2015 OKTÓBER (2. RÉSZ)

Eltelt két hét és a műtét időpontja közeledett. A doktorral való találkozásom után viszont még olyan feladat várt rám ami sem nekem sem a szeretteimnek illetve a baráti körömnek nem volt kellemes. Tudod Kedves Olvasó az egy helyzet,mikor te magadról megtudod, hogy beteg vagy. Nehéz helyzet nem vitás de valahol kontroll alatt tartod a gondolataidat, testedet, magadat és akármit mondanak az orvosok Te érzed, hogy hogy vagy, mid fáj mid nem. Természetesen mindenki máshogy dolgoz fel magáról egy rossz hírt, van akinél tovább tart de feldolgozza mindenki valahogy. Én is feldolgoztam és megbékéltem. Erősnek éreztem magam és legyőzhetetlennek, nem estem kétségbe és tudtam mit kell tennem. Mióta megtudtam a diagnózist valahogy az élet több olyan embert sodort körém aki ezen átment és azt kell mondjam, hogy mindannyian pozitívan és hatalmas lelki erővel mentek neki a kezeléseknek. Elképesztő az az élni és gyógyulni akarás ami az emberben mélyen benne rejlik és akkor siet a segítségére amikor a legnagyobb szüksége van rá. Mindig is lenyűgözve figyeltem, hogy azok az emberek akik valamilyen komoly -sokszor gyógyíthatatlan – betegségben szenvednek mennyire bátran néznek szembe a tényekkel, mennyire elszántak és mennyire tudnak örülni a mindennapoknak. Nyugodtak, nincs sem pánik sem harag bennük, egyet akarnak csak: meggyógyulni és ezért mindent megtesznek. Amikor az ember egészséges és meghallja a “rák” szót pánikba esik és elképzelni sem tudja mit tenne ha ez vele történne. A ráknak nagyon rossz a marketingje – igen ez vicces kijelentés de igaz. Ha meghallod ezt a szót szinte biztos, hogy a következő szavak valamelyike azonnal eszedbe jut: halálos betegség, halál, szenvedés, kórház, fájdalom, búcsú, reményvesztettség. Most képzeld el ha ezt a szót az mondja neked aki hozzád közel áll…egyáltalán hogyan lehet egy ilyet közölni a szeretteinkkel? Márpedig meg kellett nekik mondani, nekem is meg kellett osztani ezt a nem éppen jó hírt a hozzám közelállókkal. Kedves Olvasó ez egy nagyon nehéz feladat és szívből kívánom, hogy soha ne kelljen kipróbálnod. Rengetegszer feltettem magamnak a kérdést: fordított helyzetben akarnék tudni róla, hogy az egyik szerettemnél rákot diagnosztizáltak és épp műtétre vár meg aztán ki tudja még milyen kezeléseken kell átesnie? Válaszom IGEN volt. Egyáltalán, ha senkinek nem árulom el észrevenné bárki is? Nyilvánvalóan IGEN. Eléggé aktív életet élek, sok emberrel találkozok nap mint nap, összejárunk barátokkal rendszeresen, munkahelyen teamben dolgozok, mi több saját teamem van. Persze, hogy rájönnének. Nem tűnhetek csak úgy el, ezek az emberek aggódnának értem mert számítanak rám és nyilvánvalóan csalódásként élnék meg, hogy nem osztom meg velük a problémámat és kizárom számukra annak a lehetőségét, hogy segítsenek. Mert egy jó szó, bíztatás, együtt nevetés, jó beszélgetések mind mind óriási segítség olyan emberek között akiknek tényleg fontos a másik ember. Engem nagyon sokszor megtiszteltek ezek az emberek a bizalmukkal, segítségemet kérték, tanácsot kértek vagy egyszerűen csak meghallgathattam őket. Megbíztak bennem. Ők az én szeretteim és barátaim. És most olyan hírt kell velük közölnöm aminek hallatára aggódni fognak, szomorúak lesznek és eszükbe fogom juttatni, hogy az ember mennyire sérülékeny és hogy ez akár velük is megtörténhet.Nagyon, őszintén sajnáltam őket azért amit hallani fognak és készen álltam arra, hogy megnyugtassam őket: miattam nem kell aggódnotok. Én jól vagyok, nem vagyok kétségbeesve és állok elébe bárminek ami következik mert egyetlen célom, hogy meggyógyuljak mihamarabb. Meg kell nyugtatnom őket, megmutatni és bebizonyítani nekik, hogy a rák sok esetben gyógyítható betegség. Az én esetemben pedig mindenképp!

