Taxolos szívügyek

sziv

A helyzet az kedves Olvasó, hogy most szó szerint szívügyekről fogok írni. Szívügyeimről a Taxollal. Hosszas – hat hete fennálló – szoros bizalmon alapuló és néha megterhelő kapcsolatunk ahhoz a ponthoz érkezett, hogy szüneteltetni kellett. Na de kezdjük ezt a nem éppen rószaszín felhős történetet az elejéről.

A 6. kezelés utáni héten a kezelés utáni 3. naptól egyre fokozódó légszomj és szív környéki furcsa nyomás néha tompa fájdalom színesítette napjaimat. A szokásos napi sétáimat többször kellett félbeszakítanom, mert egészen egyszerűen elfogyott a szusz és kvázi darabonként kellett magam összeszednem. Alapjában véve egy eléggé sportos és fit emberke vagyok, így komolyan dühíteni kezdett ez az egész erőtlenség. Annál is inkább mivel pont ezen a héten határoztam el, hogy újra elkezdek kocogni (a futásról még álmodni sem merek egyenlőre).  A 6. kezelés előtti héten már voltak ilyen tüneteim de nagyon kevés alkalommal így nem igazán foglalkoztam vele. A múlt héten viszont elég komolyan aggódni kezdtem mindamellett, hogy bosszús voltam a helyzettől.  Vasárnap életemben először határozottan nem volt kedvem másnap a kórházba menni. Nyűgös voltam és fáradt, valamint ugyancsak életemben először a tűszúrás gondolatára összeszorult a gyomrom. Ennek oka volt főként az egy héttel korábbi kálvária a vénáimmal. Hamarosan megtapasztaltam, hogy a megérzéseimre nem árt odafigyelnem.

Hétfőn gyönyörű napos meleg idő volt. El is döntöttem, hogy korábban elindulok a kórházba, hogy kicsit legyen időm még előtte a városban sétálni nézelődni. Szeretem ezt a várost, mindig színes és vidám. Így is tettem. Jól esett a séta és az általában két buszos utamat a kórházig aznap egy busszal tettem meg, mivel úgy döntöttem, hogy az út második felében sétálok. A Taxol kezelésekre az utóbbi hetekben egyedül megyek be és a párom jön értem mikor végzek. Én javasoltam neki ezt, mivel nagyon élvezem a buszos-sétálós önálló túrákat a városban és jól esik ilyenkor egy kicsit a normális életem illúzióját visszakapni. Hozzátartozik ehhez az is, hogy jól érzem magam, mivel a legtöbb mellékhatás már vasárnapra elmúlik, így hétfőn reggelente semmi bajom sincs. A kezelések után viszont bármi lehet, így abban maradtunk, hogy mindig jön értem. Nehezen de beleegyezett ebbe a verzióba, megértem persze, hogy aggódik. Úton a kórházba miközben sétáltam újra jelentkeztek a kellemetlen tünetek. Nem annyira durván mint az azt megelőző napokban de nem volt kellemes. Tudtam, hogy ez már nem játék, mindenképpen meg kell ezt beszélnem a dokival ma. Minden egyes tájékoztató füzetben, leírásban, kezelési naplóban felhívták a figyelmemet arra, ha ilyen jellegű tüneteim vannak tartósan akkor szólni kell, mivel a kemoterápiás gyógyszerek károsíthatják a szívet.

Szokásos vérvétel után volt még egy óra szünetem majd délben felmentem az Onkológiára és bejelentkeztem a 7. koktélomra. Persze benn már ismerősként köszöntenek, mindenki mosolyog, megbeszéljük az időjárást, aláírom a biztosítási papírt majd mehetek a szép kényelmes bőrfotelemet elfoglalni ahol az aznapi Taxolt majd megkapom. Jön a nővérke, súlymérés, vérnyomás és pulzusmérés és a kérdezz-felelek. Ez minden egyes kezelés előtt így történik: hogy vagyok, van e panaszom, mellékhatások, múlt hét tapasztalatai stb. Na és ekkor elmeséltem neki a történéseket. Össze is futottak a ráncok a homlokán majd vadul jegyzetelt és a végén közölte, hogy szól az orvosnak aki megvizsgál. Közben a másik nővérke jött és előkészítette az előkezelést: bekötötte az intravénás infúziót majd a mellékhatások megelőzésére kitalált gyógyszer elkezdett lecsöpögni szépen ahogy kell. Megjött az éppen ügyeletes onkológus orvos és részletesen kikérdezett a tünetekről. Majd hosszasan megvizsgált. Mikor végzett mondta, hogy ezeket a tüneteket mindenképpen ki kell vizsgálni és amíg nincsenek meg az eredmények a Taxolt felfüggesztik. Mondtam neki, hogy rendben van persze én is szeretném tudni mitől vannak. Jött a nővérke és leállította az előkezelést mondván, hogy a Taxol ma érdeklődés hiányában elmarad. Örültem neki, hogy komolyan veszik és a végére akarnak járni és mivel alíg múlt dél gondoltam, hogy pár óra múlva végzünk is és mehetek a dolgomra.

