sok műszer, a hangok. Most, hogy itt ülök és figyelem a már jól megszokott folyamatot szinte kívülről tudom mikor mi következik, az állvány a haverom lett akivel együtt járunk WC-re, elmosolyodok a gondolatra: persze az embernek akkor kell a legjobban WCre mennie mikor rá van kötve az infúziós állványra. Mikor először ez történt nem mertem kimenni, nehogy megsérüljön a mozgásban a karom benne a csővel, nehogy ne tudjon folyni rendesen a gyógyszer, nem mertem szólni, feszengtem kerestem a helyem, hogy üljek, figyeltem a gépet mikor lesz már vége, a cseppeket ahogy csepegtek, nem igaz, hogy ilyen lassan folyik…. hangosan nevettem mikor a nővérke felfigyelt a kínlódásomra és kedvesen közölte, hogy nyugodtan menjek ki csak vigyem az állványt is. Azóta hetente sétáltunk én meg az állvány, haverok lettünk… igen a csajok sosem járnak egyedül pisilni 🙂

haver

“haverom”

Itt ülök, várok a nővérkére, hogy kiszedje a karomból a csövet, még utoljára. Próbálom elhinni, hogy vége van, nem lesz több kezelés, nem lesz több szúrás, nem figyelik minden egyes rezdülésem, nem lesz több mellékhatás. Nehéz de örömteli. Nagyon is örömteli. Elmosolyodok. Az élet sokszor fordulatos. A mai nap sem úgy alakult ahogy azt vártam. Ha az ember kemót kap mindig résen kell lennie és fel kell készülnie a váratlan helyzetekre….

Nehéz hetem volt. A 11. Taxol utáni 3. napon kezdődött a kálvária. Szívügyeink nem értek véget a 6. hét utáni pihenővel. Légszomj, gyengeség, szédülés és egyre erősödő légszomj. Nem volt erőm de az Univerzum összes oxigénje is kevésnek bizonyult. Nem kellemes érzés. 3 napig ragaszkodtam az ágyamhoz és nem nagyon volt kedvem ellenkezni, mikor az én drága párom visszaparancsolt a felkelési kísérleteimet látva. Az 5. napon ehez a nem éppen kellemes állapothoz erős izom és csontfájdalom is csatlakozott. Nyomorultul éreztem magam. A hatodik napra hőemelkedésem is lett ami nem nagy gond ha az ember fia nem éppen kemoterápián megy keresztül, de itt ezt most komolyan kellett venni.

A 12. befejező kezelés napját megelőző délután éreztem magam először jól és tért vissza az energiám. Az utolsó kezelésre ismét időben érkeztem. Szokásos menet: 11 órakor vérvétel majd egy óra szabadprogram. Délben pedig “szolgálatra jelentkeztem” az Onkológia recepciójánál ahol immár kedves ismerősként üdvözöltek. A recepción dolgozó lány azonnal a nyakamba ugorva gratulált, hogy “kemó-diplomás” leszek ma, megdícsérte a Taxol ellenére azóta is rendületlenül növő új hajamat és érdeklődött mikor lesz a kemó-befejező party. Jókat nevettünk. Majd jött a nővérkém és mehettem remélhetőleg életem utolsó kemojára.

Ami ezután következett az nem volt benne a forgatókönyvben. A véreredményem az elmúlt 6 hónap legrosszabbja lett és színt kellett vallanom: mi történt az elmúlt héten. Miután elmeséltem a dokinak az elmúlt napok történéseit a homlokán a ráncok erőteljesen gyülekeztek. Taxol… Nem bírunk szívügyileg elszakadni egymástól…hiába átkozott egy szerelmi história ez… a dokibácsi azonban most nem a szívemet vette célba a vizsgálatokkal, illetve nem csak azt, hanem a tüdőmet is. Azonnali “festékes” CT vizsgálatot rendelt el. Na itt nekem futottak a ráncok a homlokamra. Mi az a CT vizsgálat? És miért festékes? Hamar megtudtam. Nővérke jött és eddig soha nem látott vastag és hosszú injekciós tűs csövet hozott. Ezt most akkor be kell tenni a vénába, ezen keresztül megy majd be a festékanyag. A lényeg az volt, hogy a CT röntgen alatt egy bizonyos festékanyagot fecskendeznek majd a vénába és így a véráramba hogy teljes részletességgel lássák a felvételeken a vérlemezkéket és a véráramot is úgy a szívben mint a tüdőben. Csodás… A tűtől már rég nem félek, annyi szurkálást kaptam a jobb vénáimban az elmúlt 6 hónapban (a bal kezem ugye tabu a nyirokmirigy műtét miatt), hogy már fel sem tűnik HA NORMÁL MÉRETŰ TŰVEL CSINÁLJÁK….  de ez nem az volt. És a sok vérvétel meg kemó után már szinte működő vénám sem volt. Háromszor próbálták betenni a vastag tűt a csővel. Nem sikerült. Be kell valljam láttam a csillagokat pedig csukva volt a szemem…. a vénáim fájdalmasak voltak az elmúlt hetek kezeléseitől. Aztán negyedszerre sikerült. Betették.