A két hét ami a konzultáció és a műtét között eltelt erről szólt. Megmondtam mindenkinek akinek akkor tudnia kellett róla. Újfent bebizonyosodott, hogy csodálatos emberekkel vagyok körülvéve. Csodálatos férjjel, gyermekkel, szülőkkel, testvérekkel, barátokkal és kollégákkal. Intelligens, megértő és segítőkész emberekkel akik persze szomorúak voltak a hír hallatán de tudták, hogy miattam nem kell aggódniuk – “mert ismernek”-mondták. Az élet pedig megy tovább és én hálás vagyok nekik a támogatásukért, a segítségért, a sok nevetésért és törődésért de legfőképpen azért mert nem kezelnek betegnek vagy másnak. A műtét előtti két napot is barátoknál töltöttük és rengeteget nevettünk, beszélgettünk, jókat ettünk ittunk. Egy percig sem hagytak azon töprengeni, hogy másnap reggel 7kor már a kórházban kell lennem mert megműtenek. Köszönöm nekik ezúton is mégegyszer:-)

Aztán eljött a műtét napja. Reggel fél hatkor keltem és nagyon izgultam, ideges voltam. Részleteiben nem tudtam mi vár rám. Párommal pontban hét órakor benn voltunk a kórházban. Maga a kórház egy körülményekhez képest nagyon kellemes és jóhangulatú modern épület volt benne csupa mosolygós, türelmes és kedves dolgozóval. Megint konstatáltam, hogy mekkora a különbség Nyugat és Kelet Európa között. Azt ami aznap a kórházban történt mindenképp egy kicsit részletesen szeretném veletek megosztani egyrészt azért, hogy kicsit képet kapjatok milyen is egy Nyugat Európai kórház másrészt pedig azért hogy az aki hasonló műtétre vár tudja, hogy mi is történik ilyenkor.

