Kemo – Mellékhatások

chemio

Bevallom ez volt eddig az a poszt amit a leghosszabb ideig írtam és többszöri nekifutásra sikerült csak megírnom. Az oka pedig nem más, mint az emlékek… az emberi agy nagyon összetetten működik: mikor ezt a posztot írom, már a 3. ACn vagyok túl és pechemre rögtön a kezelés hetén kezdtem el írni amikor is tetőznek a mellékhatások. Ahogy írtam többször abba kellett hagynom, mert az emlékek hatására elviselhetetlen hányinger tört rám. Ma ott tartok, hogy már az alább betett fotók láttán azonnali hányingerem lesz. Ez a mostani a negyedik nekifutásom az elmúlt két hétben de ma be fogom fejezni és ha olvassátok akkor valóban be is fejeztem:-) Na de kezdjük az elején.

Mint azt már említettem a kezelés napján a gyanútlan betegnek un. előkezelést adnak ami nem más mint szteroid tabletta valamint hányás csökkentő gyógyszerek. Én is megkaptam a magam kis adagját amitől az ég világon semmi panaszom nem volt a kezelés alatt. Nem is panaszkodtam. Az első kezelés után kb. este 7 órára értünk haza és mivel szép listát kaptam a következő 3 napban beszedendő gyógyszerekről így egyből a helyi Gyógyszertárba is vezetett az utam. A tudattól, hogy túl vagyok az első kezelésen és teljesen jól vagyok valamint persze a szteroidoktól feldobva széles jókedvvel mentem be a Gyógyszertárba, ahol a gyógyszerész miután meglátta a szép listámat majd engem amint ott fitten és vigyorogva nézelődök, nem hitte el, hogy én épp az első kemó kezelésről jövök. Mit ne mondjak én sem 🙂 Annyi energia volt bennem, hogy miután felmarkoltam a következő 3 napi adag szteroidokat és 4 (!) különféle hányáscsillapítót még elmentem egyet sétálni úgy 1,5 órára. Nem bírtam a fenekem maradni. Semmi bajom sem volt. Séta közben még mondtam is a páromnak, hogy na ha ennyi a kemó akkor semmi gond nem lesz. Rám még ez sem hat. Haha. Azért valahol egy hang ott duruzsolt a fejemben, hogy rendben rendben, hogy nincs semmi panaszom de mégis miért várnak akkor 3 hetet két kezelés között? Nagyon hamar megtudtam én is miért….

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy vízben fekszek. Egészen pontosan a saját izzadtságomban. A fejem zsong, szédülök és egy teljes rókacsalád ül a fejemen: brutális és értsd szó szerint brutális hányingerem volt. Soha életemben nem éreztem ilyet. Még a terhességem alatt sem pedig én extrém hányós kismama voltam majd 6 hónapig mindennapos reggeli rosszullétekkel. De az a hányinger semmi volt ehez képest. Hányni viszont nem tudtam. Azt a gyógyszerek akadályozták ami egyfajta elővigyázatosság is, hogy ne száradjon ki a beteg. De őszintén megmondom nem tudom melyik lett volna a jobb. Borzasztóan rosszul voltam. Kivonszoltam magam a fürdőbe gondoltam hátha jön a kis Vuk és jobban leszek utána…nem jött. Nem is emlékszem, hogyan kerültem vissza az ágyamba. Reggelig kínlódtam, csak háton tudtam félig ülő helyzetben valahogy lenni és már a kimerültségtől bóbiskoltam el de a rókák nem hagytak sokáig aludni.