vena2

a festékes cső a karomban…

Jött a CT amit én csak nagy fánknak hívok… a gép engem egy fánkra emlékeztet

ct

CT Scanner

Doki néni elmagyarázta mi fog történni és felhívta a figyelmemet, hogy amikor a festéket inditják a vénába (fekve a karomat a fejem fölé kellett emelni és a vénámból kiálló csőre rácsatlakoztattak egy “tartályt” amiben a festékanyag volt és ami adagolta azt a vénába), ne lepődjek meg hirtelen forróság érzetem lesz de ez elmúlik hamar. Persze, nem lepődök meg… én már semmin… jöhet. Gép elindult és pár perc múlva doki néni hangszórón szólt, hogy no akkor eksön van megy a festék. Abban a pillanatban tudtam, hogy bepisiltem. Nem, nem metaforikusan, szó szerint. Elöntött a forróság odalenn de teljesen. Épp szidtam magam, hogy ennyi eszem van, világos farmerben nem megyünk vizsgálatra, miért nem vettem legalább fekete gatyát, mikor éreztem, hogy “hip-hop jön Vuk”…. a forróság a torkomból tört felfelé. Ezt nem hiszem el….. 6 hónap alatt nem hánytam egyszer sem a kemótól erre most egy CT vizsgálaton egyszerre hányok és pisilek be…. kész voltam. Szerencsére Vuk ahogy jött ment is és nem hánytam, de az érzés nagyon valós volt. A vizsgálatnak vége lett én meg nem mertem megmozdulni. Kérdezte a doki néni, hogy na jött a forróság érzés? Nem mertem neki megmondani, hogy nem csak az érzés jött, bár a vizsgálat előtt határozottan állította, hogy ez CSAK érzés higgyem el nem pisilek be. Úgy totyogtam ki a vizsgálóból mint kacsa a jégen és egy célom volt csak minél hamarabb bejutni a WCre. Igaza volt…. csak az érzés jött semmi más. Így a farmerom száraz és foltmentes maradt. Azért a fánk gép tetszett, el is határoztam ha kapok ma kemót akkor hazafelé betolok egy jó cukros fánkot (hogy miért csak akkor? mert a cukor ugye rákkeltő de a kemó még megoldja 🙂 )

Mikor visszaértem az onkológiára a doki már várt. Az én orvosommal együtt megnézték az eredményt és konzultációt tartottak. Határozott egyhangú döntésük pedig az volt hogy itt a vége. Elég kemoterápiás gyógyszert kaptam már. A szervezetem telítődött és kockázatosnak találták a 12. Taxolt. Mint megtudtam a kezelések mennyisége úgy van megállapítva az erős szereknél, hogy van “ráhagyás”. A Taxol erős gyógyszer különösen ACvel együtt és kevés ember tudja végig csinálni a 12 alkalmat. Az onkológus főorvos az én esetemben a 12.kezelésben több veszélyt mint előnyt látott így nem javasolta már. Én meg nem vitatkoztam vele 🙂 Itt a vége. Hatalmas vigyorral az arcomon hallgattam a tudományos magyarázatokat és csak egy dologra tudtam gondolni: vége van 🙂

Az ember sosem tudja mit hoz egy adott nap mikor felkel reggel. Készen kell állni a váratlanra. Semmire sincs garancia de a dolgok jól is alakulhatnak. Számomra jól alakultak. Persze el kell telljen egy kis idő míg a kemoterápiás kezelés romjaiból felépülök de a nehezén már túl vagyok és ez hatalmas erőt ad ismét. S hogy mit tanácsolok a most kemót kezdő sorstársaimnak? Legfőképpen azt, hogy végig lehet csinálni. Tartsanak ki mert vége lesz egyszer. Tartsanak ki mert olyan erő van bennük amiről eddig nem is tudtak. Lesznek nehéz napok, nagyon nehéz hetek, de maradjanak pozitívak és tudatosak, tudják mi miért történik. Minden napban találják meg és éljék meg a boldog és vidám pillanatokat, mert azok ott lesznek csak észre kell őket venni. És végül de nem utolsó sorban bízzanak magukban, az erejükben és abban, hogy bármire képesek csak akarniuk kell.

Egy fejezet lezárult. Ideje, hogy felkészüljek a következőre, az utolsóra. Most 3 hét szünetet kaptam, hogy kipihenjem a kemót, hogy aztán újult erővel belevágjak életem sorsfordító betegsége legyőzésének utolsó nagy csatájába, egy 7 hétig tartó napi gyakoriságú sugárkezelésbe.

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s