2015 DECEMBER

Glendalough-winter

December. Egyik kedvenc hónapom az évben. Imádom a karácsonyi készülődést a karácsonyi dekorációkat szerte a városokban, a karácsonyi marketeket és szimplán imádom a karácsonyfákat. A December 2015-ben nagyon sokat segített a gyógyulási folyamatomban. A néha borongós gondolataimat elterelte az ünnepi készülődés, a válaszkeresést abbahagytam és elfoglaltam magam a karácsonyi készülődéssel. A műtétből teljesen felépültem és teljesen jól éreztem magam. Visszamentem dolgozni és nagyon élveztem a pezsgést ami újra körül vett. A multicégek nagyon jól értenek hozzá, hogyan csempésszenek karácsonyi hangulatot a mindennapokba. Készültünk karácsonyi partira, karácsonyi céges ebédre valamint különböző társas eseményekre. Egyetlen bánatom a Decemberben az volt, hogy az előre nem látott eseményeknek köszönhetően nem tudtunk hazautazni a szüleimhez, testvéremhez valamint a kiskutyámhoz ahogy azt eredetileg elterveztük. Sajnos mivel még mindig nem tudtam, hogy milyen kezelések várnak rám és mikor kell kezdenem őket le kellett mondani az utazást. Talán hosszú évek óta az első Karácsonyom várt rám amit nem utazással töltöttem. Kiváncsi voltam milyen lesz. Semmi különöset nem terveztünk. Pihenni együtt itthon a kis családommal, jókat enni, jó filmeket nézni és barátokkal találkozni.

December második hetében kellett volna találkoznom eredetileg az onkológussal viszont az időpontot két nappal a találkozó előtt módosították mivel az eredmények még nem érkeztek vissza Amerikából. Így az időpontot áttettük December 21-re. Vegyes érzelmeim voltak de őszintén megmondva kicsit örültem is mivel egyre inkább biztossá vált hogy még lesz egy kezelésektől mentes nyugodt Karácsonyom. EZ a gondolat annyira feldobott, hogy teljesen el is feledkeztem az elkövetkezendő két hétre a betegségről. Teljes gőzzel terveztem karácsonyra, dekorációk, karácsonyi események, mézeskalács sütés a lányommal…imádtam. Nagyon jó hangulatban teltek a napok és nagyon jól éreztem magam. Lakást dekoráltunk, karácsonyi marketekre mentünk, készültem a céges partira szuper és vidám időszak volt. Minden egyes nappal energiát és erőt kaptam ahhoz, hogy még több erővel nézzek szembe majd azzal ami rám vár. Én pedig alaposan megbecsültem minden egyes nevetést, mosolyt, jókedvet és raktároztam gondosan.

Aztán eljött a nap mikor mennem kellett a kórházba December 21én és beszélnem kellett az onkológussal. Persze vegyes érzelmekkel mentem be de nem féltem. Alapjában véve nyugodt voltam és jókedvű és olyannyira jól éreztem magam közérzetileg, hogy nem igazán értettem miért is vagyok itt. De persze tudtam az eszemmel és arra koncentráltam, hogy pontosan megértsek mindent amit mondd. Éreztem, hogy fontos döntés előtt állok bár akkor még nem tudtam mi is lesz az.

Az onkológus professzor egy kedves szimpatikus középkorú hölgy volt. A puszta jelenléte is megnyugtató volt. Okos és intelligens doktor volt. Aminek nagyon örültem, hogy szépen és tisztán beszélt minden szavát értettem. Hiába élek már 5 éve külföldön és beszélem jól a nyelvüket azért mindig hálás vagyok a mai napig ha érthetően beszélnek velem. Soha nem felejtem el mennyire nehéz volt az elején holott Cambridge angol nyelvvizsgával jöttem ide. Na meg ugye az orvosi szaknyelv az nem a hétköznapi nyelvezet. A stratégiám viszont jól működött: mivel minden szakirodalmat megkaptam a kórháztól még az első diagnózisnál mindet gondosan átolvastam és ami szakszót nem tudtam utána néztem és megtanultam. Így utána már bármikor mentem konzultációkra nem értek váratlanul a kérdések, szakszavak hiszen ismertem őket.

A professzor asszony elmagyarázta, hogy a vizsgálat amit a szöveteken végeztek Amerikában egy un. Oncotype DX test. Amerikában és a Nyugat-Európai országokban egyre többször elvégzik és a biztosítók is támogatják. Két fő kérdésre adja meg a választ: Várható e az emlőrák kiújulása NÁLAM? Hatásos e NEKEM a kemoterápia? És ez a lényeg, hogy ez a teszt NEKEM szól, személyre szabott és rólam szól.