Ekkor a doki visszajött és közölte, hogy szeretnék ha benn maradnék a kórházba éjszakára, mert 24 órás megfigyelésre szívmonitort kapnék a kivizsgálások részeként. Elmondta, hogy mivel az AC után rögtön kezdtük a Taxolt, a tünetek fényében fenn áll annak veszélye, hogy a szívem károsodott és ez okozza a tüneteket. Több forgatókönyv van erre az esetre de előbb ki kell deríteni mi a helyzet és ehhez minden vizsgálatot mint EKG, ultrahang, terheléses teszt valamint 24 órás szívmegfigyelés el kell végezni. Én csak ültem és próbáltam megemészteni amit hallok. Sok mindenre készültem de arra nem, hogy ma a kórház vendégszeretetét kell élvezzem nem beszélve a szívkárosodás gondolatáról. Na neeeee… Pillanatra végig futott bennem, hogy mi a fenének nyitottam ki a számat és beszéltem a tünetekről. De tudtam legbelül, hogy szólnom kellett. Lassan két hete volt már ez hol erősebben hol gyengébben, a pontot az i-re a mai idejövetelem tette fel. Igenis el kell mondani ha bármi szokatlan tünet van. A kemó nem játék és ez nem egy nátha. Bármi lehet a jelentkező tünetek oka, akár maradandó károsodással is. A doki várakozóan nézett rám és én halkan ki tudtam nyögni egy igent arra, hogy persze maradok és csináljuk.

A nap innen már kissé felgyorsult. Fél óra mulva már a kardiológián voltam és EKGt valamint ultrahangot csináltak. Lenyűgözve figyeltem ismét a modern korszerű gépeket ahol láttam a szívemet a monitoron ahogy dolgozik, láttam a ki-be áramló vért, hihetetlen volt, hogy az ott az én szívem. Ahogy néztem milyen kemény munkával működteti a testemet csendben fohászkodtam, hogy csak ne legyen semmi baja…Ezután a terheléses teszt következett. Mivel az edzőterem közelébe sem mehetek mióta a kemó tart, határozottan feldobott a futógép gondolata. Ha már az edzőterembe nem mehetek futni akkor a kórház gépét használom 😀 15 percet kellett a gépen töltenem. Először sétáltam majd egyre gyorsabb lett a tempó az utolsó 3 percet már komoly futással töltöttem. A doki szólt ha nem bírom jelezzem és leállunk. Eszem ágában sem volt jelezni. Nagyon élveztem, hogy végre futok! Közben a gép jegyzetelt és nyomtatott. Mikor ennek is vége volt visszamentem az Onkológiára és nem sokkal később jött a nővérke aki a szobámba kísért. Közben a párom behozta pár cuccomat, szegény ő is lefagyott mikor megtudta, hogy benn kell maradnom. De egyetértett azzal, hogy a végére kell járni ennek.

Mikor a nővérke beengedett a szobába igen kellemes meglepetés ért: a szobában csak egy ágy volt, nekem 🙂 Nem kellett osztoznom senkivel plusz saját fürdőm és WCm volt. Ismét hálás voltam a biztosításomért. A kényelem és a nyugalom teljes volt. Nem sokkal később jött az osztályos orvos és megkaptam a 24 órás szerkezetet. Ez úgy nézett ki, hogy 8 érzékelőt tettek a mellkasomra és hasamra és ennek a vezetékei egy eszközbe – amit én csak walkmannek hívtam – futottak össze. Ezzel kellett így együtt élnem a következő 24 órában. Az éjszaka trükkös volt. Lévén, hogy én hasonalvó vagyok az alvás mint olyan luxus lett, ugyanis folyton azt néztem, hogy nem mozdultak e el az érzékelők valamint megvan e még a walkman, nem e esett le a földre és tettem tönkre egy laza fordulattal. Sikerült rekordmennyiségű kb 2 órát aludnom. Másnap szinte minden órában jött valaki: hol nővér, hol orvos aztán hozták a kaját majd megint nővér és megint orvos. Mivel teljesen jól éreztem magam nagyon nehéz volt nyugton az ágyban maradnom. Kora délután bejött a főnővér és mondta, hogy most fogják átnézni az orvosok az összes eredményt de lehet, hogy még egy 48 órás tesztre maradnom kell. Mivel már eléggé mehetnékem volt és a dokival különben is abban egyeztünk meg, hogy egy éjszakát maradok kissé zokon vettem ennek még a gondolatát is. Persze lehiggadtam és emlékeztettem magam, hogy ha úgy döntenek maradnom kell akkor annak komoly oka lesz. De reméltem, hogy nem lesz semmi oka.

Kb 5 óra fele jött az orvos és én feszültem figyeltem rá, hogy minden egyes szavát pontosan megértsem amit a saját anyanyelvén – és nem az enyémen – mondott. A tesztek nem mutatnak semmilyen károsodást a szívemen. Úgy megkönnyebbültem, hogy a lezúduló sziklák moraját csak azért nem hallotta a doki, mert egy tengerparti országban és városban – ahol a tenger a hatalmas sziklafalakat mossa – élve ez a fajta moraj már fel sem tűnik neki 🙂 Hát ez óriási hír. Mit bánom én ha fulladozok csak tudjam, hogy nincs baja a szívemnek. A többi nem érdekel. Elmondta, hogy a tüneteket a Taxol okozza valamint az, hogy Január óta két hete volt először, hogy nem szedtem szteroid tablettákat (és azóta sem szedek már). A szervezetem kissé kimerült a Január óta tartó kezelések miatt így ez a hét szünet, a következőt meg meglátjuk. Mindenesetre folyamatosan figyelnem kell ezekre a jelekre és ha rosszabbodik azonnal jönnöm kell vissza. Majd kimondta a varázsszót: mehetek haza 🙂

Szóval így esett meg, hogy erre a hétre “kimenőt ” kaptam: nincs sem taxol sem mellékhatás, regenerálódok…. és élvezem:-) Van erőm, energiám és semmi új meglepi mellékhatás nincs. A vénáim is talán jobb formában lesznek hétfőre. Igaz, így most egy héttel tolódik a kemó graduation bulim de hát nem bánom, mert valóban szükségem volt erre a szünetre. A szakítás azonban nem tart sokáig, mert hétfőn folytatódik a szoros bizalmon alapuló és néha megterhelő kapcsolatunk a Taxollal 🙂

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s