Kemó 2. nap: aki valaha ezen keresztülment az tudja, hogy a kemoterápiás kezelések legnehezebb napja a másnap. Pont mint egy jól sikerült éjszakai ivászatos buli után 🙂 Csak ez nem múlik el olyan hamar. Nekem az első kezelés utáni másnap volt egész eddigi életem legmélyebb pontja: 2 egész órámba telt, hogy a másfél méterre lévő villanykapcsolóhoz eljussak és le is kapcsoljam. Ez nem vicc! Na de kezdjük az elején. Azt már jó előre elhatároztam, hogy lesz ami lesz én próbálom tartani a napi ritmusomat. Ez abból állt, hogy nem fekszek egész nap az ágyban, hanem igenis felkelek, mosakszok, felöltözök, beágyazok és próbálok valami rendszert vinni a mellékhatásos napjaimban is. Szép gondolat volt:-) Viszont már annál a résznél elakadtam, mikor fel kellett volna kelni. Agyban megvolt de a végtagjaim mintha nem is hozzám tartoztak volna. Nulla energia. A következő komoly kihívás a gyógyszerek bevétele volt. Próbáltál már úgy bármit is a szádba tenni, hogy közben egy végeláthatatlan rókafalka ül a fejeden? Miután párom ágyba hozta nekem  – na nem a reggelit arról aztán végképp álmodni sem mertem, hogy ma eszek is 🙂 – a gyógyszereket, egy jó fél órán át próbáltam az agykontroll különféle technikáit segítségül hívni, hogy valahogy le tudjam nyelni a bogyókat és a rókák ne fussanak el velük…Sikerült. A szteroidok szerencsére viszonylag rövid időn belül hatottak és egy kicsit jobban éreztem magam ami abból állt, hogy pár róka már nem igényelte tovább a társaságomat így a hányingerem alíg észrevehetően de enyhült. Ezen felbuzdúlva gondoltam lemegyek a konyhába és megpróbálkozok az evéssel de amint felálltam remegve és levegő után kapkodva estem vissza az ágyra. Sajnos ismét csak agyban működött a terv. Feladtam. Maradok az ágyban. Nem voltam képes semmire. Feküdtem és próbáltam túlélni a napot. Egész délelőtt folyamán egy darab banánt voltam képes karikánként megenni minden egyes falat után erősen koncentrálva, hogy maradjon benn. Benn maradt. Aztán jött a lámpás sztori: reggel még szürkület volt így fel lett kapcsolva a tőlem alíg másfél méterre lévő állólámpa. Párom közben elment itthonról elintézni valamit így én egydül maradtam és mikor kivilágosodott, szimplán le akartam kapcsolni a lámpát. A reggeli gyógyszerek és két karika banán után gondoltam elég energiám lett ehez a mutatványhoz. Tévedtem. Nem volt erőm. A kezem mozdítása már annyi energiát vett ki belőlem, hogy csak kapkodtam a levegőt. Feküdtem az ágyon és bámultam a villanykapcsolót. Gyüjtöttem az energiát hogy most felkelek, odamegyek és lekapcsolom. Majd 2 órán át tartott de sikerült. Valóban ez volt életem mélypontja…. Ettől csak jobb lehet 🙂

Miután szinte egész nap csak feküdtem, délutánra egy kicsit össze tudtam szedni magam annyira, hogy fel is keltem és kimentem a konyhába. A rókák egész nap velem voltak a hányinger nem enyhült. Viszont éhes voltam ami nem csoda mert addig egy banánt ettem csak. Tudtam enni egy kis levest és ahogy elkezdtem enni egyre jobban megkívántam. Jól esett és nagyon örültem ennek az érzésnek. Még a vörösbundások sem tudtak akkor kizökkenteni:-) Viszont attól a kis levestől olyan hihetetlen erőre kaptam, hogy éreztem szinte ahogy megtelik energiával minden porcikám. Ez egy nagyon fontos felfedezés volt: enni kell. Akkor is ha nem esik jól mert utána jól fog esni. És lesz energiám. Tudom, kedves Olvasó banálisan hangzik ez így mind de hidd el ezek akkor nagy dolgok voltak. Álmomban nem gondoltam volna soha pl. hogy egy fél szelet vajas kenyér mekkora energiát képes adni! Figyeltem a testemet, a reakciókat és a mellékhatásokat és jegyzeteltem. Szó szerint egy kis füzetbe. Azért, hogy tudjam mikor mire számíthatok és mit kell tennem, hogy jobban legyek. Ez a kis füzet lett az én kemo – túlélő noteszem. Az első titok pedig ez volt: minél hamarabb egyél, ahogy felkeltél! Az étel adja az energiát! (Igen én is tanultam ezt az iskolában és tudtam is. De ennyire még soha életemben nem ÉREZTEM)