Röviden: az Oncotype DX Tesztet 13 klinikai vizsgálatban, több, mint 4000 ER-pozitív beteg mintáján validálták. Jelenleg az Oncotype DX az egyetlen teszt, amelyet mind az ASCO (American Society of Clinical Omcologists) , az NCCN (National Comprehensive Cancer Network), az ESMO (European Society for Medical Oncology) mind pedig a StGallen irányelvek is javasolnak a kemoterápiás kezelési döntések meghozatala során. Klinikailag hasznos a nyirokcsomó negatív és bizonyos nyirokcsomó-pozitív, ER-pozitív, Her2-negatív, korai invazív emlőrákos betegek esetében. 21 gén expresszióját vizsgálja, megjósolja a kemoterápia hasznosságát és megmutatja a távoli áttétek kialakulásának kockázatát. (http://oncotypedx.hu/miert_az_odx)

Viszont az én eredményem hallatán kicsit össze voltam zavarodva. Teljes szívemből ellene voltam világ életemben a kemoterápiának. Mindig azt mondtam, ha valaha nálam erre kerül a sor egyértelmű NEMet mondok. Számomra a kemoterápia egy kegyetlen erős mérget jelentett, ami teljesen lepusztítja a szervezetet. Aztán megtudtam az ÉN tesztem eredményét ami azt mondta ki hogy 16-22% esélyem van az áttétre 5 éven belül. Első reakcióm szinte anélkül bukott ki belőlem, hogy átgondoltam volna mit mondok mert így hangzott: “ez teljesen jó alacsony így nem is kell kemoterápia igaz?” A doktornő fürkésző tekintetét látva azonban elbizonytalanodtam. Megkérdezte hány éves vagyok. Persze pontosan tudta a választ hiszen minden papíromon ott volt. De Ő mégis engem kérdezett azért, hogy mondjam ki. “39 éves ” szólt a válaszom és mikor kimondtam már tudtam mire gondol. “Gondolod, hogy 39 évesen 20% kockázat az kicsi? 5 éven belül?” NA igen. STOP. És most mindenki gondolkodjon el. Itt egy teszteredmény amit az én szöveteim alapján az én korom mindenféle jellemzőm szerint nekem kalkuláltak. És ez az eredmény azt mondja nekem hogy átlag 20% az esélyeM NEKEM, 39 évesen, hogy 5 éven belül valahol a szervezetemben a rák kiújul. Ez pedig nem tűnt rózsásnak. Megkérdeztem tőle, hogy mi van ha bevállalom a kemót akkor ez a % mennyire változik a statisztikák szerint? Mire Ő pötyögött a számítógépen ahol az én eredményeimet analizáltuk. Közben magyarázta mit csinál: erre a fajta ráktípusra ez meg ez a kemó hatásos szóval ezzel kalkulálunk. Majd a képernyőn a 16-22% helyén megjelent a következő: 2-4%. A válasz a kérdésemre. 97%os pontossággal kijelenthető, hogy ha vállalom a kezelést akkor az átlag 20% esély a kiújulásra legrosszabb esetben is 4%ra redukálódik. Teljesen magamba zuhantam és ott akkor tudtam, hogy ekkora kockázatot nem vagyok képes felvállalni. Nem vagyok hozzá elég erős, kell az orvos segítsége. Meg akarok gyógyulni. VÉGLEG. Ha a kemó ellen döntök és újra rákos leszek soha nem fogom magamnak megbocsátani, hogy nem tettem meg mindent a gyógyulásom érdekében. Pláne, hogy ezen a szörnyűségen a családomnak és a szeretteimnek is végig kell menni újra. Ezt nem tudom felvállalni. Mint ahogy azt sem, hogy magamtól majd én meggyógyulok ha úgy alakul. Sem a tudásom sem a képességem nem elég ehez. Szükségem van a segítségre az iránymutatásra. Mindemellett az a megmagyarázhatatlan érzésem volt folyamatosan, hogy a rák még jelen van valahol a szervezetemben. Nem tudtam ezt kiverni a fejemből bármennyire is akartam. Egy belső hang mintha folyton figyelmeztetne erre. Egy valamit pedig megfogadtam, hogy hallgatok a belső hangokra. Erre pedig a személyre szabott teszt is azt a választ adja, hogy el kell gondolkodni a kezelésen. Ez nem véletlen. Tudtam a döntésemet. Minden ellenérzésem ellenére félretéve minden közhelyet hogy a kemó nagy üzlet, a gyógyszerlobbik stb. csak magamra, a megérzéseimre és a józan eszemre hallgattam. Meg akarok gyógyulni csakis ez a célom. A doktornő közben némán figyelte a belső csatákat amiket vívtam. Majd mikor épp azon voltam, hogy közlöm vele a döntésemet megszólalt: “Tudod, ha a hugom lennél akkor könyörögnék, hogy csináld végig a kezelést”. Végigcsinálom. Jöjjön. Ha ez az ára a gyógyulásomnak akkor állok elébe.

Az utána következő papírmunkát meg testúly és magasság méréseket  már szinte zombiként csináltam végig. Kimondtam a döntő szót a folyamat elindult és rájöttem, hogy nagyon félek. Rettegek az ismeretlen és szörnyűséges kemoterápiától amiről annyi szörnyűséget hallottam mindig. Cikáztak a fejemben a gondolatok, hányás, gyengeség, hajhullás, rosszullétek… Nem hittem el, hogy ez velem történik ismét hullámvasúton ültem. Jól döntöttem? Tényleg végig tudom csinálni? Mi vár rám? Igen kimondtam az igent de tényleg ez a helyes döntés? Tudtam hogy igen ez, de az eszem és az előítéleteim nem könnyítették meg a helyzetet. A doktornő az első kezelést karácsony utánra szerette volna mivel a protokoll szerint a műtétet követő 4-6 héten belül meg kell kezdeni a kemoterápiát. Viszont az ünnepek miatt az első kezelés januárra csúszott amit én akkor ott egyáltalán nem bántam. Az még két hét. Két hét hogy megbékéljek a döntésemmel. A legnehezebb döntéssel amit egész 39 évem alatt meg kellett hoznom.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s