Mikor odaértünk be kellett jelentkezni a recepción. Majd kb 5 percen belül jött egy titkárnő és kérte, hogy menjek vele ahol is elrendeztük a papírmunkát ami abból állt, hogy alá kellett írnom a biztosítási papírokat (magán egészségügyi biztosításom van így a biztosító fizette a műtét teljes költségeit). Hozzáteszem, ha valakinek a biztosítója nem fedezi a teljes költséget illetve nincs biztosítása, annak ebben a kórházban (lévén ez nem public hanem private hospital tehát magánkórház) előre kell rendeznie az aznapi költségeket. A műtétet illetve minden kezelést csakis akkor kaphat meg ha a számlát előre rendezte. Mikor mindezzel végeztünk értem jött egy nővérke és bementünk egy egyszemélyes kórterembe. Párom jöhetett velem aminek nagyon nagyon örültem. A nővér nagyon kedves volt és segítőkész. Hozott nekem kórházi ruhát amolyan hálóing szerűt, majd kérte, hogy minden ruhámat vegyem le és vegyem fel amit hozott. A cuccaimnak kaptam egy táskát rajta a nevemmel, adataimmal. Majd hozott egy érdekes harisnyát is amit szintén fel kellett vennem ez amolyan szorító trombózis ellenes orvosi harisnya volt. Miután felöltöztem leültünk és elmondta részletesen, hogy mi fog történni. Mindent elmagyarázott és megnyugtatott, hogy nincs miért aggódnom a legjobb kezekben vagyok és még beszélgettünk kicsit hétköznapi dolgokról is mint hogy telt a hétvégém stb. Kedves volt, nyugodt és nyugtató. Teljesen feloldódtam és megnyugodtam. Ezután vizeletet kellett adnom neki és átkísért az ultrahangra ahol egy másik kedves nővérke jött értem. Mikor bementünk az UH szobába ott volt egy doktonő aki elmondta, hogy be kell tennie két vékony drótszerű csövet a mellembe. A lényeg, hogy mikor a biopsziát csinálták betettek két “csattot” ami igazából nem más mint egy sugárzó izotóp a csomókhoz hogy pontosan tudják most a műtét előtt, hogy hol van a gyanús terület meg a csomó. Most az ultrahangon látja hogy hol vannak ezek a “csattok” és mindegyikhez oda kell vezetnie egy egy nagyon vékony csövet aminek persze a végei kinn lesznek, mivel a műtét alatt egy kékes színű festékanyagot juttatnak be a csöveken keresztül ami aztán továbbhaladva a nyirokcsomók felé a hónaljban jelzi az un. sentinel (őrszem) nyirokcsomót mivel az lesz az első ami megtellik majd ezzel a festékanyaggal. Innen fogják tudni, hogy melyik nyirokcsomót kell eltávolítani aztán majd vizsgálatra küldeni, hogy kiderüljön van e áttét veszély. Lefeküdtem féloldalasan a kezelőágyra majd kaptam 3 érzéstelenítő injekciót a mellembe vmint a hónaljamba az egyiket. Kb. 2 perc múlva hatott is így a doktornő meg is kezdte a műveletet: ultrahang készülékkel megkereste a két jelölt helyet majd mikor megtalálta megjelölte a bőrömön. Ezután egy nagy tűt beleszúrt a mellembe mindvégig ott tartva az UH készüléket – nem éreztem semmit nem is néztem oda, a monitort figyeltem mindvégig Ő meg kedvesen magyarázta, hogy éppen mit csinál és mit látok épp a monitoron – és a tűn keresztül ami valószínűleg üreges lehetett bevezette a kis drótfélét. Majd a tűt kivette és a drót végére tett valami csőszerűt. Ugyanezt megcsinálta a másik jelölt területnél is. A művelet végén két cső állt ki a mellemből de a legkisebb fájdalmat vagy kellemetlenséget sem éreztem. Mondta, hogy vigyázzak ugyan rá de semmi baja nem lehet mivel rendesen be van téve mindkettő. Aztán közölte, hogy most át kell mennem a mammográfiára mert meg kell nézni, hogy 100%ra jó helyre lettek e téve a csövek meg a drótok. Na ez érdekes lesz gondoltam magamban. Akinek valaha is volt már mammo vizsgálata el tudja képzelni, hogy kicsit aggodalommal töltött el ez a dolog annál is inkább mert nincs nagy mellem és azt bepréselni a gépbe benne a két csővel…..hmm.. Nagyon hálás voltam a doktornőnek a kapott érzéstelenítőkért és némán imádkoztam, hogy tartson ki a hatásuk míg a mammos felvételeket készítik:-) Kitartott. Túlestem rajta, nem is fájt. Bár nem mertem oda nézni. Miután készen lettek a felvételek visszakísértek a kórterembe. Nem telt el 10 perc és jött újra a reggeli nővérkém, hogy akkor most következik a műtét. Elköszöntem a páromtól aki szegény nagyon aggódott de a nővérke megnyugtatta, hogy minden a legnagyobb rendben lesz és kb másfél óra múlva már itt is leszek újra. Majd elkísért egy másik vizsgálóba ahol fel kellett feküdnöm egy gurulós ágyra és rövidesen jött a szomorú de kedves professzor. Most nem volt szomorú. De ugyanolyan kedves volt és viccelődve próbálta oldani a feszültséget bennem. Közben rám tette az érzékelőket a hátamra kezemre mellkasomra és az altatásról egy papírt is elmagyarázott majd aláíratta velem. Amikor mindennel végeztünk elköszönt és biztosított, hogy minden a legnagyobb rendben lesz ne izguljak. Majd épp hogy elment jött egy vicces vidám fiatal altatóorvos aki kérdezte, hogy mit szólnék ha most egy jót aludnák:-) Aztán még válaszolni sem volt időm mikor közölte, hogy akkor kocsikázunk és elkezdte tolni ki az ágyamat velem együtt át a műtőbe. Közben vicceket mesélt és jókat nevettünk. Teljesen feloldott bennem minden feszültséget a nevetés. Mikor odaértünk a műtőbe elmagyarázta, hogy mit csinál: bekötötte az infúziót és még Budapest is szóba került, hogy járt ott és milyen szép. Majd megint mesélt egy viccet amin nevettünk és rögtön közölte, hogy akkor 5 másodperc múlva aludni fogok amin én jót nevettem mondtam hogy arra kiváncsi leszek. Hozta a maszkot és annyit mondott: “de bizony csak szippants bele ebbe kettőt és a másodikra már nem fogsz emlékezni”. Beleszippantottam egyet……..és aludtam. Meg kell mondjam, hogy életemben olyan jót nem aludtam mint ott akkor egy óra alatt. Elképesztő mélyen aludtam, arra keltem fel hogy ébresztgetnek. Azonnal felébredtem, úgy éreztem magam mint aki vagy 10 órát aludt, kipihenten és energiával telve ébredtem. Semennyire nem voltam kába nagyon jól éreztem magam. Jött a professzor és mosolyogva kívánt jó reggelt, kérdezte hogy vagyok mire mondtam, hogy nem tudom mi ez a cucc amit adtak de vinnék belőle haza is:D 😀 Jót nevettünk, örült, hogy jól érzem magam és mondta hogy a műtét remekül sikerült és a nyirokcsomó amit kivettek nem mutatott rákos sejteket. Két hét múlva kontrollon találkozunk. Elköszöntünk majd engem visszatoltak a kórterembe ahol a Párom már várt rám és nagyon boldog voltam hogy ott volt. Jött a nővérke és kérdezte hogy éhes vagyok e. Naná… éjfél óta nem ehettem ihattam és delután egy óra volt. Mondta, hogy pihenjek nyugodtan és hozza a kaját. Kb 15 perc múlva jött is hozott egy nagy tálcát rajta pirítós szeletek még melegen, margarin, jam és egy nagy bögre tea. Farkaséhes voltam és nagyon jól esett az étel. Miután ettem még pihentem egy kicsit majd felöltöztem és mehettünk haza.

Túl voltam rajta és végeredményben nagyon jó napom volt. Kellemes élményekkel távoztam, nem volt semmi fájdalmam teljesen jól voltam. Persze a sebek be voltak kötözve a hónaljam érzékeny volt mivel onnan is kivették a nyirokcsomót így ott is volt egy vágás. Megkaptam az instrukciókat mire kell ügyelni stb és boldog voltam mikor hazaértünk.

A legboldogabb viszont amiatt voltam, hogy immár kijelenthettem: nem vagyok rákos! A rák el lett távolítva a szervezetemből. A gyógyulás útjára léptem.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s