Túléltem az első mellékhatásos napot. Kemény volt. Az ételtől olyan erőre kaptam, hogy este fél órát még sétáltunk is a párommal, ami ugyancsak szigorú fogadalmam volt: minden nap ki kell menni a levegőre és mozogni. Kettes fontos szabály! Bevált. Való igaz a mozgás még több energiát ad. Estére már igazi embernek is éreztem magam és roppant büszke voltam magamra, hogy végre kikeltem az ágyból és még sétáltam is. Határozottan jobban lettem a friss levegőn és ugyan akkor még az éppen járni tanuló kisbaba is fénysebességgel húzott volna el mellettem, de örültem, hogy működnek a lábaim.

A következő 2 nap nagyjából hasonlóan telt: brutál erős hányinger, gyengeség, szédülés, heves szívdobogás és légszomj. Viszont ügyeltem arra, hogy rendszeresen egyek még ha csak egy keveset is amitól rendre erőre kaptam. Amikor az embernek masszív hányingere van nem könnyű eldönteni mit is kellene ennie így én azt a stratégiát követtem, hogy amit megkívántam azt ettem. Nem volt nagy a választék. Általában sima zöldséglevest ettem és vajas kenyeret. Ezekben a napokban a vajas kenyér a legjobb barátom lett.

Eltelt az első 3 nap a kezelés után amikor is nem volt több szteroid tablettám. A 3. napra már egészen embernek éreztem magam és minden olyan percnek örültem amikor a hányinger csak egy picit is megszűnt…max fél percre. Viszont a 4. naptól ahogy már nem szedtem semmit újult erővel törtek rám a mellékhatások. A hányinger újra elviselhetetlen lett bár hányni nem tudtam továbbra sem. Csillapító gyógyszerek voltak azzal az utasítással, hogy szükség esetén lehet szedni. Megfogadtam, hogy próbálom átvészelni anélkül, hogy vegyek be belőlük, így is épp elég szer van már bennem. Inkább a vitaminjaimat és enzimeket (ezekre egy másik posztban részletesen ki fogok térni mivel komoly és kidolgozott stratégiám van) növeltem és bíztam abban, hogy ha megtámogatom a szervezetemet akkor hamar túljutunk “együtt” ezen a nehéz időszakon. A stratégia működött. Az 5. napra jobban lettem és a 6. napon már egészen jól voltam. Visszajött az étvágyam és ezzel az energiám is.

A kemoterápiás kezelések során “szigorú” órarend van a következők szerint: A kezelés első 3 napja a legnehezebb ekkor ürülnek a toxinok, azok a “segédanyagok” amelyek kellenek ahoz, hogy a gyógyszer eljusson a rendeltetési helyekre viszont onnantól már feleslegesek és mérgezőek. Emiatt rengeteg folydékot kell inni, hogy mihamarabb “átmossuk” a szervezetet és ezek az anyagok ki tudjanak ürülni. Ezekben a napokban nagyon elővigyázatosnak kell lenni és mindenféle higiéniás előírást a család többi tagjával szigorúan be kell tartani, mivel egy közös pohárhasználat is komoly problémákat okozhat. Egy egész egyszerű példával élve: ha éjjel úgy megrohannak a rókák úgy, hogy jön a kis Vuk (gyk: hányok) akkor az ágyneműmet tilos együtt mosni más ruhákkal. Innen már el tudod képzelni kedves Olvasó miért kell 3 féle szteroid tablettát szedni ezekben a napokban.

A “ciklus” – ahogy hivatalosan is nevezik a kemoterápiás kezelés időszakát az első kezelés napjától a következőig kezelésig – 8. napjától a 10. napjáig jut el a szer oda, hogy masszívan roncsolja a csontvelőt, ami felelős a fehérvérsejt képzésért. Ezáltal az immunrendszer a mélypontra kerül. Ezeken a napokon a fertőzésveszély a legmagasabb így ekkorra kell tervezni a szobafogságot -na nem mintha az ezt megelőző napokban annyira virgonc lettem volna. Ugyancsak ebben a pár napban tapasztaltam egy igen kínzó és kellemetlen mellékhatást, egy olyan erős izom és bőrfájdalmat a nyakamon és vállaimon ami érdekes módon egy elég erős zsibbadtság érzéssel párosult. Amikor megérintettem ezt a területet szinte érzéketlen volt az egész de mégis ahogy a ruha hozzáért iszonyúan fájt, lüktetett. Ezzel egyidejűleg fájt az izom is pont úgy mint egy kiadós edzés utáni izomláznál. Az egész eléggé abszurd volt ahogy a zsibbadtság már már érzéketlenség keveredett az igen erős fájdalommal. Sajnos ez is “természetes velejárója” a kemoterápiának aminek oka, hogy a szerek az idegekre, idegvégződésekre is hatnak. Ezáltal a végtagok zsibbadhatnak és a test különböző pontjain jelentkezhet zsibbadás illetve fájdalom. Ez a mellékhatás nálam nem tartott tovább két napnál. Ami még nagyon komolyan megnehezítette az életemet az a felerősödött szaglás és eltorzult ízérzékelés. A szagokat olyan szinten “felnagyítva” éreztem, hogy attól a pillanattól fogva figyelek oda jobban, hogy a kutyámat ne érje sokként ha véletlenül a WC ajtaja nincs rendesen bezárva…Mondanom sem kell ez az “új élmény” nem könnyítette meg a hányingerrel való küzdelmemet. Mint ahogy az eltorzult ízérzékelésem sem. A családomnak érdekes napjai voltak a főztömmel arról nem is beszélve, hogy mindent 3x annyira sóztam meg, hogy legyen valami íze. A 11-12. naptól lassan újraépül az immunrendszer és a 14-15. naptól már egészen jól érzed magad.

Hajhullás: az emberek 99 %-a amikor meghallja a kemoterápia szót először a hajhullás jut eszébe róla. Joggal. A hajhullás az első kezelést követő két hétre esedékes. Nem csak a hajhullás hanem a szőr hullás is. Még mielőtt ezt az élményt megtapasztalhattam volna találkoztam pár emberrel aki ugyanúgy átment a kemón és mind egyöntetűen azt mondták, hogy percre pontosan két hétre kihullott a hajuk. Azért ezen akkor mosolyogtam. Persze. Percre pontosan. Hát most azon mosolygok miközben ezt írom, hogy hogy mosolyogtam akkor ezen….merthogy valóban szinte percre pontosan két héttel az első kezelés után ki is hullott. A hajhullásnak viszont egy külön posztot tervezek, mivel ez a szakasza az életemnek – hiába tudtam, hogy ez be fog következni és készültem is rá – számomra is meglepő módon egy érzelmi, önismereti és elfogadási hullámvasútként jellemezhető a legjobban.

A kezelés utáni 3. hét nagyon jó volt. Semmi mellékhatás. Éltem a normális életemet annyi különbséggel, hogy az aktív sportot fel kellett függeszteni mivel sokszor egészen váratlanul tört rám heves szívdobogás és tompa fájdalom ami ugyancsak sajnos az egyik nem kívánt mellékhatás. Ettől eltekintve viszont vidám voltam és aktív. Élveztem minden egyes percét annak a hétnek mert tudtam, hogy hamarosan az egész kezdődik elölről…és megint..és megint egészen pontosan még 15-ször.

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s